Képzőművészet

A 2B Galéria profiljának fontos része, hogy a tematikus és csoportos kiállítások mellett gyakran mutat be olyan kettős tárlatokat, ahol a két művészt nem valamely stiláris szál köti össze, hanem a családi kötelék. A galéria vezetője, Böröcz László (Böröcz András testvére) ezt a tematikát most a köbre emelte.

A világhírű német művész nem először állít ki Magyarországon - talán az 1993-ban a Magyar Nemzeti Galériában bemutatott, a magyar viszonyokra adaptált utazó tárlata (A megnyomorított ember) volt a legérdekesebb.

Szögek, sár, hamu, fekete és fehér, szorongás, fájdalom, szarkazmus és humor. Nem volt könnyű dolga a Szépművészeti Múzeumnak, amikor a kortárs képzőművészet egyik meghatározó alakjának ötvenéves pályáját egy viszonylag kicsi múzeumi teremben próbálta meg bemutatni.

Herczeg Klára figuratív szobrászművész, a bájos vízhordó nők, munkásmozgalmi harcosok és a makói Öcsi-szobor alkotója élete legprogresszívabb döntését hozta meg a nevét viselő díj megalapításakor.

Az önnön testükkel és szépségükkel foglalkozó nőművészek munkásságában általában új fejezetet jelent, ha megjelenik életükben a gyerek: ekkortól kezdve szinte már csak erről tudnak "beszélni". Gőbölyös 2010-es Knoll galériabeli kiállítását a Férjhez akarok menni címmel látta el (igaz, ott önmaga mellett többek közt fanszőrökkel díszített ételfotókat mutatott be). Most úgy tűnik, célba ért: a szingli életforma frivol fricskázását felváltotta az anyasággal kapcsolatos szerepminták óvatos kritikája.

Bár a Duna TV január 9-én sugárzott Kultikon című magazinjának műsorvezetője (aki a fiatalosan laza stílust abban vélte megtalálni, hogy teátrális mozdulatokkal végigsétált a kamera előtt) kortárs művészeti kiállításnak nevezte a Fővárosi Nagycirkuszban látható anyagot, sajnos az épület előtereiben bemutatott "valami" nem felel meg egyik kritériumnak sem.

A belváros közepén elhelyezkedő, kortárs képzőművészettel foglalkozó, a for- és a nonprofit profil közé pozicionált, kis méretű kiállítóhelyek (Kisterem, Vintage, Labor) sorába decemberben egy újabb galéria lépett.

A LuMúban kiállított anyag elsősorban nem a zenetörténet szempontjából érdekes.

A világ legkeskenyebb házát húzták fel Varsóban. A szellemes építmény felpezsdítheti a lengyel főváros kulturális életét.

Az elmúlt két és fél év alapján senkit sem lepett volna meg, ha a tér felújítását nemzetbiztonságilag kockázatosnak címkézik, és ötven évre titkosítják a terveket. Vagy ha a feladat nagyságára tekintettel Tarlós István maga veszi széles vállára az áttervezés keresztjét, mint tette azt fővárosunk zászlajának cseréjekor. Szerencsére nem így történt.

A kulturális szféra kormányzati kivéreztetése - nem meglepő módon - különösen súlyosan érinti a pályakezdőket, veszélyezteti a művészeti utánpótlást. Nem kizárólag a pénzhiány, hanem az egyre fokozódó kiszámíthatatlanság.