rés a présen

A Vass-cipő története

  • rés a présen
  • 2022. június 1.

Képzőművészet

Grasl Bernadett művészettörténész

rés a présen: November óta igazgatod a veszprémi Művészetek Házát. Milyen?

Grasl Bernadett: A legjobb értelemben vett kultúrház, amelynek a fő profilja a kiállítás­szervezés. Speciális a magyar művelődési házak között, mert legfőképp kortárs képzőművészeti tárlatokat, illetve iparművészettel, illetve dizájnnal foglalkozó kiállításokat szervezünk. A rendszerváltás idején volt egy fontos változás a magyar kulturális életben, amikor a megyei intézményrendszerektől független, olyan intézmények jöttek létre, mint a Művészetek Háza vagy a városi művészeti múzeum. Ezek arra szakosodtak, hogy a helyi művészeti életet másképp mutassák be, mint előtte a megyei művházak vagy múzeumok. Veszprém szinte az egyetlen város, ahol három évtized elteltével is működik ez a ’93 óta meglévő elképzelés. Pont az Európai Kulturális Főváros (EKF) projekt alatt lesz 30 éves a Művészetek Háza. Számunkra így a projekttel járó támogatás születésnapi ajándék és ezzel együtt lehetőség arra, hogy újradimenzionáljuk magunkat.

rap: Ezek szerint nem esett nehezedre Győrből Veszprémbe jönni?

GB: Győrben 2009-ben lettem a Városi Művészeti Múzeum vezetője, az is nagyon hasonló intézmény. Amikor a megyei kulturális intézményrendszert kiszervezték a városi önkormányzatokhoz, a Győr-Moson-Sopron megyei múzeumnak a Győrhöz tartozó részével egyesítették a múzeumot, így jött létre a bencés szerzetesről és múzeumalapítóról elnevezett Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, amelynek én vagyok a keresztanyja. Nem sokkal a Covid miatti karanténok után 2021 májusától kezdtem Veszprémben dolgozni mint intézményvezető, addig meg kurátorkodtam egy kicsit.

rap: Mit tartasz a legfontosabbnak itt?

GB: A neoavantgárd és kortárs fotográfiai kiállításokat, mert Veszprémben a 70-es évek óta hagyomány a haladó szellemű fotójelenségek bemutatása. A Jokesz Antal-féle Dokumentum kiállítássorozatra gondolok például. A fotót kiváló veszprémi művészeti hagyománynak tekintem, ezért is gondoltam, hogy innen kellene indulni. Aztán az a bizonyos kő a vízben hullámokat vetett, és elkezdtünk egy szervezőcsapattal azon gondolkodni, hogy a Dokumentum 7. kiállítását milyen módon fogjuk majd 2023-ban az EKF idején bemutatni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.