Képzőművészet

A bizonytalanság homálya

Az idén 89 éves művész munkásságának nagy részét lefedő, monumentális, közel kétszáz műtárgyat felvonultató, reprezentatív tárlat ékesen bizonyítja, hogy miért tartják Richtert a világ egyik legnagyobb kortárs művészének.

Fogd meg jól!

A napokban járta be a sajtót a hír, hogy az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) legújabb elemzése szerint még súlyosabbnak tűnik a klímakatasztrófa, amely felé robogunk, ezért még sürgetőbb lenne, hogy össztársadalmilag tegyünk valamit a bolygónkért, és persze ezzel szoros összefüggésben magunkért is. Ennek fényében még aktuálisabbá és életközelibbé válik e kiállítás, amelynek szélesebb horizontjában ez a kérdés is helyet kap.

  • Margl Ferenc
  • 2021. augusztus 25.

Drámai párhuzamok

Az eseménysorozat életre hívója és kurátora, Koós Ágnes galerista a hazai kortárs üvegművészet népszerűsítésében nagy és kissé talán magányos feladatot vállalt az utóbbi években. Saját galériájában, a Kiskép Galériában magyar üvegművészek munkáit állítja ki és forgalmazza, de lehetőséget ad a fiataloknak is: többek között a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium (Kisképző) üveg­műves diákjai is itt mutathatták be a vizsgamunkáikat idén nyáron.

Sorsa: bizonytalan

Péli Tamás 1983-ban készült Születés című pannóját hosszú évek óta nem láthatta a közönség. A mű jelentősége megkérdőjelezhetetlen, a jövője mégis kérdéses. A Budapesti Történeti Múzeum Barokk csarnokában csak szeptember végéig kapott helyet.

Az együttélés lehetőségei

A hagyományosan kétévente megrendezett Velencei Építészeti Biennálé is megcsúszott a pandémia miatt, de május 22. óta a Giardini della Biennale parkját és az Arsenalét, azaz az egykori velencei hadihajógyár területét ismét építészek, művészek és látogatók lakják be, egészen november 21-ig.