Interjú

„Jött egy impresszió”

Szirtes János képzőművész-performer

Képzőművészet

A Munkácsy-díjas alkotóval, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanárával új festményeiről, a performance-okról, a jelenről és a nyolcvanas évekről beszélgettünk.

Magyar Narancs: A Várfok Galériában nyílt kiállításán a tavaly és az idén készült festményei láthatók. Több mint harminc kép. Ez igen jelentős mennyiség.

Szirtes János: Általában periodikusan dolgozom. Többfajta tevékenységet űzök, de ha ráállok mondjuk, egy festészeti projektre, nem csinálok mást. Most is ez történt, de miközben elkészítettem harmincöt képet, sikerült egy számomra újnak nevezhető, mégis a régiekből táplálkozó világot teremtenem magamnak. Hat-hét hónapig tartott ez a munka, majdnem napi rendszerességgel.

MN: A kiállítás címe Oxigén, Kovács Krisztina művészettörténész, a kiállítás kurátora pedig azt írja, hogy „elképesztően pozitív hatással vannak ránk ezek a művek”. Egyetért ezzel?

SZJ: Igen. Fényes jövő áll előttünk, itt a tavasz…

MN: Erre mondhatnák azt is, hogy a homokba dugja a fejét?

SZJ: Nem mondhatnák. Ez nem struccpolitika, ez ellenállás. Ráadásul aktív ellenállás: pozitív energiákat próbálok adni, mert ebből van hiány. A szürke, borongós képek nem érdekelnek, a szabad, színes fények és a színes világ érdekel.

MN: De szinte mindegyik új képen van egy masszív, vészjósló fekete folt.

SZJ: Nem annak szántam. A fekete színt arra használtam korábban, hogy zárómotívumokat készítsek, de most valami megváltozott. Amikor tavaly októberben elkezdtem a sorozatot, nem voltak ideális körülmények: hideg volt, járvány volt, maszkban kellett rohangálni, rettegni kellett. Az egyik készülő képet látva meg is fogalmazódott bennem, hogy annyi ilyen képem van már, van-e értelme ezt így folytatni? Eléggé kikészültem, de akkor jött egy impresszió. Ha viccesen akarom megfogalmazni, úgy mondanám: „ihletett állapot”. Teljesen váratlanul kisütött a nap, a fénye beszűrődött a műterembe, és rávetült a készülő festményre, amitől a képen lévő fekete alakzaton hirtelen megjelent egy sugárzó forma. Igazából ez döntötte el, hogy folytatom a munkát, és ez határozta meg a folytatás módját, és ettől lettek újszerűek ezek a képek. Amúgy én nem tekintem morcnak, vészjóslónak a fekete színt. Épp az az újdonság, hogy ezekbe a fekete foltrendszerekbe behelyeztem azt a nagyon sugárzó, nagy, éles színfoltot, amelyiktől a fekete még jobban élővé válik.

MN: Hogyan fest?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.