Képzőművészet

Hangháló fogta ősz - Zenei hálózatok - konferencia zenéről és közösségekről

A sajtóban méltatlanul kevés figyelmet kapott a nagy dérrel-dúrral beharangozott Hangfoglalás zenei expó után egy héttel tartott konferencia, pedig nemcsak magyarországi, de külföldi viszonylatban is egyedi témát vetett fel. A fiatal kutatók közreműködésével tartott előadás-sorozat a különböző (jobbára könnyű)zenei műfajok és közösségek kapcsolatára fókuszált. V. Á.
  • V. Á.
  • 2008. október 16.

Fred Kelemen filmjei - Resti Kornél kalandjai

Világvégékkel teli a padlás. Minek is elszégyenlősködni, valóban minden szín és méret kapható: kicsiknek testre szabott kiskilátástalanság, nagyoknak komplett világégés, egyszóval minden, amit szem, száj és fesztiválzsűri csak kívánhat. Igény szerint, hol Székely B. Miklós, hol Will Smith vonul át az elembertelenedett tájon, előbbi megtörten, osztozva a közös zombisorsban, utóbbi peckes testtartással, gépfegyverét szorosan magához ölelve. Fred Kelement nem Ridley Scott, hanem Tarr Béla mutatja be filmjeinek retrospektív vetítése alkalmából, úgyhogy az is sejtheti, aki különösképpen nem tájékozódott a berlini faltól nyugatra szülelett művész múltja felől: jegye alighanem a Székely B.-vonalra szól. - kg -
  • - kg -
  • 2008. október 16.

Good bye, Old Blue Eyes! - Paul Newman (1925-2008)

Már ahhoz is ötvenesnek kell lenni, hogy a Hosszú, forró nyárra (izzó déli történet, Faulkner írta) Roy Thinnesszel emlékezzék valaki. Pedig ő csak a tévészéria-változatban adta Ben Quicket - a hetvenes évek elején teljesen szokatlan rajongói őrületet váltva ki Magyarországon. Tehát nem is ő volt az igazi! A műnek a később igazi nagyvaddá kinőtt Martin Ritt által rendezett 1958-as - ily módon eredetinek mondható, hisz a sorozat 1965-ben készült - mozis verziójában Paul Newman adta Ben Quicket. Turcsányi Sándor

Fodor Géza (1943-2008)

Most még a hiány, a döbbenet, a fájdalom, nem a leltár; később jön el az ideje az élet és mű számbavételének. A legsűrűbb színházi hónap elején halt meg Fodor Géza - és most minden este elevenen hiányzik az Operából, a MűPából, a Zeneakadémiáról, a színházból. És mi, maradók minden áldott este arról beszélünk, kinek hogyan és mennyire hiányzik - erről beszélünk minden este, míg el nem sötétül a nézőtér. Csáki Judit
  • Csáki Judit
  • 2008. október 16.

Szőlőhegytől elszakadva - Szüret és hagyomány

Ilyenkor ősszel, szeptember végén, október elején szőlő- és bortermelő vidékeinken mindenütt megélénkül az élet, hiszen kezdődik az év egyik legfontosabb gazdasági és közösségi eseménye, a szüret, majd ezt követően a szüreti felvonulás, bál és mulatság. Így volt ez már a XIX. század elején is, amikor ez az esemény országszerte az egyik legnépszerűbb és leglátványosabb szórakozásunk volt. Kovács Ákos
  • Kovács Ákos
  • 2008. október 9.

4. Moveast Nemzetközi Filmfesztivál - Az élet vizei - Pécs; 2008. október 7-14.

Lánykori nevén Pécsi Filmünnep. Nem ma kezdték, de nem is olyan régen. Szimpla filmfesztivál létükre övék az örök fiatalság titka, sokan bizonyára irigylik is tőlük - innen szólunk, nem az örök fiatalság a lényeg, hanem a tisztánlátás. S ez akkor is így van, hogyha időnként nem túl felemelő, ami oly tisztán látszik. Szóval ez a közép- és kelet-európai első filmesek "seregszemléje". Nem mellesleg a Szarajevói Filmfesztivál közeli rokona (barátja, ismerőse). Közeli, még szép: megbámulja az ember a pécsi Csontváry-múzeumban a képeket, s lecsap dél felé, átvág Daruvárnál, hipp-hopp, eléri Banja Lukát, utána már csak meg kell néznie a híres festő Jajcei vízesésének és erőművének mai mását, aztán ott is van - nem is olyan mellékszál ez. Turcsányi és tsai
  • Turcsányi és tsai
  • 2008. október 2.

Három nyári fesztivál - Az öreg völgy látogatása

A völgyből a katlanba, a könnyes nosztalgiából az obskúrus jelenen át a szép jövőbe és még tovább, nagyjából így zajlott az idei családi fesztiválturizmusunk. Hangulatjelentés arról, hogy a kívülálló miért érzi időnként meglepve magát, amikor aktív nyaralásához "kulturált" helyet keres.
  • - sisso -
  • 2008. augusztus 21.

Fesztiválország

Ha végre itt a nyár, a kritikus már nem álmélkodik azon, hogy nincs színházi holt szezon. Nyáron a színház éppen úgy dübörög, mint egyébként - legalábbis így tűnik föl a különféle műsorfüzetekből és internetes oldalakról. Nos, ez az a látszat, ami csal.
  • Csáki Judit
  • 2008. augusztus 7.

Dönci (1957-2008)

Dénes József 1957-ben született. Zenei pályafutását az Európa Kiadó zenekarban kezdte. 1987-ben Dénes József a Hit Gyülekezetének tagja lett, majd Pajor Tamás megtérése után alakított Ámen zenekarában gitározott 1993-ig. Játszott Kamondy Imre Vad Chanson nevű zenekarában és a Vidámpark együttesben. Néhány Neurotic-számot zeneszerzőként jegyzett. A 90-es évek végétől kiválásáig a Balaton zenekarban, majd alakulásától 2008 februárjáig Legát Tibor Lidérc nevű formációjában játszott. 2004-ben, az uniós csatlakozás alkalmából rendezett EK-koncertsorozat meghívott fellépője volt. 2002-ben zeneszerzőként közreműködött a Várszegi Tibor rendezte Hírnökök című előadás létrehozásában, majd Oláh Lehel 2003-as Dixi-filmjének szereplője volt. Játéka hallható az Európa Kiadó 1987-ben kiadott Popzene című albumán, s még társszerzőként jegyzi az együttes 1989-ben megjelent újabb lemeze, a Szavazz rám! dalait is. Játszott a Balaton 1996-os A fény közepe a sötétség kapujában című stúdióalbumán is, legnagyobb zenei vállalkozása azonban 2006-ban kiadott, Gémes Jánosnak (Dixie) emléket állító első és egyetlen szólóalbuma volt, amely Dönci Projekt név alatt jelent meg. (MTI)

Bakelit - Hatvannyolc nyara, Moszkva

Amióta divatba jött a retró, gátlásaim vannak, már az öreg, bejáratott lemezeimmel is. Még jó, hogy a ma annyit emlegetett hatvannyolc, az valami más tészta: az egy "emblematikus" évszám, ahogy mondani szokás. Akörül érdemes - sőt muszáj - legyeskedni, évfordulóktól és divatoktól függetlenül. Polgárjogi, háborúellenes és diákmozgalmak, tavaszi szellők és nyári szerelmek, hippik és ellenkultúra - s közben Vietnam, továbbá Martin Luther King és Robert Kennedy meggyilkolása meg szovjet tankok Prágában.

Fejlett operaipar - Miskolci Nemzetközi Operafesztivál

Miskolc az ezredforduló óta tiszteletre méltó erőfeszítéseket tesz azért, hogy a település tovatűnt nehéziparát magaskultúrával pótolja és feledtesse, s ilyesformán vonzóbb arculatot teremtsen a rendszerváltással jócskán megrendült pozíciójú nagyvárosnak. A 2001-ben útjára indult Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, az immár tradicionális nyári Bartók+É rendezvénysorozat kétségkívül a legjelentősebb faktora e fazonírozási folyamatnak.

Veszélyben a SÍN Kulturális Központ - Kisiklás előtt

Közel két éve működik Budapest külvárosában, a XVIII. kerületben a SÍN Kulturális Központ egy régi színházi díszletgyár területén. A hely adottságai és a működtetők elszántsága alapján európai sikertörténet is lehetne a dologból, most mégis a bezárás réme fenyegeti az intézményt.
  • Dunajcsik Mátyás
  • 2008. június 12.

Jó hír, rossz hír - Babel Méd Music

Alig öt hónapja, a tizenharmadszorra megrendezett WOrld Music EXpóról tudósítva jeleznem kellett a koncertszervezők és lemezkiadók globális aggodalmait: a schengeni térségen kívül eső országok elmacerásodó vízumügyei, a muzulmánok iránti makacs gyanakvás, illetve a digitális robbanástól drasztikusan megroskadó lemezbiznisz jó kis fejtörést eredményezett. Többek arra kényszerültek, hogy lehúzzák a redőnyt, mások pedig csak alapjáraton - cédék helyett inkább a letöltések mezején - zümmögtek tovább.