Interjú

„Sehonnan jöttél”

Drozdik Orshi képzőművész, performer

Képzőművészet

Legújabb kiállítása alkalmából az indulásáról, a műfajok ötvözéséről, feminizmusról, kritikus gondolkodásról, valamint a patriarchális társadalom nőképéről beszélgettünk.

Magyar Narancs: A Magyar Képzőművészeti Főiskola festő, majd grafika szakára jártál. Miért kezdtél el fotózni?

Drozdik Orshi: A főiskolára 1970 és 1977 között jártam, két évig Iván Szilárdhoz a festő szakra, de mivel Raszler Károlynál a grafika szakon szabadabban lehetett dolgozni, a harmadik évben váltottam, és rengeteg rézkarcot készítettem. A grafikán diplomáztam 1974-ben, majd ösztöndíjat kaptam a hároméves mesterképzésre. Konceptuális művésznek tartottam magamat, a fotózásom kezdete egybeesett a konceptuális művészetem kezdetével, az 1974/75-ös tanévvel, akkor kezdtem el performance-okat előadni és fotóofszeteket is készíteni.

MN: Miben nyilvánult meg ez a konceptualitás?

DO: A konceptuális, azaz fogalmi művészetet a nyelvhez való viszonnyal határoztam meg. A koncept számomra elsősorban a nő(i) nézőpontot, a „nő nézőpontját” jelentette. Az volt a lényeg, hogy megfogalmazzam, hogyan látja és hogyan ábrázolja „nőművész” a világot. Először ábrázoláskritikával foglalkoztam, amit a korábbi tanulmányaim alapoztak meg. Mielőtt a Képzőművészeti Főiskolára jártam, magyar nyelv szakon tanultam a szegedi tanárképzőn, foglalkoztam szemiotikával is. A nyelvelemzés módszerét, a jelentéselemzést kezdtem el a képelemzéshez társítani, ami újító szemléletnek bizonyult. Elemeztem az ábrázolást, a fotókat, amelyeken férfiak ábrázolták a nőket. Elsősorban az „aktmodell-ábrázolás” elemzésével foglalkoztam. A Képzőművészeti Főiskola könyvtárában lefotóztam azokat a mintakönyvekben őrzött modellfotókat, amelyeket korábbi generációk mesterei oktatási mintának Olaszországban vásároltak. Mivel fontos volt számomra a fotó- és reprezentációelemzés, megtanultam hát fotózni is. Semmiféle előképzettségem nem volt, teljesen önkényesen és kiszámíthatatlanul nyúltam a fotó műfajához. A különböző prekoncepciók, előzetes technikai tudások nem akadályoztak, úgy használtam a fotót, ahogy nekem épp akkor jólesett. Ekkor jöttem rá, hogy voltaképpen a „tanult technika”, a tudás, mennyire megakadályoz abban, hogy közel kerüljek ahhoz az ábrázolási módszerhez, amelyik az én nézőpontomat fejezi ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Ilyen az, amikor Zelenszkij mutogat Orbánra

Az ukrán elnök nem a magyaroknak üzent, amikor Orbánt fenyegette, hanem a saját szavazóinak, akik választ kérnek arra, miért nem harcolta még ki a pénzügyi mentőcsomagot az Európai Uniótól. De a magyar miniszterelnököt amúgy is Putyin ügynökének tartják az ukránok – így nem bánják, ha csúnyán beszélnek róla.

Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti kör szerzett meg egy elárverezett belvárosi állami palotát

A korábban állami intézményeknek helyet adó V. kerületi paloták nagyléptékű kiárusításának részeként talált gazdára a Szabadság térhez közeli patinás épület: ki­kiáltási áron, 6,5 milliárdért kerülhet egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti körhöz. Előzőleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy kazah befektetőnek adott el egy értékes lipótvárosi palotát 5,6 milliárd forintos kikiáltási áron.

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.