Interjú

„Sehonnan jöttél”

Drozdik Orshi képzőművész, performer

Képzőművészet

Legújabb kiállítása alkalmából az indulásáról, a műfajok ötvözéséről, feminizmusról, kritikus gondolkodásról, valamint a patriarchális társadalom nőképéről beszélgettünk.

Magyar Narancs: A Magyar Képzőművészeti Főiskola festő, majd grafika szakára jártál. Miért kezdtél el fotózni?

Drozdik Orshi: A főiskolára 1970 és 1977 között jártam, két évig Iván Szilárdhoz a festő szakra, de mivel Raszler Károlynál a grafika szakon szabadabban lehetett dolgozni, a harmadik évben váltottam, és rengeteg rézkarcot készítettem. A grafikán diplomáztam 1974-ben, majd ösztöndíjat kaptam a hároméves mesterképzésre. Konceptuális művésznek tartottam magamat, a fotózásom kezdete egybeesett a konceptuális művészetem kezdetével, az 1974/75-ös tanévvel, akkor kezdtem el performance-okat előadni és fotóofszeteket is készíteni.

MN: Miben nyilvánult meg ez a konceptualitás?

DO: A konceptuális, azaz fogalmi művészetet a nyelvhez való viszonnyal határoztam meg. A koncept számomra elsősorban a nő(i) nézőpontot, a „nő nézőpontját” jelentette. Az volt a lényeg, hogy megfogalmazzam, hogyan látja és hogyan ábrázolja „nőművész” a világot. Először ábrázoláskritikával foglalkoztam, amit a korábbi tanulmányaim alapoztak meg. Mielőtt a Képzőművészeti Főiskolára jártam, magyar nyelv szakon tanultam a szegedi tanárképzőn, foglalkoztam szemiotikával is. A nyelvelemzés módszerét, a jelentéselemzést kezdtem el a képelemzéshez társítani, ami újító szemléletnek bizonyult. Elemeztem az ábrázolást, a fotókat, amelyeken férfiak ábrázolták a nőket. Elsősorban az „aktmodell-ábrázolás” elemzésével foglalkoztam. A Képzőművészeti Főiskola könyvtárában lefotóztam azokat a mintakönyvekben őrzött modellfotókat, amelyeket korábbi generációk mesterei oktatási mintának Olaszországban vásároltak. Mivel fontos volt számomra a fotó- és reprezentációelemzés, megtanultam hát fotózni is. Semmiféle előképzettségem nem volt, teljesen önkényesen és kiszámíthatatlanul nyúltam a fotó műfajához. A különböző prekoncepciók, előzetes technikai tudások nem akadályoztak, úgy használtam a fotót, ahogy nekem épp akkor jólesett. Ekkor jöttem rá, hogy voltaképpen a „tanult technika”, a tudás, mennyire megakadályoz abban, hogy közel kerüljek ahhoz az ábrázolási módszerhez, amelyik az én nézőpontomat fejezi ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.