Interjú

„Sehonnan jöttél”

Drozdik Orshi képzőművész, performer

Képzőművészet

Legújabb kiállítása alkalmából az indulásáról, a műfajok ötvözéséről, feminizmusról, kritikus gondolkodásról, valamint a patriarchális társadalom nőképéről beszélgettünk.

Magyar Narancs: A Magyar Képzőművészeti Főiskola festő, majd grafika szakára jártál. Miért kezdtél el fotózni?

Drozdik Orshi: A főiskolára 1970 és 1977 között jártam, két évig Iván Szilárdhoz a festő szakra, de mivel Raszler Károlynál a grafika szakon szabadabban lehetett dolgozni, a harmadik évben váltottam, és rengeteg rézkarcot készítettem. A grafikán diplomáztam 1974-ben, majd ösztöndíjat kaptam a hároméves mesterképzésre. Konceptuális művésznek tartottam magamat, a fotózásom kezdete egybeesett a konceptuális művészetem kezdetével, az 1974/75-ös tanévvel, akkor kezdtem el performance-okat előadni és fotóofszeteket is készíteni.

MN: Miben nyilvánult meg ez a konceptualitás?

DO: A konceptuális, azaz fogalmi művészetet a nyelvhez való viszonnyal határoztam meg. A koncept számomra elsősorban a nő(i) nézőpontot, a „nő nézőpontját” jelentette. Az volt a lényeg, hogy megfogalmazzam, hogyan látja és hogyan ábrázolja „nőművész” a világot. Először ábrázoláskritikával foglalkoztam, amit a korábbi tanulmányaim alapoztak meg. Mielőtt a Képzőművészeti Főiskolára jártam, magyar nyelv szakon tanultam a szegedi tanárképzőn, foglalkoztam szemiotikával is. A nyelvelemzés módszerét, a jelentéselemzést kezdtem el a képelemzéshez társítani, ami újító szemléletnek bizonyult. Elemeztem az ábrázolást, a fotókat, amelyeken férfiak ábrázolták a nőket. Elsősorban az „aktmodell-ábrázolás” elemzésével foglalkoztam. A Képzőművészeti Főiskola könyvtárában lefotóztam azokat a mintakönyvekben őrzött modellfotókat, amelyeket korábbi generációk mesterei oktatási mintának Olaszországban vásároltak. Mivel fontos volt számomra a fotó- és reprezentációelemzés, megtanultam hát fotózni is. Semmiféle előképzettségem nem volt, teljesen önkényesen és kiszámíthatatlanul nyúltam a fotó műfajához. A különböző prekoncepciók, előzetes technikai tudások nem akadályoztak, úgy használtam a fotót, ahogy nekem épp akkor jólesett. Ekkor jöttem rá, hogy voltaképpen a „tanult technika”, a tudás, mennyire megakadályoz abban, hogy közel kerüljek ahhoz az ábrázolási módszerhez, amelyik az én nézőpontomat fejezi ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.