„Sehonnan jöttél”

Drozdik Orshi képzőművész, performer

Legújabb kiállítása alkalmából az indulásáról, a műfajok ötvözéséről, feminizmusról, kritikus gondolkodásról, valamint a patriarchális társadalom nőképéről beszélgettünk.

Magyar Narancs: A Magyar Képzőművészeti Főiskola festő, majd grafika szakára jártál. Miért kezdtél el fotózni?

Drozdik Orshi: A főiskolára 1970 és 1977 között jártam, két évig Iván Szilárdhoz a festő szakra, de mivel Raszler Károlynál a grafika szakon szabadabban lehetett dolgozni, a harmadik évben váltottam, és rengeteg rézkarcot készítettem. A grafikán diplomáztam 1974-ben, majd ösztöndíjat kaptam a hároméves mesterképzésre. Konceptuális művésznek tartottam magamat, a fotózásom kezdete egybeesett a konceptuális művészetem kezdetével, az 1974/75-ös tanévvel, akkor kezdtem el performance-okat előadni és fotóofszeteket is készíteni.

MN: Miben nyilvánult meg ez a konceptualitás?

DO: A konceptuális, azaz fogalmi művészetet a nyelvhez való viszonnyal határoztam meg. A koncept számomra elsősorban a nő(i) nézőpontot, a „nő nézőpontját” jelentette. Az volt a lényeg, hogy megfogalmazzam, hogyan látja és hogyan ábrázolja „nőművész” a világot. Először ábrázoláskritikával foglalkoztam, amit a korábbi tanulmányaim alapoztak meg. Mielőtt a Képzőművészeti Főiskolára jártam, magyar nyelv szakon tanultam a szegedi tanárképzőn, foglalkoztam szemiotikával is. A nyelvelemzés módszerét, a jelentéselemzést kezdtem el a képelemzéshez társítani, ami újító szemléletnek bizonyult. Elemeztem az ábrázolást, a fotókat, amelyeken férfiak ábrázolták a nőket. Elsősorban az „aktmodell-ábrázolás” elemzésével foglalkoztam. A Képzőművészeti Főiskola könyvtárában lefotóztam azokat a mintakönyvekben őrzött modellfotókat, amelyeket korábbi generációk mesterei oktatási mintának Olaszországban vásároltak. Mivel fontos volt számomra a fotó- és reprezentációelemzés, megtanultam hát fotózni is. Semmiféle előképzettségem nem volt, teljesen önkényesen és kiszámíthatatlanul nyúltam a fotó műfajához. A különböző prekoncepciók, előzetes technikai tudások nem akadályoztak, úgy használtam a fotót, ahogy nekem épp akkor jólesett. Ekkor jöttem rá, hogy voltaképpen a „tanult technika”, a tudás, mennyire megakadályoz abban, hogy közel kerüljek ahhoz az ábrázolási módszerhez, amelyik az én nézőpontomat fejezi ki.