A nagyvállalat a Bécs, Pozsony és Győr között húzódó gazdasági-geográfiai háromszögre tervezett turisztikai, egészségügyi és szórakoztatóipari komplexum elemeit egy új régió pilléreiként prezentálja – makettjeinek, imázsfilmjeinek és reklámplakátjainak tolmácsolásában a Sissi Quartier egy olyan régió, ahol „a régi az újjal találkozik”; ahol egyszerre vannak jelen az Alföld, az Alpok és a Kárpátok csúcsai, integető búzakalászokkal, elegáns szélerőművekkel és tiszta vizű folyókkal; amelynek csomópontjait és intézményeit a Maglev gyorsvasút időn és téren átívelő járata kapcsolja össze; ahol az út menti motelek és kaszinók, játékgépek és prostitúció, majd a Jardin Trieste szórakoztatóközpont lóversenypályája után az átutazó számára könnyedén és gyorsan elérhető a Nova Terra egészségügyi központ csaknem 3 ezer szakembere is – szlovák plasztikai sebészekkel, magyar fogorvosokkal és osztrák nőgyógyászokkal. És elérhető Sissi is. Vagyis Erzsébet királyné. A „magyarok királynőjének” alakja a Kreuzer Kaszinó homlokzatának villogó neonjától kezdve a hegyoldalba vésett arcképen át Európa legnagyobb óriáskerekéig, a Sissi’s Eye-ig mindenhol jelen van.
A Polygon Creative Empire (PCE)persze fikció, ahogy beruházási programja is – a nagyvállalat Bajusz Orsolya, Patakfalvi-Czirják Ágnes, Bogyó Virág és Ledeczki Kinga kollektív entitása, amely a kései kapitalista vállalati logikával azonosulva tesz javaslatot egy történelem nélküli, üres régió felépítésére; és vizsgálja, hogyan válnak realitássá a gazdaságföldrajz, a tőkeáramlás forró pontjait mintázó (geometrikus-)absztrakt határvonalai. A kék-orchideák és banánok, pentagonok, boomerangok és négyzetek között a Sissi Quartier egy kelet-közép-európai aranyháromszögre telepedve sajátítja ki Szlovákia, Magyarország és Ausztria határterületének finoman szólva is mozgékony történetét – és sűríti kőkeményre a térség múltjának és jelenének kulturális rétegeit. Érthető, hiszen a differenciált és gyakran kaotikus, több nézőpontú narratívákat nehezebb eladni, ahogy túlságosan összetett karakterekből sem lehet reklámarc. Sissi sematikus, többszörösen idealizált, kortárs alakváltozata így megfelelő ikon egy, a régióra építő beruházási vállalkozás számára – nincs elég messze a feledéshez (ha távolodna, Romy Schneiderben, bazári kulcstartókon vagy véletlenszerűen felbukkanó ajándéktárgyakon tűnik fel hirtelen), viszont az sem tiszta, ki volt ez a nő valójában. És ugyan Erzsébet királyné mint történeti személyiség a PCE-t nagyjából annyira érdekli, mint amennyire egy szuvenírkereskedőt, a projekt szikár és szomorú iróniája épp a néhai Erzsébet királyné valós-történelmi és illuzórikus-idealizált karakterének elmosódó regisztereire épít.
A Sissi-kultusz kialakulásának hosszú és bonyolult folyamata már az 1800-as évek közepén elindult. Hosszan érlelődött az 1867-es kiegyezés után, majd a mítosz az első világháborút követő, országonként igen eltérő, utólagos változásai közepette alakult át, merült feledésbe vagy egyszerűsödött le radikálisan.
S mint oly gyakran, ezt a kultuszt sem annyira a valóság, mintsem a politikai diplomácia érdekei formálták, amelyben a Sissi alakjához kapcsolt emblematikus tulajdonságok egyszerre szolgálják egy 19. századi arisztokrata uralkodócsalád képének finomítását – és hatalmi biztonságának megőrzését. A Sissi alakját idealizált popikonná formáló kultusz épp a szépség, a könnyűség, a szabadságvágy, az (elképzelt) individualizmus vagy a gondoskodás sematizációján alapszik – csakúgy, mint az alakját felhasználó vállalati beruházás, amelynek alattomos pr-logikája végső soron egy egészen romantikus szabadságelképzelés hatásmechanizmusával dolgozik. Ebben a folyamatban a szabadság és individualizmus ugyanazon képzete teremt meg egy ürességig hajszolt Sissi-karaktert, és legitimálja csendben a Sissi Quartier felépítését. Egy olyan régiót, amelyet egyszerre keretez egy szuvenír kulcstartó tartalmi szintjére egyszerűsített, 19. századi nosztalgia és a felszabadulás pillanatának érzetét kizsákmányoló kései kapitalista (vállalati) logika hálózata.
A Kunsthalle LAB-ban álló makett-lóversenypálya, a finoman motelnek nevezett bordélyház, a (valóban tér-időn át közlekedő) Maglev vasút vagy a plakátok romantikus, ködlepte képei és szövegei mind e logika finomrezgéseivel dolgoznak – és teszik azokat belsővé. A kollektíva meglepően sikeresen azonosul nagyvállalati identitásával: művészeti projektként távoli, beruházásként csábító és disztopikus projektjük következő állomása (ha követik az aranyháromszög utazó kampányának logikus sorrendjét) Győr lehet – s míg egy kiállítástól elvárnám, hogy állomásain reflektáljon koncepciójának helyi aspektusaira és a lokalitás finom változásaira, egy nagyvállalattól nem várhatom el. Épp ellenkezőleg. Mert ugyan a művészi fikció és valóság iróniával átitatott, vékony határa mindig tapintható marad, a valódi izgalom talán akkor kezdődne, ha a Polygon Creative Empire végigfuttatná szerepjátékát, és kivitelező után nézne.
Pozsony, Kunsthalle LAB, Námestie SNP 12., nyitva április 14-ig.
