Ám nem ez az egyedüli és talán nem is legnagyobb zűr az idei biennále magyar kiállítása, Asztalos Zsolt Kilőtték, de nem robbant fel című installációja körül.
Az artPortal úgy tudja, hogy a kiállítás egész szervezését, a pavilonban zajló kivitelezési munkákat, a szakmai katalógus elkészítését is zavarosság jellemezte hivatalos részről. Késve kifizetett vagy egyáltalán ki sem fizetett összegek, hiányzó szerződések, hozzá nem értő szervezés, késedelmek, a munkatársak megaláztatásai, pénzszűke az egyik, pazarlás a másik oldalon – ezekről értesült az artPortal, de ezekről szólnak a budapesti szakmai körökben terjedő hírek is.
| ||
A velencei magyar pavilonban az installáció munkálatait az a TÖMB 2002 Kft. végezte a jelenlévők beszámolói szerint, amelynek nagy előszeretettel ad megbízásokat a Gulyás Gábor vezette Műcsarnok, a velencei magyar részvétel (azaz a pályáztatás, szervezés, megvalósítás) lebonyolítója. A Műcsarnok ugyanakkor arról tájékoztatta lapunkat, hogy a biennáleiroda nem kötött semmilyen szerződést a TÖMB 2002 Kft.-vel. Kérdésünkre, hogy a Műcsarnok kötött-e idén, lassan két hete nem kapunk választ. (A TÖMB karrierjéről lásd korábbi cikkeinket itt és itt.)
A kiállítás kurátora által támasztott követelményeknek, igényeknek végül nem felelt meg a kivitelezés (csíkos a fal, nem a megfelelő anyagból készült a padlózat), de a kiállítás legalább elkészült. Nagyobb probléma, hogy a munkások szerződés nélkül dolgoztak, és szállást sem bérelt nekik senki. Kénytelenek voltak a pavilonban lakni, ott főztek, étkeztek, mosakodtak. A házban egy ötvenliteres bojler van mindössze. „Igyekvőek voltak és szorgosak, de sajnos nem lehetett olyan színvonalon dolgozni, mint ami egy nemzetközi kiállításhoz megfelelő volna. Csak néhány ember önzetlenségének és napi 12 órai munkájának köszönhető, hogy megvalósult a kiállítás” – mondta az artPortalnak Uhl Gabriella, a kiállítás kurátora.
Az épületben sokáig probléma volt az internet hiánya is. Az előkészítés három hónapja alatt nem sikerült beköttetni a netet – a megnyitó előtt tíz nappal aztán ez is meglett, és a szervezők közlése szerint két évig folyamatosan lesz internetkapcsolat a házban.
A munkaszerződésekkel, megbízási szerződésekkel a folyamat során végig probléma volt. A művész és a kurátor szerződése január vége helyett március közepén született meg, a kommunikációban és a katalógusban közreműködők (informatikus, applikációkészítő, a katalógus szerzői, fordítói) beszámolói szerint cikkünk megírásáig sincs még szerződésük. A Műcsarnok nem volt hajlandó érdemben válaszolni ezt firtató kérdésünkre, mindössze annyit közöltek, hogy „a magyar pavilon kiállításához kapcsolódóan számos szerződés készült – minden esetben a hatályos jogszabályok által meghatározott határidők betartásával”. Az érintettek – legalábbis cikkünk írásakor – hozomra dolgoztak: a munkájukat elvégezték, de fizetséget idáig nem kaptak. Továbbá, miközben állítólag fejenként 70 euró a megnyitó utáni fogadás költsége, nem volt pénz néhány olyan anyagra és eszközre, amely az installáció színvonalát, tartósságát javította volna. (A kiállítási installációnak és magának a berendezett térnek hosszú hónapokon át kell szolgálnia, fogadnia a látogatókat.)
A magyar részvételt egyébként egy ideje már nem a terepet jól ismerő Gáspár Júlia szervezi a Műcsarnokban, hanem Puskás István. Kérdéseinkre úgy válaszolt, hogy a munkások szálláshelyét előzetesen is a pavilonban képzelték el, ez a feltételek között szerepelt. Mint mondta, „a kulturált ott-tartózkodás feltételeit biztosították”. Hangsúlyozta ezenkívül, hogy a panaszok ellenére jól megvalósított és sikeres kiállítás nyílt meg a magyar pavilonban.
Úgy tudjuk, a Műcsarnok által egy templomtérbe elképzelt Mátrai Erik-kiállítás végül nem az eredetileg tervezett időben valósul meg, állítólag azért, mert az illetékesekkel későn kezdett tárgyalni az intézmény.
Balog Zoltánnak igaza lehet, ha a drága szállásra hivatkozott, amikor lemondta a megnyitót. Amit januárban még olcsóbban ki lehet bérelni, májusra már valóban méregdrága – akár dupla árat is kérnek közvetlenül a biennále nyitása előtt. Információink szerint a biennále magyar részvételét előkészítő iroda és a szervezés feladatait végző Puskás István is csak az utolsó percekben foglalt szállásokat. A művész és a kurátor május 8-án, az Olaszországba vezető úton még nem tudhatta, hol lakik majd. A szállás kérdése egyáltalán nem másodlagos, és nem csak az anyagiak miatt: művész és kurátor az egész munka során végig együtt dolgoznak, és jelen vannak a kiállítás megvalósítási folyamatában.
Kérdésünkre Puskás István azt mondta, hogy Balog Zoltán útját az Emmi szervezte, ehhez a biennáleirodának nem volt köze. Elismerte, hogy a művésznek és a kurátornak az utolsó pillanatban sikerült szállást foglalni, de mint mondta, reális piaci áron, megfelelő, kényelmes helyet találtak számukra.
Hozzá kell tenni, hogy a velencei magyar részvétel – akár a képzőművészeti, akár az építészeti biennálékról van szó – sosem problémátlan. (Lásd erről például ezt a cikkünket.) Nem ritka az sem, hogy a pavilonban szükséges munkákat lelkes barátok, ismerősök végzik el, mert annyira nincs pénz az előkészítésre. A pályázatok elbírálása, a részvételről szóló döntés ugyan már ősszel megszületik, de az előkészítésre és megvalósításra szánt pénz a következő költségvetésben szerepel, legjobb esetben is február végén lát fedezetet az intézmény, pénzt pedig még később – előfordul, hogy az utolsó percekig sem. Például Petrányi Zsolt 2003-ban az akkori magyar projekt kurátoraként sokmilliós szponzori segítséggel, azaz tulajdonképpen egy kölcsönnel tudta megelőlegezni a Kis Varsó kiállításának költségeit; végül az állami pénz három héttel a megnyitó előtt érkezett meg a lebonyolítást végző Műcsarnokhoz, ám ha erre vártak volna, akkor nincs kiállítás. Puskás az artPortalnak azt mondta, az idei részvétel 40 millióba forintba került, ez részletekben érkezik az Emmitől.
| Magyarországot Asztalos Zsolt Kilőtték, de nem robbant fel című munkája képviseli az 55. Velencei Biennálén, amely a világ legnagyobb olyan kortárs művészeti eseménye, melyen a nemzeti reprezentáció hangsúlyosan jelenik meg. Magyarországnak a biennále történetében szinte végig volt és van önálló nemzeti pavilonja, a Maróti Géza által 1909-ben tervezett szecessziós épület. A biennále a nagyközönség számára június 1-jétől látogatható, előtte csak a sajtó számára nyitott – ám hasonlóan zsúfolt – napok zajlottak. A Giardini kiállításai, valamint a városban levő számos egyéb program november 24-ig tart. Asztalos Zsolt munkája az I. világháború óta megtalált, fel nem robbant lövedékekre, bombákra koncentrál. Fotó, videó (16 monitor) és térinstalláció együttesen szerepelnek a projektben. A biennále úgy fogható fel, mint egy haute couture bemutató: jelzi a művészi és kereskedelmi trendeket. Az itteni munkákra nagy figyelem jut, a díjakról pedig beszámol a világsajtó. 2007-ben a magyar pavilonban kiállító, magyar származású Andreas Fogarasié lett a fődíj, az Arany Oroszlán. Asztalos Zsolt művéről a csütörtökön megjelenő nyomtatott Narancsban közlünk kritikát. |
