A felcsúti királyság - Mészáros Lőrinc polgármester újabb bizniszei

  • Magyar Krisztián
  • 2015. szeptember 16.

Kis-Magyarország

Orbán Viktor bizalmasa, az ország legsikeresebb gázszerelője sorra nyeri a közbeszerzéseket és vásárolja fel a cégeket. Az sem akadály, ha offshore hátterű vállalkozással kerül kapcsolatba, és úgy tűnik, hamarosan a Duna Aszfalttal is belefognak egy egyelőre rejtélyes beruházásba.

Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és nemzeti nagytőkés megállíthatatlan, közpénzeken felhizlalt cégei az utóbbi hónapokban sorra indították be az újabb vállalkozásokat. Orbán bizalmasának így annyi érdekeltsége és ügylete van, hogy nincs az az oligarcha, aki egymaga fejben tudná tartani őket. (Mészáros első milliárdjairól részletesen lásd: Orbán & Mészáros Co. , Magyar Narancs, 2014. szeptember 25.) Lám, ez olykor a felcsúti polgármesternek sem sikerül – feltesszük, csakis ezzel magyarázható, hogy tavaly vagy egymilliárd forintot elfelejtett megemlíteni a vagyonnyilatkozatában. De lyukas lehetett a memóriája akkor is, amikor az Indexnek először letagadta, hogy az azóta már vesztegetés vádjával előzetes letartóztatásba került Kiss Szilárd egykori agrárat­taséval és miniszteri megbízottal közösen alapított egy oroszországi céget. Később aztán eszébe jutott, hogy mégis volt valami Oroszországban, de elmondása szerint csak 2013-ban volt társtulajdonos az ottani húspiacra betörni készülő cégben, és akkor is csak néhány hónapig. Az Átlátszó viszont nemrég kiderítette, hogy a felcsúti milliárdos vállalkozó csak idén júliusban vált meg tulajdonrészétől.

Gépesített alakulat

Gépesített alakulat

Fotó: Németh Dániel

Dől a közpénz

„Megpróbálok példát mutatni, tehát megküzdünk, megharcolunk minden egyes munkáért” – nyilatkozta egy tavalyi kampányrendezvényen Mészáros Lőrinc az RTL Klubnak. Ezt a harcot annyira komolyan veszi, hogy legnagyobb cége, az építőiparban hasító Mészáros és Mészáros Kft. – több esetben konzorciumi partnereivel közösen – számításaink szerint csak az idén már közel 11 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el. Legutóbb augusztus közepén csengett a kassza a Mészáros-birodalom zászlóshajójánál: a Felcsúttal szomszédos Bicskén kaptak meg egy nettó 149,8 millió forintos beruházást a várostól. Ahogy azt a magyarnarancs.hu-n is megírtuk, a Mészáros és Mészáros Kft. két oktatási intézmény épületén végezhet el energetikai korszerűsítéseket, és mivel a beruházás becsült értéke éppen 150 millió forint alatt maradt, az önkormányzatnak nem kellett nyílt közbeszerzést kiírnia. Így hát egy hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljáráson döntötték el, hogy az Orbán Viktorhoz közel álló nagyvállalkozó kapja a megbízást. Pálffy Károly, Bicske polgármestere a lapunknak írásban megküldött válasza szerint azért Mészáros Lőrincék nyerték a közbeszerzést, mert a három meghívott cég közül ők adták a leg­olcsóbb ajánlatot. A másik két ajánlattevő közül az egyik egy bicskei családi vállalkozás, a másik pedig az a West Hungária Bau Kft. volt, amely korábban szerepet vállalt a Várkert Bazár felújításában is. Érdekes szál a bicskei történetben, hogy Pálffy Károly fideszes polgármester öccse, Pálffy Balázs a felcsúti polgármester egyik lányával jár. Mészáros vőjelöltje egyébként korábban Bicske előző polgármestere, a jelenleg országgyűlési képviselőként dolgozó Tessely Zoltán titkára volt, most pedig a Mészárossal üzleti kapcsolatban álló Duna Aszfalthoz köthető Körösaszfalt Mélyépítő Zrt. vezérigazgatója. Mészáros Lőrincnek egyébként betyár nagy szerencséje van a Fejér megyei közintézmények felújítására kiírt közbeszerzéseken: februárban derült ki, hogy a kormányhivatal több épületét is a Mészáros és Mészáros Kft. korszerűsítheti nettó 200 millió forintból.

Idén a felcsúti polgármester birodalmából nem csak a Mészáros és Mészáros Kft. indult sikeresen valamely közbeszerzésen, augusztusban értesülhettünk arról, hogy a szintén a felcsúti milliárdoshoz köthető R-Kordnak is leesik valami. A villamos berendezések gyártásával is foglalkozó kft. – egy székesfehérvári céggel közösen – 236 millió forintból újíthatja fel a vasúti felsővezetékeket a kapuvári és a mosonszolnoki állomáson. Az R-Kord a tavalyi 1,27 milliárdos bevételével a Mészáros-birodalom harmadik legnagyobb vállalkozása volt a Mészáros és Mészáros Kft., valamint a mezőgazdaságban utazó, illetve az állami földpályázatokon Felcsút környékén taroló Búzakalász 66 Kft. után.

A komoly állami vagy önkormányzati megbízatásokon túl az utóbbi időszakban Mészáros Lőrinc érdekeltségein keresztül sorra vásárolta be magát különböző cégekbe. Ezek egy része felszámolás alatt álló vállalkozás volt, így a felcsúti milliárdos sokszor diszkontáron jutott hozzá a többségében már évek óta árverezés alatt álló vállalkozásokhoz. A módszer nem újkeletű, hiszen a HVG információi szerint így került hozzájuk még 2013-ban a csődbe ment Balaton Húsipari Kft. veszprémi üzeme; ezt követően alapították meg a Búzakalász 66 Kft.-hez tartozó Bakony Hús Kft.-t, amely mára a legnagyobb áruházláncoknak is szállítja termékeit. Hasonló módon jutott egy rakás ingatlanhoz Bicskén és környékén akkor, amikor a Búzakalász 66 Kft.-n keresztül megszerezte a város határába korábban tervezett golf és country klub árverés alá eső területeinek egy részét még 2014-ben. Pontosan nem tudni, hány hektár lett a Búzakalászé, de a Bicske és Alcsútdoboz közé szánt, és a 2008-as válság miatt meghiúsult golfcentrum a luxusvillákkal 280 hektáron helyezkedett volna el. Amikor 2011-ben elkezdték a beruházó cég fölszámolását, egy 170 hektáros területet értékesítettek volna, ám nem akadt rá vevő. Ezután jött Mészáros Lőrinc, aki hozzájutott a földek egy részéhez, egyebek közt egy 10 hektáros tóhoz is.

A Bio-Süti régi, kihalt velencei épülete

A Bio-Süti régi, kihalt velencei épülete

Fotó: Németh Dániel

Mészáros szintén a Búzakalász 66 Kft.-n keresztül és szintén Bicskén vett meg idén egy olyan háromhektáros területet, amelyen két ásványvízkút is található. E kutakat 2013-as bedőléséig a Vivienvíz Kft. működtette, amely végül milliárdos adósságot halmozott fel; a felszámolási eljárás során az utolsó meghirdetett ára a HVG szerint 190 millió forint volt. Hogy Mészárosék ennyiért vagy kevesebbért jutottak hozzá, arról nincs információnk, de úgy tűnik, beindult a biznisz, hiszen már júliusban megkapta az első állami megrendelését a cég: a MÁV 2 millió forint értékben vett a hirtelen vonzóvá vált Vivienvíztől ásványvizet, hogy felkészüljön a hőségriadóra.

Az Opten céginformációs rendszer szerint Mészáros Lőrinc júniusban bevásárolta magát a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft.-be is. A tavaly 6,5 milliárd forintos bevételt produkáló vállalkozásba éppen akkor lépett be a Közgép háttérbe szorítása óta egyre jobban felfuttatott Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. akkori tulajdonosi köréből Szíjj László és Varga Károly is. És ugyanekkor lett tulajdonos a Mészáros lányának udvarló Pálffy Balázs vezette Körös­aszfalt Zrt. is.

Az offshore is jöhet

Szíjj Lászlóékkal a közeljövőben is készülhet valamire a felcsúti polgármester, ugyanis július 17-én a Mészáros és Mészáros Kft. a Duna Aszfalttal közösen létrehozott egy Visonta Projekt Ipari és Szolgáltató Kft. nevű vállalkozást, amelyet egyebek közt épületépítési tevékenységekre és bontásra jegyeztek be. Ennek célja egyelőre homályos, elvégre nagyobb volumenű nyílt építési közbeszerzést Visonta és környékére nem írtak ki a közelmúltban. Mindenesetre nem kispályáznak ezúttal sem, hiszen a céget 100 millió forintos jegyzett tőkével alapították.

Hosszas utánajárás után sikerült kiderítenünk, hogy Mészáros Lőrinc a közelmúltban újabb két céget is megszerzett a Búzakalász 66 Kft.-n keresztül. Ezek közül az egyik a Velencén található Bio-Süti Sütőipari Kft., amely főképp tésztafélék és pékáruk gyártásával foglalkozott, de tavaly becsődölt. A valamivel több mint egyhektáros területen lévő üzem ottjártunkkor teljesen üresnek tűnt, de a környékbeliek úgy tudják, hamarosan konzervgyárat alakít ki Mészáros Lőrinc. Minden bizonnyal fontos szerepe lesz a vállalkozásnak a felcsúti milliárdos cégbirodalmában, hiszen ügyvezetőként az egyik lánya felel a kft. működéséért.

A jelek szerint az sem számít Mészáros Lőrincnek, ha a megvásárolt cégnek offshore háttere van. A tavaly szeptemberben alakult B+T Management Kft.-t ugyanis először egy Sey­­chelles-szigeteken bejegyzett vállalkozás tulajdonaként regisztrálták, székhelye pedig egészen idén februárig egy szolnoki címen volt; a Fejér megyei Abára nem sokkal azelőtt vándorolt át a cég, hogy a Búzakalász 66 megvásárolta. A Székesfehérvártól valamivel több mint 20 kilométerre található település külterületén bukkantunk rá a B+T Management székhelyé­re; egy 1,83 hektáros területen építettek nemrég egy gyárépületet, ahol azonban többszöri látogatásunkkor sem találtunk senkit. A cég­információs rendszerbe bejegyzett adatok szerint a Mészáros-érdekeltség fő tevékenysége a tésztafélék gyártása, de előállíthatnak majd ­készételeket és friss pékárut is. Azt, hogy mikortól, pontosan nem tudni, minden­esetre a tészták gyártásához szükséges alapanyagért nem kell messzire menni Mészáros Lőrincnek, ugyanis a lisztet a Búzakalász 66 malmából, míg a tojást a szintén az ő érdekeltségébe tartozó székesfehérvári agrárvállalkozástól, az Aranykorona Zrt.-től is szállíthatja majd. Így szélesedhet Orbán bizalmasának a mezőgazdasági portfóliója, hiszen az alcsútdobozi és a csákvári sertéstelepe és a veszprémi húsfeldolgozója mellett az abai gyárral beléphet a tésztabizniszbe is.

A B+T új, kihalt abai épülete

A B+T új, kihalt abai épülete

Fotó: Németh Dániel

 

A családnak is jut

Ha egy átlagos hétköznap délután betérünk Felcsútra, az az érzésünk, hogy kihelyezett diplomatatalálkozó közepébe csöppentünk: a faluban félpercenként suhannak el mellettünk a felső kategóriás gépjárművek. A település szélén található hatalmas Mészáros-rezidencián – ahol a polgármester a feleségével és a fiával él – se szeri, se száma a jobbnál jobb autóknak, de a milliárdos vállalkozótól néhány utcányira élő lányaik sem panaszkodhatnak: impozáns felcsúti házaik udvarán szintén luxus­autók parkolnak, sőt egyikőjüknél egy golfautó is volt, amelyet a szomszédos Alcsútdobozon is használhatnak a Csányi család érdekeltségébe tartozó golfpályán. De a jólétért meg is dolgoznak a felcsúti polgármester lányai: számos cégben töltenek be ügyvezetői vagy valamilyen vezető tisztségviselői szerepet. Az idősebbik Mészáros lány a családhoz köthető cégcsoport öt vállalkozásában is közreműködik, egyebek közt ő az ügyvezetője a tavaly 3,1 milliárd forintos nettó árbevételt teljesítő Búzakalász 66 Kft.-nek. Húgának is sok feladata lehet abban a négy vállalkozásban, amelyben vezető szerep jut neki.

A közeli rokonok közül látványosan ível felfelé Mészáros János pályafutása is: a volt gázszerelő öccse is lendületesen indult el a mil­liárdosok klubja felé vezető úton. A helyben ­fideszes önkormányzati képviselőként is dolgozó vállalkozó legnagyobb cége, a gépjármű-, ­illetve alkatrész-kereskedelemmel is foglalkozó Agro-Felcsút Kft. tavaly már 420 millió forint feletti nettó árbevételt termelt. Ebben minden bizonnyal jelentős szerepe lehet Mészáros Lőrincnek is, aki helyi forrásaink szerint testvérét is bevonja hatalmas gépparkjának karbantartásába. Minderről mi is meggyőződhettünk, hiszen a közelmúltban a helyszínt figyelve azt láthattuk, amint éppen egy Mészáros és Mészáros Kft. feliratú kamiont szereltek az Agro-Felcsút telephelyén. De a cég közbeszerzésen is sikeresen indult, hiszen még májusban derült ki, hogy 8,19 millió forintért szállíthatnak a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft.-nek a Várkert Bazár műszaki üzemeltetési feladatainak ellátásához szükséges gépeket és szerszámokat. (Mészáros János pontos vagyoni helyzetéről és arról, hogy a közelmúltban milyen nevetséges eljárás után nézhettük meg a vagyonnyilatkozatát, nemrég a magyarnarancs.hu-n írtunk, lásd a Ha kedve tartja, 5 kocsival is furikázhat Mészáros Lőrinc testvére Felcsúton c. cikkünket.)

A több cég tulajdonosaként gyarapodó Mészáros János egy új beruházásba is belevágott a közelmúltban: a vállalkozó Felcsútnak az Alcsútdoboz felőli végén húz fel egy hatalmas épületet – tudtuk meg helyi informátorainktól. Amikor ide látogattunk, éppen lázas építkezés folyt. Mészáros Lőrinc öccse, ha kedve tartja, beszállhat majd az építőiparba is, ugyanis a szintén hozzá köthető Pegazus Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a közelmúltban új területre lépett: a 2014-ben 69 millió forintos árbevételt termelő vállalkozás regisztrált tevékenységi körei közé felvették – sok más mellett – a vízi létesítmény, az út és autópálya, valamint a híd, alagút építését is. Nem lennénk meglepve, ha az egyre sikeresebb vállalkozó ezek után feltűnne Mészáros Lőrinc valamelyik milliárdos állami megbízatásánál.

Szinte biztos, hogy Orbán Viktor barátjának jut még a nagy összegű közbeszerzésekből, hiszen Simicska Lajos sarokba állítása után ­piaci források egybehangzó véleménye szerint a Mészáros és Mészáros Kft.-nek a korábbinál is nagyobb szerepe lesz a legnagyobb építőipari beruházásokban. A következő nagy megrendelésre talán nem is kell sokat várni, hiszen minden bizonnyal a Mészáros és Mészáros Kft. vezette konzorcium építheti majd a Győr–Gönyű Országos Közforgalmú Kikötőt, mintegy 6,9 milliárd forintból. A Közbeszerzési Értesítőben lapzártánkig ugyan még nem jelent meg a hivatalos döntés, de a Népszabadság úgy tudja, hogy a felcsúti polgármester cége lehet – az A-HÍD Zrt.-vel, valamint a ­Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel közösen – a befutó a Duna Aszfalt és a Strabag előtt, miután a közbeszerzési eljárásból kizárták a Közgépet. (Simicskáék kiszorításáról lásd: A Közgép elveszett kikötője, Magyar Narancs, 2015. július 30.) De Mészáros Lőrinc a csődeljárás alatt álló cégekről sem veszi le a tekintetét; szintén a Népszabadság szellőztette meg, hogy a milliárdos vállalkozó megveheti a Saliris Resort-Spa & Konferencia Hotel Egerszalókot üzemeltető Szalók Holding Zrt.-t. A holdingot felszámoló cég munkatársa lapunkat arról tájékoztatta, hogy még nem vásárolta meg senki a zrt.-t, de a helyi szálloda alkalmazottai gyakorlatilag kész tényként kezelik Mészáros felbukkanását. Szintén a hotelben terjed az a hír, hogy a későbbiekben Orbán Ráhel is szerepet vállalhat a komplexum vezetésében. Bár ezek egyelőre csak pletykák, a miniszterelnök lányától nem állna távol a feladat, hiszen a nívós svájci turisztikai magánegyetemen az elméleti alapokat már elsajátíthatta. Úgy tudni, Mészáros Lőrinc vendégként járt már a hatalmas szállodában és termálfürdőben; lehet, akkor tetszett meg neki az egerszalóki komplexum.

Mindennek megvan az ára

 

Mészáros Lőrinc az Orbán Viktor alapította Puskás Akadémia kuratóriumi elnöke is. A polgármester milliárdos állami megbízásai jól jönnek a labdarúgó-akadémiának is, hiszen Mészáros így bőséggel tudja támogatni az egye­sületet. A Puskás Akadémiát pénzelők között megtalálni a Mészáros és Mészáros Kft.-t, a Búzakalász 66 Kft.-t, továbbá a friss szerzemény Vivienvíz Kft.-t is. A Mészáros Autó Javító Kft. szintén beszállhat szponzornak, hiszen a cég felcsúti telephelyén parkolnak a Puskás buszai. De Mészáros János Agro-Felcsút Kft.-je is támogatja a miniszterelnök hobbiját, ahogyan az Orbán család érdekeltségébe tartozó Dolomit Kőbányászati Kft. és a Gánt Kő és Tőzeg Kft. A támogatásra szükség van, hiszen a felcsúti edzőkomplexum területén jelenleg két új, alulról fűthető edzőpályát is építenek. A napokban mi is megnéztük a területet: az építkezés gőzerővel folyik. A Figyelő korábbi információi szerint a két élőfüves pálya megépítését 1,9 milliárd forintból tervezheti a klub, ebből 1,4 milliárd forintos tao-támogatást kaphatott a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia.

A nemrég elhunyt Ferenczi Krisztina tavaly kiadott Narancsbőr c. könyvében írta meg, hogy a felcsúti polgármester 155 millió forintot fizethetett ki az id. Orbán Győző érdekeltségébe tartozó CZG Ingatlanforgalmazó Kft.-nek, amely ezért cserébe 10 évre bérbe adta neki azt a hatvanpusztai majorságot, melynek megvásárlására néhány éve éppen 155 millió forint hitelt vett fel. Mészáros korábban azt mondta, hogy a Felcsút és Alcsútdoboz között található 13 hektáros majorságon a munkagépeit tárolja. Az elmúlt egy évben többször is elmentünk a birtokhoz, legutóbb alig több mint egy hete: soha olyan munkagépet nem láttunk a sűrű növényzettel körbevett és térfigyelő kamerákkal biztosított udvaron, amelyről arra lehetett volna következtetni, hogy az valamelyik Mészáros-cég kötelékébe tartozna.

Fékevesztetten

 

Annak, hogy a törvényesített lenyúlás rendszere így működhet, a Political Capital lapunk által megkérdezett vezető elemzője szerint elsősorban intézményrendszerbeli okai vannak. A társadalmi és politikai kontrollt gyakorolni hivatott hatóságok (az ügyészség, a rendőrség, a NAV, az Állami Számvevőszék stb.) nem teszik a dolgukat, jól láthatóan kormánypárti befolyás alatt állnak. A látszatra sem nagyon adnak, a kormányoldalhoz kötődő ügyekben vagy el sem indulnak az eljárások, vagy eredménytelenül elhalnak. Az egyes intézményeket döntő többségében volt fideszes politikusok vezetik. Juhász Attila úgy véli: a hatósági fellépés hiányának politikai jelentősége is van, hiszen 2010 előtt úgy alakult ki társadalmi felháborodás a korrupciógyanús ügyek miatt az akkori MSZP–SZDSZ-kormánnyal szemben, hogy a választók rendszeresen láttak megbilincselt kormánypárti politikusokat a tévében. Ma ez nincs így.

E gyakorlat felszámolásához már nem is biztos, hogy elég lenne egy kormányváltás, mert Juhász Attila szerint félő, hogy egy esetleges új hatalom épp a Fidesz megmaradó erőinek ellensúlyozására hivatkozva „építene föl” új oligarchákat – ahogyan 2010 után a Fidesz is a „posztkommunista megalvadt struktúrák” felszámolásával igyekezett ideológiailag legitimálni a „nemzeti nagytőkések” felhizlalását.

Figyelmébe ajánljuk