A vesztes cég tulajdonosa is jól járt az átadás előtt szétrepedt bringaút építésével

Kis-Magyarország

A 245 milliós projekt során a közbeszerzésen vesztes vállalkozás tulajdonosának másik cége végezhette el a munkát.

A Narancs.hu tavaly októberben írta meg, hogy az EU-forrásból megvalósuló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében olyan kerékpárutat építettek bruttó 245 millió forintért a román határ mentén található Kötegyánban, amely már az átadás előtt néhány szakaszon szétrepedt. A hibák augusztus végén mutatkoztak először (az utat végül az ősz folyamán helyreállították). Az vita tárgya volt, hogy mi lehetett a repedések oka: nagy tengelyterhelésű gépjármű ment rá, vagy technológiai hiba okozhatta. A TOP-támogatást a kötegyáni önkormányzat Nemes János (Fidesz-KDNP) polgármestersége alatt nyerte el, a közbeszerzés kiírása, elbírálása és a kivitelezés már a 2019 októberében megválasztott Hajdu-Szűcs Mária Kornélia (Fidesz-KDNP) polgármestersége idején történt.

Cikkünkben megírtuk azt is, hogy a beruházásra kiírt közbeszerzési pályázatot egy építőiparral és kivitelezéssel nem foglalkozó cég, a gyulai székhelyű Rowell Terra Kft. nyerte. A vállalkozás fő profilja a mérnöki munka és műszaki tanácsadás. Igen jól jártak az elnyert közbeszerzéssel, hiszen csak ezzel az egyetlen munkájukkal nettó áron annyit tettek hozzá tavalyi árbevételükhöz, amennyi összesen 2019-ben volt, azaz kis híján 180 millió forintot. Már ha tényleg a Rowell Terra Kft.-hez futott be a pénz. 

A pályázaton részt vett az INNOCONSYS Kft. is, ám végül nem ők nyertek. Viszont úgy tűnik, a vesztes cég tulajdonosa mégsem veszített. Ugyanis a gyulai és Gyula környéki közbeszerzéseken az utóbbi években taroló Piskolty Tibor másik, egyébként nagyobb építőipari cége, a Futizo Kft. végezte el a tényleges munkát, azaz építette meg a kötegyáni kerékpárutat. A témáról szóló előző cikkünkben ugyanis foglalkoztunk azzal,

e cég gépeit és autóit látták a kivitelezés ideje alatt a helyszínen.

Minderről fotók is megjelentek a Békés megyei híroprtálon, a Beol.hu-n.

A cég valószínűleg alvállalkozóként vett részt a munkában, ami azt is jelenti, a beruházásra elnyert bruttó 245 millió forint nagy része a Futizo Kft. számlájára érkezhetett. Mindez azért lehet előnyös a Piskolty cégeinek, mert nevük így nem kerül nyilvánosságra, nem szerepel hivatalos papírokon, de a bevételük tovább dagad. 2019-ben csak a Futizo Kft. bevétele megközelítette az 5,2 milliárd forintot.

Cikkeink nyomán a kötegyáni kerékpárút ügye elérte a parlamentet is, ahol Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezetője tett fel az ügyben írásbeli kérdést Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek. Végül azonban a Pénzügyminisztérium államtitkára, Rákossy Balázs válaszolt az ellenzéki politikusnak, ám az általa adott tájékoztatás több pontban is ellentmondásban volt a kötegyáni fideszes polgármester korábbi nyilatkozataival.

Mindezek után kíváncsiak voltunk a pályáztatás, a közbeszerzés és ezen belül az ajánlattételi felhívás minden elemére a beruházással kapcsolatban. A projekt ajánlattételi felhívásában a TOP-forrást elnyerő kötegyáni önkormányzat ajánlatkérőként a gazdasági és pénzügyi alkalmasság kérdésében sem szabott szigorú feltételeket. (Erre egyébként lehetőséget ad számára a közbeszerzésről szóló törvény.) Így az eljárásban az ajánlatkérő nem kívánt sem gazdasági, sem pénzügyi, sem műszaki, sem alkalmassági követelményt előírni „figyelemmel arra, hogy minél szélesebb körben kívánja a versenyt lebonyolítani”. Feltehetőleg ennek eredményeképpen nyerte el a kivitelezést a Rowell Terra Kft., és így végezhette el a munkát a Futizo Kft.

Hasonló érdekességeket mutat a kötegyáni kerékpárút projektjének pályázati kiírásában és közbeszerzésében közreműködő cég is, a lebonyolítást végző ALL-READY Kft.

Ennek a cégnek az egyik tulajdonosa az a Beleznai Róbert, aki, igaz 12-13 évvel ezelőtt, de ugyanebben a cégben társtulajdonos volt Piskolty Tiborral.

Utóbbi cége a pályázaton vesztes INNOCONSYS Kft., másik építőipari vállalkozása pedig a Futizo Kft. Mindez akár lehetne véletlen is, mint ahogy az is, hogy Beleznai és Piskolty szomszédok Gyulán, a Mátyás király utcában. 

Korábban lapunk részletesen beszámolt arról, miként nőtt tizenhatszorosára a Futizo Kft. árbevétele 2010 és 2014 között, majd huszonnégyszeresére 2018-ra. (A témával e cikkünk szerzője az Átlátszón megjelent korábbi írásában is foglalkozott.) Piskolty Tibor, illetve egy barátja és üzlettársa, Csizmadia Imre cégei 2014 eleje és 2019 közepe közötti öt és fél évben csak Gyulán a közbeszerzések összértékének közel 80 százalékát nyerték el.

Azzal kapcsolatban, hogy a közbeszerzési folyamatot hogyan szabályozzák és vélhetően hogyan zajlik, Galbács Mihály, Gyula volt fideszes, de a városvezetéssel mára szembekerült alpolgármestere írta le: „Piskolty jól képzett csapatával a meghirdetett pályázatokat beárazza, azaz megmondja, mennyiért kell kiírni a pályázatot. A polgármesterrel megbeszélik, kiket kell meghívni a pályázatra. Ekként van egy szűk réteg, akik csak pályáznak, de tudják, hogy nem fognak nyerni. Van egy kör, akik pályáznak, de megmondják nekik, mikor nyernek. Általában öt céget hívnak meg, ám már nem mindenki adja be a pályázatát. A meghívott cégek listáját közlik a közbeszerzési bizottság elnökével, aki ezt megszavaztatja a grémiummal, majd a közbeszerzési szakértő kiírja a pályázatot. Itt már nem lehet tévedés.” Galbácsot ezen állításai miatt Piskolty Tibor, Csizmadia Imre és Görgényi Ernő gyulai fideszes polgármester rágalmazás miatt beperelte

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Kaland a Botondok házában

Amikor megláttuk szegény doktor Szabót Szentkirályi Alexandra csomagtartójába gyömöszölve, kifacsart végtagokkal, az első reakciónk, mint minden rendes embernek, a segíteni akarás volt. Szabadítsuk ki doktor Szabót menten! – buzgott fel mindannyiónkban a tettvágy. Igen ám, de hogyan?

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Az új Közel-Kelet

A Hamász és a Hezbollah után Izrael utolsó nagy ellenfelét is katonai eszközökkel kényszerítené térdre. Az iráni nukleáris ambíciók jövőjén túl immár a teheráni rendszer fennmaradása is kérdéses.