Két éve az elharácsolt hőgyészi kastélyban láttunk emléktáblát a kápolna előtt (az udvaron felejtett kísértetzongorától nem messze), miszerint ott járt a világhírű zongoraművész és zeneszerző 1846. október 15-én. Az önkormányzat csavaroztatta a falra a látogatás 145. évfordulójára. Máté Szabolcs polgármester említette később, hogy ez csak átutazás volt, mert Liszt többször is járt Tolna megyében. A szabadságharc előtt másfél évvel egy nagyobb hangversenykörúton járt; Szekszárdra és Pécsre menet útba esett Hőgyész, az Apponyi-kastély. És aztán Szekszárdon volt 1865 szeptemberében is, majd visszatért oda 1870 nyarán, és három hónapot töltött ott barátja, Augusz Antal báró vendégeként. Na, de Bedegkéren?
Rekkenő hőségben indulunk el, hogy lássuk, mi maradt a Liszt-emlékekből a kis faluban Somogy és Tolna határán. Olvastuk korábban az okot, persze, hogy miért érdekelte a maestrót Bedeg. Családi okból. Mint a falu krónikája írja, ott lett pap testvérének, Borbálának fia, Veczkó Antal 1854 nyarán. Később Liszt Borbála és férje is Bedegre költözött. Rokonlátogatás volt tehát lényegében, mégis egy kicsit több. Azt is olvastuk, hogy a templomban az első sorban szokott ülni és játszott a templomi orgonán is. Gondoltuk, megnézzük.
Bejelentkeztünk annak rendje és módja szerint Steinbacher Jenő polgármesternél, aki idén éppen 25 éve vezeti a falut. Kérdezzük telefonon, hogyan lehet bejutni a templomba, legyen kedves segíteni a plébános vagy „templomszolga” elérhetőségét illetően. Mondja, hogy szerencsénk van, elsőre éppen jó helyen járunk, mert nála van a kulcs. Elindultunk tehát a megbeszélt időben.
Bedegkérre eljutni nem könnyű. Előbb Tabig kell elmenni, onnan délnek venni az irányt Kánya községbe, majd tovább. És onnan nincs tovább. Bedegkér zsáktelepülésnek számít. Az apostolok lovával nem kéne kerülőt tenni persze, mondja visszafelé egy fát vágó ember az egyik porta előtt, akitől az iránt érdeklődünk, merre jutunk ki a főútra. Mondjuk, hogy mi több lóerőkhöz vagyunk kötve, a ménes nem oszlik, hála az égnek. De ott még nem tartunk.
Odafelé is eltévedünk, hiába a GPS. Megtéveszt, hogy egyszer csak elfogy a falu, ki van írva a vége, de polgármesteri hivatalt nem láttunk. Visszafordulunk; az egyik ház előtt a kispadon üldögélő urat kérdezzük, merre találjuk a katolikus templomot. Megszólítottuk már, amikor észrevesszük, hogy nagy udvariatlanságot követtünk el, mert a férfi nem lát. Mindazonáltal nagyon udvariasan és pontosan útba igazít. Sűrű elnézést kérünk, aztán kicsit távolabb megfordulunk, ő pedig autónk hangját felismerve integet nekünk amikor ismét elhaladunk előtte.
Egy kicsit tovább kell menni a másik falurészbe, ahol Liszt Ferenc járt. Bedeg és Kér ugyanis 1939-ben egyesült, a két falu közötti hiátus azonban megmaradt. Végre célba érünk. A polgármester a hivatal előtt vár, a kánikulának megfelelő védőöltözékben. És rövid úton nekiveselkedünk a meredek lépcsőknek.
A Szentháromság-templom egy dombon áll. Megjegyezzük, hogy azért hetven feletti öreg csontokkal, reumával, hexencsúzzzal, fájós derékkal, tyúkszemes lábbal misére felkapaszkodni és lefelé legyőzni a tériszonyt minimum közepesen nagy hit kell. Ha sikerül, az erőnléti edzés. Megállunk az ajtó előtti betonplatón, lenézünk a völgybe. Előttünk bedőlt tetejű, romos ház.
„Az volt a paplak – mondja a polgármester. – Abban a házban, a vendégszobában szokott megszállni Liszt Ferenc. Az első ablak volt a papi hivatal, a második-harmadikban a tisztelendő úr lakott, szóval a negyedik lehetett. Sajnos későn jöttek, tavaly szakadt be a tető. Az egyházé volt az épület, de úgy leromlott az állapota, hogy nem akarták felújítani, inkább eladták. Megvette valaki, most nem tudjuk, mi lesz vele.”
Visszafordulunk a templomajtó felé. Némi babrálás után fordul a nagy kulcs és bejutunk a dohos szagba. A templom tetejét 2021-ben felújították (támogatta a Magyar Állam, hirdeti a márványtábla), de attól még helyenként beázik. Előre megyünk, az első padig, a férfiak oldalára, ahol Liszt Ferencnek helye volt.
Fűtött pad most, elektromosság gondoskodik a melegről az első három sorban. A női oldalon is. Felnézünk az orgonára. Igen, szokott rajta játszani a maestro, misén is, bár volt kántor természetesen, meg időnként feljárt csak úgy.
Pár éve itt voltak a pesti zenei egyetemtől, mondja a polgármester. Koncert volt, és dicsérte a hangszert a pécsi püspökség egy zenésze is.
Visszamegyünk a bejárathoz, jobb oldalt ott a vas csigalépcső, amin az orgonista és talán kóristák is felmehettek. Igen szűknek tűnik, de fellépdelünk. Fekete-fehér cementlapos a padló, a karzat közepén az orgona. Már elektromosság adja a szuflát, de eredetileg fújtatós volt. A polgármester emlékszik még, hogy gyerekkorában taposószolgálatban voltak; mutatja, hol kellett kapaszkodni hozzá.
Egymanuálos, pár regiszteres hangszer, nehezen nyílik a fedele. De kinyílik. És ekkor lassan, óvatosan megsimogathatjuk az elefántcsont lapokat, Liszt Ferenc keze nyomán. A kottatartón mai egyházi énekek kottái.
Pedig Bedegen a tisztelendő Veczkó Antal még énekeskönyvet is írt, hogy ne mindenféle világi dallamokra énekelje a nép a szent énekeket. A szöveget ő maga szerkesztette át, a zenei részt pedig elküldte híres nagybátyjának, aki éppen a Vatikánban tartózkodott. Liszt Ferenc átnézte az anyagot és javításaival, megjegyzéseivel, valamint az egyházi szolgálati út szabályaira vonatkozó további megjegyzéseivel küldte vissza unokaöccsének.
„Főtisztelendő Uram! Jóindulatú írását őszintén köszönve ma átküldöm Augusz bárónak a templomi énekek kéziratát, melyet Ön nékem megküldeni szíveskedett. A dallamok kellemesek, gördülékenyek, szívrehatók és magyaros jellegűek. A harmonizálásban ajánlatosnak tartok néhány ugrást és néhány helytelenséget elkerülni. Ezért engedtem meg magamnak több törlést piros ceruzával, mely által az énekek lényegesen érdekes jellege semmiképpen sem szabad hogy gyengüljön. Főtisztelendőséged határozzon és rendelkezzen erről.
Liturgikus műve mihelyst megjelenik, illő azt latin kísérőlevéllel Őszentségének – az Ön püspökének közbenjárásával – a pápának lábához tenni. A Szent Széktől előzetes »approbationt« az Ön műve számára kérni nem illő; és az Öntől kívánt figyelembevétel teljesen a püspök kedvező ajánlásától függ. Mert ez az ügy, mint lelki, egyházi, csak a hierarchiának fent vázolt útján fejlődhet.
Fogadja Főtisztelendőséged alázatos unokatestvérétől őszinte nagyrabecsülésének és ragaszkodásanok biztosítékát.
Vatican, 1866. január 25.”
Ezt a magántulajdonban volt Liszt-levelet Murányi Róbert Árpád találta meg, és közölte a Vigilia 1965. áprilisi számában. Az énekeskönyv megjelenését Veczkó Antal már nem érhette meg, mivel 1869-ben meghalt. Példányt Bedegkéren nem találtunk, de létezik a Pécsi Egyházmegyei Levéltárban és megvolt Liszt Ferenc hagyatékában is.
Az orgona háta mögött benézünk a toronyba. A födém átfúrva a harangköteleknek, amit lentről automata szerkezet rángat megfelelő időpontokban. A harangozói álláshelyeket már vagy ötven éve elvette a gépesítés egyébként. A kötelek mellett régi viharlámpa porosodik, ki tudja mióta. Nem mászunk feljebb.
A templomból a temetőbe megyünk, ott nyugszik az énekeskönyv társszerzője, Veczkó Antal plébános, aki Bécsben született 1825 májusában és 44 éves korában hunyt el Bedegen. Síremléke szüleivel közös, akik szolgálati ideje alatt hozzá költöztek.
Liszt Ferenc viszont a következő plébánosnak is többször vendége volt Bedegen.
Jövünk lefelé a kálváriadombról és mondja a polgármester, hogy náluk nincsen sírhelydíj, gondok vannak a faluban azon kívül is, hogy ilyesmit adminisztráljanak. Be kellett zárni az óvodát, mert olyan kevés a gyerek. Az óvónőnek végkielégítést kell fizetni, az rengeteg pénzt elvisz. Az emberek Tabra járnak dolgozni, néhányan Iregre, de nagy élet nincs. Javaslom, üljünk be a kocsmába egy italra. De kocsma nincs. Régen bezárt. Itt otthon isznak az emberek, jellemzően saját bort, házi pálinkát. Már aki iszik. Embert egyébként nem láttunk az utcán járni. Vagy dolgoznak, vagy behúzódtak.
Elbúcsúzunk, megyünk visszafelé, nézzük a toldozott-foldozott házakat, a néhány csinosabb portát, sovány kutyákat, udvaron száradó fakult ágyneműket, az úton átszaladó tyúkot, a szegénység árnyalatait. Beérünk Kányára, ahol el kell fordulni Iregszemcse felé, elhaladunk a teljesen értelmetlen beruházásként épült faluvégi kurta sportpark mellett, amit Kánya-Bedegkér-Somogyegres Községek Sportegyesülete 2020-ban a Magyar Falu program keretében létesített. Most sincs ott senki.
Bedeg a 19. század közepén élte fénykorát, akkor, amikor Liszt Ferenc látogatta. Már majdnem Tengődön járunk, amikor a Bartók Rádió bemondója felkonferálja André Watts zongoraestjének közvetítését, és megszólal Liszt Ferenc h-moll szonátája. Utánanézünk helyben. Megvolt már, amikor a maestro először Bedegre látogatott. Hosszan hallgatjuk és többet nem is akarunk mondani azon kívül, hogy sic transit gloria mundi.
