Ismét veszélyben a balatonaligai magaspart – a fürdőegylet perel, az önkormányzat nem

Kis-Magyarország

Öt társasház épülne a legújabb tervek szerint. A helyi egyesület vissza akarja szerezni a Balaton-partot.

Beindultak a Club Aliga fejlesztői: szállodaépítési tervükről ugyan letettek, nagy lendülettel értékesítik ugyanakkor az erre a célra felparcellázott, Balatonig érő telkeket. A napokban pedig (az építési napló szerint január 30-án) az eredetileg a középtávú fejlesztési terveikben szereplő társasházegyüttes építéséhez is hozzákezdtek. Ez utóbbira január 20-án kapták meg az építési engedélyt az illetékes kormányhivataltól úgy, hogy a dokumentáció szerint ismét szerepel az elképzelésekben az aligai löszfal rézsűs megbontása.

16-20 méter magas társasházak

Százöt lakást magában foglaló öt társasház épülne a magaspart tetejére 300 méter hosszan, a 40 hektáros Club Aliga második legmagasabb pontjára

(a legmagasabbra tervezték korábban a szállodát, de a kormány a múlt hónapban visszavonta az erre eredetileg a Kisfaludy-programból megítélt 7,3 milliárd forintos támogatást), a terület délnyugati csücskébe. A házak hatszintesek, 16-20 méter magasak lennének. A társasházépítésről a balatonvilágosi képviselő-testület is tárgyalt hétfőn este.

„Akkor szembesültünk vele, hogy megint mekkora környezetrombolás készül, amikor ügyfélként megkaptuk az öt társasház látványtervét – mondta Bukovszki András önkormányzati képviselő, egyben a Club Aliga-fejlesztés első számú kritikusa, az Aligai Fürdőegyesület (AFE) alelnöke. – Cselesen, az év végét kihasználva, a terveket »eldugva« akarta átvinni elképzelését a beruházó; a kormányhivatal december 22-én tette ki hiányosan, akkor a látványtervek nélkül a dokumentációt, azzal, hogy öt nap van a véleményezésre, ám másnap január 9-ig tartó igazgatási szünet következett. Már meg is kapták az építési engedélyt, mire észleltük, hogy mi készül, s mire bírósághoz tudtunk fordulni azonnali jogvédelmet, az építési engedély végrehajthatóságának a felfüggesztését kérve. A bíróság befogadta kérelmünket, majd arra hívta fel az önkormányzatot, hogy nyilatkozzon, az AFE-hoz hasonlóan kéri-e az azonnali jogvédelmet, perbe száll-e. A per költségeit az AFE fizeti, az önkormányzatnak tehát ez egy fillérjébe sem kerülne, de fontos volna, hogy ne csak mi és rajtunk kívül még néhány civil szervezet szálljon szembe a befektetőkkel.”

 
A társasházak a tó felől nézve - látványterv
Forrás: Aligai Fürdőegyesület Facebook

8-9 millió éves löszpart

Bukovszki szerint a Club Aliga beruházója fejlesztési terveit a jelek szerint részekre bontja, hogy ne kelljen környezetvédelmi engedélyt kérnie és elkerülje az ezzel járó nyilvános eljárást. „Ha nem vagyunk elég éberek, ez sikerült is volna nekik – folytatta az egyesület alelnöke a képviselő-testületi ülésen. – Az őszi közmeghallgatáson együttműködést ígértek és azt, hogy a beruházás kormányzatilag kiemeltté nyilvánítása ellenére »visszafogottak« lesznek az építkezések során. Ezzel szemben most 16-20 méter magas épületekről van szó, holott oda a község építési szabályzata csak 4,5-10 méteres épületeket engedne, 25 százalékos beépíthetőséggel. Ezt írja felül a Club Aliga-beruházást kiemeltté nyilvánító kormányrendelet, amiben szerepel az is, hogy turisztikai fejlesztés a cél, ám ma már erről szó sincs, a magasparton és a Balaton-parton is, a település szabad parti sétányának elvételével magán ingatlanok épülnek.

Az AFE alalelnöke hozzátette, szerinte még a kormányrendelet sem írja felül a táj, a településkép, a Balaton kilátás- és látványvédelmét. „Az Aligától Almádiig húzódó magaspart a Balaton egyik csodája, 8-9 millió éves geológiai képződmény; erre a folyton mozgásban lévő, omlásveszélyes löszfalra akarják ezt a betonmonstrumot 300 méter hosszan, ráadásul még a löszfalat is megbontanák rézsűsen, ami ellen egyszer már eredményesen tiltakoztunk.” A terület ma kilátórész, amit ugyanúgy elveszíthetnek a helyiek, mint ahogyan a Balaton-partjukat veszítik el méterről méterre. „Ott luxus lakóingatlanok, itt luxus lakópark lesz, sorompóval, portával, mintha egy nagyváros lennénk, nem pedig egy csendes, »földszintes« község” – emelte ki a fürdőegyesületi elnök.

Ezért valaki felelni fog!”

Bukovszki András az ülésen felrótta Takács Károly balatonvilágosi polgármesternek (közigazgatásilag Balatonvilágoshoz tartozik Balatonaliga), hogy ismét az egyesületnek kellett lépnie, nem tájékoztatta a képviselőket se az építési engedélyről, se arról, hogy a bíróság felhívta az önkormányzatot, nyilatkozzék arról, hogy perbe kíván-e lépni. Ezt az alelnök szerint csak az AFE „nyomására” volt hajlandó napirendre tűzni, azzal az előterjesztéssel, hogy az önkormányzat ne szálljon be a perbe. „Nem csak a lakosság nem tud semmit (a társasházépítésben érintett szomszédos ingatlanokon élők sem), hanem mi, képviselők sem – érvelt Bukovszki. – Panaszt teszek a kormányhivatalnál, ezért valaki felelni fog!

Polgármester úr, alkalmatlan vagy, nem jár a falutól neked fizetés!”

Takács Károly polgármester ez utóbbira nem reagált, viszont megjegyezte, hogy ő is információhiányban szenved, a faluvezetést sem tájékoztatják. Kovács Tamás képviselő szerint szélmalomharc volna a per a kiemelő kormányrendelet tudatában, hiszen az minden előírást felülír. Felhozta az akkumulátorgyárak példáját, „ott is mintha a lakosság nem is lenne, fönt eldöntenek valamit és az úgy is lesz”. Hanga László képviselő „ha másért nem, környezetünk, unokáink érdekében” kérte a testület tagjait, hogy álljanak az egyesület mellé, s ugyanerről próbálta meggyőzni a világosi képviselőket a hallgatóságban helyet foglaló Keresztes László Lóránt LMP-s országgyűlési képviselő, a parlament fenntartható fejlődés bizottságának elnöke is. „Itt megint a profitérdek, a magánbefektetői érdek kerül szembe a helyi és a nemzeti érdekkel – mondta. – Hiszen országos jelentősége van annak, hogy helyi természetvédelmi értéket akarnak elpusztítani piaci érdekek mentén. A jövő nemzedékek szószólójához fordulok, hogy foglaljon állást. De a helyi képviselők is tegyenek meg mindent, amit megtehetnek. Lázár János miniszter azt ígérte: egyetlen beruházás sem mehet szembe a helyiek akaratával. Akadályozzuk meg ezt az esztelen pusztítást!”

 
A társasházak Balatonaliga felől - látványterv
Forrás. Aligai Fürdőegyesület Facebook

A balatonvilágosi képviselő-testületben végül csak két igen szavazatot kapott az, hogy az önkormányzat álljon az Aligai Fürdőegyesület mellé a perben (Bukovszki András és Hanga László voksolt igennel), hárman nemmel szavaztak, egy tartózkodás mellett. A polgármester (aki egyébként jelezte, hogy „már intézés alatt van egy márciusi lakossági tájékoztató Club Aliga-ügyben”) is nemmel voksolt, mire valaki a hallgatóságból kérdőre vonta, hogy „miért nem a falu mellé áll”. Takács Károly azt felelte: „Nem a falu mellé kellett volna, hanem az AFE mellé.”

Vissza fogjuk venni a partot!”

A testületi ülésen a Club Aliga NER-közeli befektetőinek előterjesztése nyomán újabb hét, partig érő telek elővásárlási jogáról mondott le az önkormányzat azáltal is, hogy mind a hat jelen lévő képviselő tartózkodott a szavazásnál. Az üdülőkomplexum korábban bárki által szabadon használható 540 méter hosszú Balaton-parti sétánya ezáltal az utolsó méterig magánkézbe került. Bukovszki András ezzel kapcsolatban azt mondta: „Kértem a hivatalt, hogy tájékoztassa a vevőket: az eladó ugyan tehermentesnek tüntette fel ezeket az ingatlanokat, ám valójában kötelessége e területen a szabad parti sétány biztosítása. Hogy a partig érő telkeket megvásárló gazdag vevők is tudjanak róla: egyszer vissza fogjuk venni a partunkat!”

A Narancs.hu Club Aligával foglalkozó valamennyi cikke ide kattintva érhető el.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.