Joób Mártont kiengedték a börtönből, de nyomkövetőt kap

Kis-Magyarország

Hat hónap után megszüntették Joób Márton szegedi önkormányzati képviselő letartóztatását. A költségvetési csalással gyanúsított politikus nem hagyhatja el a lakóhelyét.

A szegedi ügyben tavaly nyáron letartóztatott gyanúsítottakból ötről döntöttek, három továbbra is a börtönben marad, ketten hazamehetnek, de május 27-ig bűnügyi felügyelet alatt állnak. Otthon kell maradniuk, és nyomkövetőt kell viselniük, amellyel ellenőrizni lehet a mozgásukat – így döntött a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírója.

Az állami hírügynökség információi szerint az egyik kiengedett gyanúsított Joób Márton önkormányzati képviselő. Az Összefogás Szegedért 37 éves, tizenegy gyermekes politikusáról a Narancs.hu is megírta, azért vették július végén őrizetbe, mert a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség információi szerint egyik, szórólapterjesztéssel foglalkozó cége 2013 és 2017 között törvényt sértett, fiktív számlákat fogadott be három különálló láncot alkotó cégcsoporttól. A bíróság szerint „a fiktív számlákat kiegyenlítették, de a számlakibocsátásért járó jutalékok levonása után a fennmaradó összeget visszajuttatták a szegedi cég vezetőjéhez”. A korábbi közleményekben 256 milliós kárérték szerepelt, most „több száz millió forint összegű vagyoni hátrányról” szól a Kecskeméti Járásbíróság szerdai közleménye.

Egyes gyanúsítottakról azt is állította a főügyészség, hogy már kihallgatott embert akartak rávenni arra, változtassa meg a vallomását, és rájuk nézve terhelő információkat tartalmazó adathordozót szerettek volna kivonni a bizonyítékok köréből. Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják őket.

A gyanúsítottak letartóztatásának meghosszabbításáról, illetve megszüntetéséről a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség indítványa alapján döntött a járásbíróság.

Az MTI úgy tudja, hogy Joób Márton elismerte a bűncselekmények elkövetését, és az okozott kár egy részét befizette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal letéti számlájára. Miután októberben lemondott a szegedi közgyűlésben viselt tanácsnoki tisztségéről és egy önkormányzati cégben viselt felügyelőbizottsági tagságáról, a tanácsnoki tiszteletdíját jótékony célra ajánlotta fel.

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.