Törvénysértések miatt törölték Simonka cégét, akinek más frontokon perekkel kell szembenéznie

Kis-Magyarország

Vészhelyzetben ugrott be, s lett vezérigazgatója, egyben egyszemélyes tulajdonosa az őrzés-védelemmel foglalkozó No Tolerance Zrt.-nek a volt fideszes országgyűlési képviselő. Friss döntésével a bíróság törvénysértéseket megállapítva megszűntnek nyilvánította a céget, amelynek elrendelte kényszertörlését. 

Ahogy azt korábbi cikkünkben megírtuk, hamarabb is eltilthatta volna a további működéstől, egyben megszűntnek nyilváníthatta volna és elrendelhette volna kényszertörlését Simonka cégének a területileg illetékes Gyulai Törvényszék Cégbírósága. Januári írásunkban már jeleztük, hogy a jogszabályban meghatározott két évvel szemben öt évre visszamenően veszteséges a volt fideszes országgyűlési képviselő által frissen tulajdonolt és vezetett őrző-védő cég. De ami ennél is fontosabb, törzstőkéjét többszörösen elveszítette. A No Tolerance Zrt. működésére jellemző, hogy az utóbbi időben egyetlen egy bejelentett alkalmazottja sem volt, és saját tőkéje közel 40 millió forintos mínuszt mutatott, rövid lejáratú kötelezettségei pedig az egekben voltak.

2024 novemberében ebben a súlyos helyzetben vette át testvérétől, Simonka Zsófiától a nulla főt „foglalkoztató” zrt. vezérigazgatói posztját Simonka György, egyben lett a cég kizárólagos tulajdonosa. Ha tett erőfeszítéseket a cég megmentésére, akkor látjuk, mindez eredménytelennek bizonyult, ugyanis

a Gyulai Törvényszék Cégbírósága sorozatos törvény- és jogszabálysértésekre hivatkozva ez év február 27-i hatállyal a rendelte el a No Tolerance Zrt. kényszertörlését.

Az indoklás szerint az adózó cég az adóhivatal felhívásainak nem tett eleget, és a jelzett mulasztásokat nem pótolta és nem javította ki.

A volt képviselőről, mostani pusztaottlakai polgármesterről más témával kapcsolatban korábban többször megírtuk, hogy hamarosan negyedszer fut neki a Fővárosi Törvényszék, hogy elsőfokon lefolytassa a politikus főszereplésévek zajló büntetőpert. Ez bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt folyik Simonka ellen. A 2010-es évek elején az ún. termelési és értékesítési szövetkezeteknél elkövetett visszaélésekről van szó. Előbb azért indult újra a per, mert a büntetőtanács elnöke a Kúriára távozott, majd a tanács egyik tagja cserélődött, végül a tanácsvezető bíró mondott le. A 2020 januárjában, azaz több mint öt éve elkezdődött per március 26-án kezdődik újra a Fővárosi Törvényszéken. Az első három kitűzött tárgyalási napon, az ilyenkor szokásos protokollnak megfelelően, az eddigi tárgyalásokon elhangzottakat olvassa majd fel a bíró.

Ugyanezen a napon egy másik bíróság előtti másik jelenése is volna Simonkának. A Békéscsabai Járásbíróság ekkor kezdi meg tárgyalni azt a büntetőpert, amelyben magánvádlóként korábbi munkatársa, Galló Ferenc – aki hosszú évekkel ezelőtt fordult vele szembe – rágalmazás miatt indított eljárást az egykori kormánypárti országgyűlési képviselő ellen. Galló azért perelte be Simonkát, mert egy nemrégiben tett bejegyzésében „sötét lelkű elátkozott” embernek nevezte őt, aki eddig „mindenhova rontást vitt jelenlétével, és ahol távozása után csak romok és dögvész maradt utána”.

Szintén Simonkához kapcsolódik, amiről elsőként portálunk számolt be tavaly nyáron, hogy független jelöltként indul a dél-békési körzetben a 2026 áprilisi parlamenti választáson és előre jelezte, hogy legyőzi a Fidesz, a Tisza Párt és a DK jelöltjét.

(Címlapképünk forrása: Simonka György Facebook)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.