A humor forrásáról (Mikroszínpad és egyéb értelemben)

KOmplett

A humor forrása című Vinnai–Mózsik-darab a Narancs recenzensétől másfél csillagot kapott. Mivel ilyesmire nem nagyon akadt még precedens, gondoltam, megnézzük.

Feltételeztem persze, hogy az a másfél csillag is csak azért került, mert valamit adni kell, így még jobban érdekelt a dolog… Két reménysugárba kapaszkodhattam csupán. Egyik és legvastagabb az, hogy Legát ezeréves haverja Mózsik, akinek a legendák szerint szuper humora van. Másik: hogy az én humorom elég sajátos. Arra tippeltem, hogy ha csak egy csöppecske kipréselődik abból a bizonyos forrásból, azt én már magamban óriásfolyammá dagaszthatom, így két órát mindenképp megér az életemből a dolog.

Persze visszatarthattak volna az alábbi sorok: „Vannak, ugye, a böfögős, nyáladzós, dugós, hányós stb. poénok: ezeken egy sajátos lelkivilágú kultúrkör tagjain kívül senki sem tud nevetni. És van, amikor az a vicc tárgya, hogy valakik szerint jók a böfögős, nyáladzós, dugós, hányós stb. poénok, olyannyira, hogy nevezettek a végtelenségig nyújtják és ismétlik ezeket – hát, ez se jobb mulatság” – hogy Iványi Zsófit idézzem, és az egyebütt fellelt, a méltatástól igen távol álló gondolatok is. Miszerint nívótlan élcelődés, koherencia nélküli, silány poénok kaotikus halmaza ez a darab, ami már-már nem is darab, hanem inkább tákolmány. Hogy az egész fércmű méltatlan helyzetbe hozza az egyébként remek színészeket.

Már most leszögezem: sírva, görnyedve röhögtem végig a darabot, néhol úgy éreztem, megfulladok.

Ehhez persze valóban hozzátartozik, hogy ki min nevet. Hogy tudunk-e azon szívből röhögni, ami a képtelenség határát súrolja. Amiről azt gondoljuk, nem, ezt már tényleg nem lehet, ilyet nem mondunk ki, nem írjuk le, nem engedjük át. Már a felütés (azaz az első öt perc) bravúros – mondanom sem kell, azt több írásban kiemelik, hogy ez az első figyelmeztető jel, hogy meneküljünk. Egyébként elég szép számban vonulnak el a szünetben a nézők – mennének előbb is, ha tudnának. Az alapszituáció nem egy nagy ötlet: a szerzőpáros szerződést kap, humoros darab írására, és közeleg a leadás. Ám ők sehol nem tartanak, így egyre képtelenebb és rosszabb humorbonbonokkal rukkolnak elő. „Olyan vicces ez az egész – görnyed hétrét, pukkadozva a nyuszi, aki a többi állattal megírandó darab fináléját próbálja épp –, mindjárt behugyozok!” Majd rá fél percre: „Be is hugyoztam!” És még az ilyesmit is meg lehet fejelni. A színházi csapat meglátogatja a szerzőket. „Ő itt a dramaturg” – mutat az igazgató a dramaturgra (Egri Kati játssza, parádésan). Mire a szerző visszakérdez: „Milyen lyuk?”

Innentől teljesen kész voltam. Mert ugye ilyen poén: NINCS. És az a jó, hogy egy darabban mégis ezer ilyen sorjázik. (Az eddigi írások szerzői, gondolom, nem voltak olyan felfokozott hangulatban, mint én, az este végén arra gondoltam, hogy ha más lelkiállapotban kap el a töményen áradó baromság, lehet, hogy nálam is beáll a rövidzárlat.) Mindezek mellett azt gondolom, hogy akik például a Hahota nagy rajongói voltak, vagy akik bírják a teljesen öncélú, radikális hülyeséget, azoknak kincset ér ez a darab. Én meg is nézem még egyszer!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.