A humor forrásáról (Mikroszínpad és egyéb értelemben)

KOmplett

A humor forrása című Vinnai–Mózsik-darab a Narancs recenzensétől másfél csillagot kapott. Mivel ilyesmire nem nagyon akadt még precedens, gondoltam, megnézzük.

Feltételeztem persze, hogy az a másfél csillag is csak azért került, mert valamit adni kell, így még jobban érdekelt a dolog… Két reménysugárba kapaszkodhattam csupán. Egyik és legvastagabb az, hogy Legát ezeréves haverja Mózsik, akinek a legendák szerint szuper humora van. Másik: hogy az én humorom elég sajátos. Arra tippeltem, hogy ha csak egy csöppecske kipréselődik abból a bizonyos forrásból, azt én már magamban óriásfolyammá dagaszthatom, így két órát mindenképp megér az életemből a dolog.

Persze visszatarthattak volna az alábbi sorok: „Vannak, ugye, a böfögős, nyáladzós, dugós, hányós stb. poénok: ezeken egy sajátos lelkivilágú kultúrkör tagjain kívül senki sem tud nevetni. És van, amikor az a vicc tárgya, hogy valakik szerint jók a böfögős, nyáladzós, dugós, hányós stb. poénok, olyannyira, hogy nevezettek a végtelenségig nyújtják és ismétlik ezeket – hát, ez se jobb mulatság” – hogy Iványi Zsófit idézzem, és az egyebütt fellelt, a méltatástól igen távol álló gondolatok is. Miszerint nívótlan élcelődés, koherencia nélküli, silány poénok kaotikus halmaza ez a darab, ami már-már nem is darab, hanem inkább tákolmány. Hogy az egész fércmű méltatlan helyzetbe hozza az egyébként remek színészeket.

Már most leszögezem: sírva, görnyedve röhögtem végig a darabot, néhol úgy éreztem, megfulladok.

Ehhez persze valóban hozzátartozik, hogy ki min nevet. Hogy tudunk-e azon szívből röhögni, ami a képtelenség határát súrolja. Amiről azt gondoljuk, nem, ezt már tényleg nem lehet, ilyet nem mondunk ki, nem írjuk le, nem engedjük át. Már a felütés (azaz az első öt perc) bravúros – mondanom sem kell, azt több írásban kiemelik, hogy ez az első figyelmeztető jel, hogy meneküljünk. Egyébként elég szép számban vonulnak el a szünetben a nézők – mennének előbb is, ha tudnának. Az alapszituáció nem egy nagy ötlet: a szerzőpáros szerződést kap, humoros darab írására, és közeleg a leadás. Ám ők sehol nem tartanak, így egyre képtelenebb és rosszabb humorbonbonokkal rukkolnak elő. „Olyan vicces ez az egész – görnyed hétrét, pukkadozva a nyuszi, aki a többi állattal megírandó darab fináléját próbálja épp –, mindjárt behugyozok!” Majd rá fél percre: „Be is hugyoztam!” És még az ilyesmit is meg lehet fejelni. A színházi csapat meglátogatja a szerzőket. „Ő itt a dramaturg” – mutat az igazgató a dramaturgra (Egri Kati játssza, parádésan). Mire a szerző visszakérdez: „Milyen lyuk?”

Innentől teljesen kész voltam. Mert ugye ilyen poén: NINCS. És az a jó, hogy egy darabban mégis ezer ilyen sorjázik. (Az eddigi írások szerzői, gondolom, nem voltak olyan felfokozott hangulatban, mint én, az este végén arra gondoltam, hogy ha más lelkiállapotban kap el a töményen áradó baromság, lehet, hogy nálam is beáll a rövidzárlat.) Mindezek mellett azt gondolom, hogy akik például a Hahota nagy rajongói voltak, vagy akik bírják a teljesen öncélú, radikális hülyeséget, azoknak kincset ér ez a darab. Én meg is nézem még egyszer!

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.

Eddig csak a szégyen

Aláírták a koalíciós szerződést, innentől hivatalosnak tekinthető, hogy megalakul a szétválás utáni Csehország minden bizonnyal leggusztustalanabb kormánya, amelyben egy populista vezér, Andrej Babiš dirigálja saját személyre szabott pártja (az Ano) és két neonáci pártocska (a 7,8 százalékos SPD és a 6,8-as Motoristé sobě) delegáltjait.