Könyv

A királyi művészet

Szabadkőművesség titkok nélkül

  • Götz Eszter
  • 2018. augusztus 19.

Könyv

Hivatalos fennállásának 300. évfordulóját ünnepelte tavaly a szabadkőművesség. Az első nagypáholy 1717-ben alakult meg Londonban, ettől az eseménytől datálja a tudomány a szabadkőművesség rendbe szerveződött létét. Noha története során sokféle üldöztetésben, betiltásban, egyházi tiltásban és politikai támadásban volt része, a „királyi művészet” ma is virágzik.

Mindebből Magyarországon édeskevés látható. Míg Európa legtöbb országában az évforduló kapcsán nyílt kommunikáció indult, kiállításokkal, televíziós dokumentumfilmekkel, tudományos vitákkal a szabadkőművesség mai helyzetéről és feladatairól, nálunk a szokott némaság övezte a témát: 2017-ben egyetlen – német nyelvű – konferenciát rendezett az MTA Irodalomtörténeti Kutatóintézete, de e rendezvényen is csupán az előadások egy része érintette a szabadkőművességet. A Magyar Nemzeti Múzeum szabadkőműves gyűjteménye éppen a centenárium évében zárva volt, helyette – a konferenciához kapcsolódva – egy szűk és rosszul kommunikáló kamarakiállítást mutattak be, amolyan népmesei „hoztam is, nem is” logikával megkerülve a feladatot. Mindezt abban a politikai légkörben kell figyelni, amelyet áthat a sorosozásban rendkívül találékony kormánypropaganda, annak is egyik, ügyesen az évfordulóra időzített vádja, miszerint a migrációt egyenesen a szabadkőműves eszme szabadította Európára.

Az uszítás ebben az esetben úgy simul az általános tudatlanságba, mint kés a vajba, hiszen nincs ellenfél: a szabadkőművesség évszázados hagyománya alapján ma is titkos társaságok hálózataként működik, és ritkán szólal meg a nyilvánosság előtt. A Párizsban és Budapesten élő Márton László író, műfordító ama kevesek egyike, aki nyíltan beszél szabadkőműves érintettségéről. A magyar nyelvű Martinovics-páholynak a Kádár-érában Párizsban dolgozó főmestere a rendszerváltás után a magyarországi szabadkőművesség újraéledésének egyik motorja lett, író-szerkesztőként két könyvet is publikált a mozgalom magyar és európai történetéről, forrásairól, ismert figuráiról. A most megjelent harmadik kötet apropóját a 300. évforduló kínálja, de Márton a történeti áttekintésen túl a személyes érintettség erejét mozgósítva nyitja meg a szabadkőművesség eszmeiségét azok felé, akiknek jó esetben is csak félinformációik vannak arról. A közvetlenség, ami a mozgalom egész belső kommunikációjára jellemző, meghatározza a kötet hangvételét. Annyira, hogy Márton a bevezetőjében tegezve szólítja meg az olvasót, és egy fiktív levél egyszerűen, nyíltan feltett kérdésére: „Mi a szabadkőművesség?”, saját tapasztalatairól és elveiről is számot ad, olyan őszinte egyszerűséggel, hogy az olvasó már e néhány oldalnyi „társalgás” nyomán is képbe kerül.

A bevezetőt a rend néhány alapvető dokumentuma követi, köztük az 1737-es keltezésű alkotmány és annak későbbi módosulásai, egy átfogó tanulmány a mozgalom hazai történetéről és egy másik a külföldi magyar nyelvű páholyok szakszerű feltérképezéséről. Egy önálló fejezet jeles magyar szabadkőműveseket idéz meg, Kazinczytól Adyn és Kunfi Zsigmondon át az 1956-ban Franciaországba emigrált szociáldemokrata Nagy Ernőig, aki sokat tett az 1989 utáni hazai páholyélet újraindításáért. Egy rövid írás Kis Borlász Aladárról is megemlékezik, aki 1919-ben különítményesként vett részt a budapesti páholyház kiürítésében, majd az ott talált könyvekből néhányat el­emelt, és ezek nyomán jutott el addig, hogy jelentkezzen a rendbe.

A legizgalmasabb fejezetet Márton magyar szabadkőművesek beszédeiből válogatta össze. Itt olvashatjuk Kazinczy egy levelét, Kossuth 1852-ben Amerikában elhangzott mesterbeszédét, Jászi Oszkár 1911-es főmesteri székfoglalóját és az ugyanitt 1947-ben elhangzott búcsúbeszédét – a kettő között bekövetkezett történelmi tapasztalatokat a búcsúbeszéd végén csodálatos tömörséggel így fogalmazza meg: „A mi optimizmusunk nem empirikus természetű. Csakis arra alapítható, hogy az emberi természet ősi alapvető értékei az emberiség lelkében mindig fel-felújulnak…” Talán ezzel az optimizmussal magyarázható, hogy 1946 végén Supka Géza nagymesteri székfoglalójában arról beszélt, a magyar páholyoknak világtörténelmi missziója megértetni az orosz világhatalommal, hogy annak szabadságfelfogása ugyanabban az eszmerendszerben fogant, mint amit a páholyok képviselnek. Innen nézve lehetetlen másként olvasni e sorokat, mint a történelmi vakság bizonyítékát. Ugyanakkor megindító életbölcsesség sugárzik Móra Ferenc 1919-es, a háború utáni első avatáson elmondott inasköszöntőjének soraiból, vagy Benedek Marcell nagymester 1948-as beszédéből, melyben a mozgalom alapvető értékei fogalmazódnak meg, az aktuális politikai helyzetbe ágyazva és fölé emelve egyszerre.

Hasonlóan mély bölcsesség járja át Kende Péter kötetzáró tanulmányát, amelyben a szabadkőművesség mai megítéléséről ír. Tanulmányának legfontosabb kérdése az, hogy ma, az individualizmus világméretű uralma idején, amikor a társadalmi haladásba vetett hit alapjaiban rendült meg, szükség van-e olyan mozgalomra, amely a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszavának égiszét szegezi szembe a realitással, és amelynek tagjai önmaguk művelésével, a „durva kő csiszolásával” igyekeznek haladni az egyén erkölcsi tökéletesedése felé. Kende nyíltan rákérdez: van-e érvényes üzenete az ősi gyökereit és rituáléit ápoló mozgalomnak a mai világhoz. Az évforduló elpasszolásával valójában az erre a kérdésre adható társadalmi válaszok megfogalmazását hagytuk ki. A szabadkőművesség fennmaradása nem egy mozgalom belügye, hanem a társadalmi egyensúly kérdése. Márton László könyve a múlt- és jelenbéli boszorkány­üldözést nagyvonalúan szó nélkül hagyja, cserébe tiszta képet kínál, és csak azt kéri az olvasótól, amit Szent Ágoston így fogalmazott: Tolle, lege!

Szerk. Márton László. Noran Libro Kiadó, 2018, 393 oldal, 3490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."