Erdész Ádám történész-levéltáros gyűjteményes tanulmánykötete a 19–20. század fordulójára kalauzolja az olvasót. Az alapvetően a család- és társadalomtörténet köré szerveződő könyv talán legjelentősebb és legizgalmasabb része a híres nyomdászcsalád, a Kner família történetének körüljárása. Erdész abból indul ki, hogy ha egy családtörténet alapja a memoár – itt Kner Izidoré –, az már sok alapot ad a legenda- és kultuszgyártásra. Alapos aprólékossággal Erdész a valóság keresésére indul a legendák mögött és helyett: a könyvkötőmesterségből eredeztetett név nyelvtörténeti elemzésétől az Amerikába emigrált unokák családi történeteiig, levelezésekig, levéltári anyagokig jut. A szerző aprólékosan végigvezet e histórián, melynek első folytatása a Vág vidékéről származó zsidó könyvkötő-família nemzedékeitől az első biztos forrásként ismert családtagig, Kner Sámuel vándorkönyvkötőig ível. Kner Sámuel apja az 1830-as évek körül, „75 forinttal a zsebében” Békésszentandráson, majd a család Gyomán telepedett le, jó üzletet remélve az evangélikus közösségek imakönyveinek nyomtatásából. A család saját történetében legendás kötődést alakít ki az 1848–49-es szabadságharccal, amely – bár nyilván kicsit elrugaszkodottabb, mint ahogy azt a történeti források igazolják – jól mutatja, hogy a família néhány évtized alatt mekkora utat tett meg társadalmi téren az asszimiláció és a polgári létforma felé. Kner Izidor nyomdája a vállalatépítés 1882-es első mozzanata után pedig – gazdájának jó gazdasági és házasodási érzékének köszönhetően – hamar országos hírűvé, majd többgenerációssá vált. Izidor három fia és két lánya a könyvkötőszakmát vitte tovább, az üzletet legidősebb fia, Imre vezette. Abba, hogy miként zajlott a munka és kapcsolattartás, Imre és Szabó Lőrinc levelezésén keresztül nyerhetünk bepillantást, míg e generáció első bukkanói Imre és fia levelezésén kezdtek kirajzolódni. Az értékátadás sikerességének vagy sikertelenségének kérdését azonban felülírta a történelem. A magyarországi antiszemitizmus, a zsidótörvények és az internálások a Kner családot is elérték. A család és a nyomda túlélési praktikái 1944-ig működtek, mígnem Imrét ’44 tavaszán internálták, majd ’45-ben Auschwitzba deportálták. Mihály szülei deportálása után, 1945-ben öngyilkos lett. Izidor legkisebb lánya, az 1949-ben Amerikába emigrált Erzsébet folytatta a könyvkötőmesterséget: 1998-ig, 101 éves koráig a bibliofil könyvek kiadójaként vitte tovább családi örökségét. (Gyomai Kner Nyomda Zrt. néven ma is működik nyomda az eredeti helyen, de ez a cég, bár büszkén hirdeti „több mint 135 éves” múltját, a nevén kívül nem köthető az alapító család újabb generációihoz.)
Erdész kötetének hangsúlyos eleme, hogy a naplótól, az egyéni történetmondástól halad a történeti források adatai felé. Így tesz a szerző a második részben is, amikor Márki Sándor történetíró, egyetemi tanár pályáját követi végig. Az egyéni pályakép(ek)be tehát éppúgy illeszkedik a mindennapok mikrotörténete, mint a nagyobb ívű világtörténeti események lenyomata: bepillanthatunk az 19. század végi kolozsvári egyetemi élet társadalmába, de nyomon követhetjük a párizsi világkiállítás hatásait is. A harmadik tematika a szociográfus-politikus Kovács Imre életének és pályájának mozaikszerű felvázolása és kontextusba helyezése, akinek munkássága a népi mozgalom 20. századi történetéhez és az emigrációban működő történettudományhoz kapcsolódik.
A kötetet vegyes tanulmányok zárják: elemzések a történelmi emlékezet és a kultuszképződés működéséről. A szerző a családi emlékezet, naplók, memoárok, egyéni visszaemlékezések kultusszá, legendává váló történeteit valóságreferenciájukkal összevetve, levéltári-történeti tények fényében vizsgálja. Mindezt olvasóbarát módon: bár tudományos munkákkal és levéltárosi alapossággal megírt szövegekkel találkozunk, az előadásmód érdekessé és izgalmassá teszi a kötetet a nem szakmabeliek számára is.
Osiris Kiadó, 2017, 372 oldal, 2980 Ft
