Könyv

A könyv félelme az öregedéstől

Don DeLillo: Fehér zaj

  • Sári B. László
  • 2019. március 28.

Könyv

A kulturális határokat általában arról ismerni meg, hogy – szemben a politikaiakkal – az irodalmi szerzőnek nem szükséges identitását hitelt érdemlően, képmásával és életművének felmutatásával bizonyítania, hogy egyik kultúrából átkelhessen a másikba, hanem éppen ellenkezőleg: a szövegek fordítása lehetőséget teremt a művek átlényegülésére és a szerző továbbélésére, vagy éppen újjászületésére – máshol.

Persze a nyelvi és kulturális határátlépés egyáltalán nem veszélytelen: az idegennel való találkozás kultúrsokkja egy, az eredetivel teljesen összemérhetetlen közegben a felismerhetetlenségig eltorzíthatja a szerző identitását. Don DeLillo korábban megjelent szövegeivel, a Cosmopolis és A mérleg jegyében esetében pontosan ez történt: az előbbi vélhetőleg azért jelenhetett meg 2012-ben, mert egyrészt rövid, másrészt abban az évben debütált a belőle készült Cronenberg-féle filmváltozat. Utóbbi pedig a Kádár-korszak Kennedy-gyilkossággal kapcsolatos mániájának eshetett áldozatul. A két másik, magyarul elérhető szöveg, a Modern Könyvtár darabjaként 1978-ban megjelent A fenevad szabad és a 2006-os Fehér zaj pedig javarészt visszhangtalan maradt. Pedig a kortárs amerikai próza egyik legnagyobb élő képviselőjéről van szó, így az utóbbi szöveg 2018-as újranyomását értékelő kritika első bekezdése a lelkendezésé: van egy kiadó, amely vagy a valós piaci igényeket követve életben tart egy szerzőt, egy művet (a 2006-as kiadás egy ideje beszerezhetetlen), vagy csak egyszerűen szívügyének tekinti a minőségi elit irodalom képviseletét.

A felhőtlen örömöt persze árnyalhatná, ha szemügyre vesszük, mi mindennek sikerült átjutnia a kulturális határon. DeLillo regénye eredetileg 1985-ben jelent meg, már első magyar közlése idején is nagykorúnak számított, mára pedig már reményteli ifjúból biztosan beteljesületlen ígéretté vált. Még javában dúlt a hidegháború, amikor DeLillo a szövegen dolgozott, az alapvetően más világrend mellett pedig alapvetően más politikai, mediális és technológiai környezetben élte az azóta jelentőségét és presztízsét vesztett fehér amerikai középosztály az életét. Az egyik legjelentősebb kortárs prózai írásmód az Egyesült Államokban – ma már alig látni nyomtatásban ezt a szót – a „posztmodern” volt. Mindezen körülmények együttesen a jelenre fixálódott kortárs amerikai próza esetében azt is jelenthetnék, hogy DeLillo akkoriban nagy visszhangot kiváltó, számára szinte azonnal országos elismertséget és National Book Awardot hozó regénye mára elveszthette aktualitását. A Fehér zaj immár pas, gondolhatnánk – ha nem olvasnánk újra.

DeLillo ugyanis nem véletlenül az, aki, és a Fehér zaj sem véletlenül eddigi életművének egyik kitüntetett pontja, a nyolcvanas évek amerikai prózatörténetének maradandó alkotása. Egyrészt nehezen öregedő témát választ – a szorongást és a halálfélelmet –, melyet képes a legkülönfélébb esztétikai módozatokban megszólaltatni a szatirikustól a szentimentálison és a szánalmason keresztül az emelkedettig. A történet szcenírozását ráadásul műfaji paródiák segítségével hajtja végre, s ezek a szókratészi dialógustól a kingi horrorregényen, az egzisztencialista traktátuson és a hiperintelligens sitcomon át a bugyuta reklámszövegekig sok mindent foglalnak magukba. Vegyítésük eredménye az olvasó érzelmi és intellektuális hullámvasutaztatása, mely az elbeszélő, a Hitler Stúdiumok professzoraként regnáló Jack Gladney (és a szerzői szócsőként és/vagy posztmodern elméletíró-paródiaként funkcionáló, az Elvis Stúdiumok megalapításán fáradozó Murray Jay Siskind) sorsának alakulását követi nyomon (és teremt párhuzamot a fogyasztói kultúra és a fasizmus működésmódja között). A szöveg nem csupán szellemes (úgy két-három Palahniuk-regényre való ötlet rejlik benne, s a hasonlóság talán nem is a véletlen műve), hanem egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató: a regény elbeszélője (és DeLillo) tényleg minden érzékszervével a halálra figyelmez, legyen szó annak filozófiai vetületeiről vagy a legalapvetőbb testi rezdülésekről (melyeknek az íráshoz fűződő kapcsolata a korai és késői DeLillo-szövegekben domborodik ki). DeLillo nem csupán rögzíteni, de kiváltani is képes a testi benyomásokat. Ezek közül is talán a legemlékezetesebb az a jelenet, amikor Gladney családjának legfiatalabb tagja, az alig kétéves Wilder a regény csúcspontján háromkerekű triciklijével átvág a kétszer három sávos autópályán. Ezzel a szöveg, mintegy saját történetének haláltusájaként, a halálfélelmet kiemeli az önimádat kultúrájának szorításából. Ahogy a narrátor (és vele az olvasó) éveket vénült a jelenet alatt, úgy jut érvényre a kommunikáció zűrzavarában a regény friss látásmódja. A Fehér zaj jól öregedett, szövege remélhetőleg megmarad a kulturális emlékezet számára. Legalábbis amíg lesz irodalom.

Fordította Bart István. Jelenkor, 2018, 568 oldal, 3999 Ft

Neked ajánljuk