Ács Pál

A strici mint nemzeti hős?

Jorge Luis Borges: Tangó

Könyv

Borgest, minden idők legnagyobb hatású argentin íróját nemcsak a posztmodern mágikus realizmus megalapozójaként, A bábeli könyvtár szerzőjeként, hanem Ástor Piazzolla alkotótársaként, tangószövegek költőjeként is ismeri a világ.

Már életében a világirodalom klasszikusai közé sorolták. Bár novelláinak tematikáját szinte a végtelenségig tágította, soha nem szűnt meg kutatni szűkebb pátriájának történetét. Egész életében kereste honi gyökereit, tanulmányozta a hazai szokásokat. Nagyvárosi értelmiségi és világpolgár volt, egyszersmind a tradicionális Buenos Aires-i kultúra ápolója és képviselője. A nemzeti hagyományok őrzői – bárhol is éljenek a világban – hazájuk régi (vélt vagy valós) dicsőségének feltámasztásán fáradoznak. Borges is büszke volt apai nagyapjára, aki országa nagyszámú háborúinak egyikében halt hősi halált.

Az író mégsem tulajdonított túlzott jelentőséget ezeknek a véres küzdelmeknek az argentin azonosságtudat formálásában: ő a tangót tartotta az „argentin lélek” legmarkánsabb megnyilvánulásának. Az 1930-as évektől kezdve 1986-ban bekövetkezett haláláig foglalkoztatta a tangó származása, elfeledett kezdeti formája, ahogy ő mondja: „ősalakjának életrajza”. Számos novellában, könyvben, tanulmányban, versben, interjúban és előadás-sorozatban idézte föl a régi Buenos Aires-i tangózás helyszíneit, hangulatát és szereplőit. A jelen kötet négy (amatőr magnófelvételen megőrzött, a 2010-es évekig ismeretlen) 1965-ös lakásszínházi előadásának szövegét tartalmazza. Tárgyának talán ez legteljesebb összefoglalása.

A bátor kés szektája

Amikor az író a tangóról beszél, nem arra a magas társadalmi körökben is divatos, elegánsan buja, mélabús zenére-táncra-szövegre gondol, amit a 20. század első évtizedeitől fogva világszerte énekelnek és táncolnak. És ez a más Borges kreatív ötletének a lényege. Buenos Aires külvárosias, nem éppen jó hírű Palermo negyedében, ahol felnőtt, az 1899-ben született író még gyakran beszélgetett olyan figurákkal, akik közelről ismerték a városrész züllött, századfordulós világát. Kávéházi beszélgetőtársai megerősítették őt abban a meggyőződésében, hogy a tangó valahol a környező utcákban keletkezett úgy 1880 körül, és ugyancsak alantas eredetű volt. Az első tangókat rosszéletű nőket futtató kültelki vagányok (compadritos) és prostituáltak kezdték táncolni a bordélyházak udvarán. A 20. század elején – amikor a tangó már szélesebb körben kedveltté vált – olyannyira köztudott volt a városlakók körében a tánc tisztességtelen származása, hogy rendes nők semmi pénzért nem voltak hajlandók tangózni: férfiak járták férfiakkal. A hajdani (írásban sohasem rögzített) tangószövegek olyan obszcénok voltak, hogy elismétlésükre Borgest még öregkorában sem vitte rá a lélek.

A legrégibb fennmaradt dalszövegek már sokkal visszafogottabbak, mégis eléggé nyilvánvaló utalásokat tartalmaznak a műfaj alpárian trágár eredetére. Ilyen például a máig híres, 1903-as El choclo (A kukoricacső), amelyet magyarul leginkább a Záray–Vámosi-duó előadásában, giccses-szentimentális szöveggel (Ne hagyd el soha azt…) ismerünk. Borges ezt a tangót tanulta meg először, vállalhatatlanul disznó változatban. A hamisítatlan nyilvánosházi tangó értelemszerűen nem lehetett az a könnyfakasztó „eltáncolt gondolat”, aminek később tartották. Nem is volt benne semmilyen gondolat. „A tangó nem gondolatnak felel meg, hanem valami mélyebbnek: egy érzésnek” – mondja finoman fogalmazva Borges. Valójában leplezetlen brutalitásról van szó. A nőnek teljesen alárendelt szerep jutott benne: csak a férfi figurázott, a nő soha: a férfi irányított, a nő alázatosan követte.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.