Egy bank számára mindig jó befektetés, ha minél több jövendő menedzsert, műgyűjtőt vagy klasszikafilológus professzort tudhat az ügyfelei között: nem csoda hát, hogy ezekben a hetekben vérre menő csaták folynak az idén elsőéves hallgatók és a diákhitelt most igénylők kegyeiért. De hogyan választanak bankot a diákok? Miután a nappali tagozatra éppen felvettek tekintélyes részét a szülők tartják el, ők a bankválasztáskor alkalmasint más szempontokat mérlegelnek, mint a felnőtt lakosság.
A Tárki 2001 novemberében, közvetlenül a diákhitel bevezetése után végzett felmérést a diákok bankválasztási szempontjairól a Gazdasági Versenyhivatal megbízásából. Akkor az ezernél is több hallgató mindössze 40 százaléka rendelkezett folyószámlával már az egyetem megkezdése előtt. Akiknek volt már korábban folyószámlájuk, azokra a döntéskor jobbára a teljes magyar lakosság körében népszerű fontossági sorrend - családi ajánlás, elérhetőség, automaták száma - volt jellemző (ugyanakkor a fiataloknál a biztonság kritériuma még háttérbe szorul, nem lévén sok veszítenivalójuk). Ezzel szemben az összes megkérdezett több mint fele nyilatkozott úgy, hogy esetükben az oktatási intézmény vagy
a diákhitel bizonyos ráhatással
volt a bankválasztásra - vagyis sokan kénytelenek voltak még egy pénzintézetnél nyitni folyószámlát. A kutatásból az is kiderül, hogy a bankot nehezen váltó összlakossághoz képest az egyetemisták viszonylag könnyebben szánták rá magukat erre a lépésre (a válaszadók 14 százaléka már nem az első bankjánál tartott, és további 26 százalék fontolgatta a váltást), igaz, ennek sem a nagyobb ügyintézési kedv áll a hátterében. A bankot változtatók 18 százaléka ugyanis azzal indokolta döntését, hogy az egyetem csak egy bizonyos banknak volt hajlandó átutalni az ösztöndíjat (ami természetesen könnyebbé és gyorsabbá teszi az adminisztrációt), míg 11 százaléknál a diákhitel volt a motiváló tényező. Ha tekintetbe vesszük, hogy 2003. január elsejéig a Postabank monopóliumot élvezett a diákhitel kezelésében, beláthatjuk, hogy jókora lépéselőnyt jelentett ez a Postabanknak a többi bankhoz képest. A Diákhitel Központ (DHK) több mint 127 ezer ügyfele közül néhány hetes adatok szerint csaknem százezernek a Postabank kezeli a számláját.
Az idei tavaszi félévtől már hét bank és 120 takarékszövetkezet között mazsolázhatnak a hitelt igénylők (a monopólium eltörléséről lásd még: Szabad a bank, Magyar Narancs, 2003. február 20.). Az egyetemisták körében pedig egyre népszerűbb a kereset megelőlegezése. A DHK 2002-2003-as tanév végi összesítő nyilatkozata szerint ma minden harmadik hallgató igényel és kap hitelt; a központ összesen vagy 22 milliárd forintot utalt át a tanulók folyószám-
lájára kétéves fennállása óta.
Az óriási érdeklődés kellő inspirációt nyújt a diákhitelprogramban részt vevő bankoknak arra, hogy minél előbb, minél több ügyfelet szerezzenek. A legtöbb bank fiatalos arculattal operál: személyre szabott bankkártyával, internet- és sms-ügyfélszolgálattal, de legfőképpen minimális számlavezetési díjjal kecsegteti az iskolásokat. Tudniillik, mint az a Tárki-felmérésből is kiderül, semmi sem rettenti el jobban a diákot az adott pénzintézettől, mint a számlafenntartási költségek növekedése. A két éve megkérdezett egyetemisták 43 százaléka biztosan megszüntetné folyószámláját, ha a bank emelné a kezelés díjait, míg a felnőtt lakosság egésze ezt nem tekinti ilyen mértékben zavaró tényezőnek. Hasonlóképpen feltűnő jelenség a "nem lehet elég korán elkezdeni" elv is. Van, ahol - szülői hozzájárulással - már 7 éves korától lehet a polgárnak saját folyószámlája, míg más bankok felnőtt nevén futó konstrukciókat - többek között osztályszámlát - ígérnek. Az ügyfelek lehetőségei nem csak korosztályfüggőek: a Postabanknál például a diákhitelt igénylőknek még kedvezményesebb folyószámla jár, míg az OTP-nél a már meglévő számlára lehet felvenni a diákhitelt - itt tehát a praktikusság a vezérmotívum. Érdekes megfigyelni, hogy a diákhitel iránt érdeklődőket megcélzó kampány során egy kivétellel mindegyik pénzintézet tegezi reménybeli egyetemista ügyfeleit.
Idén szeptemberben a DHK sűrű bocsánatkérések közepette 9 és fél százalékról 9,92 százalékra emelte a diákhitel kamatát, a felvehető hitel összege pedig változatlan maradt. Mint köztudott, az eredeti tervezetben 14,8 százalékos, a rendszer önfenntartását megalapozó kamatlábról volt szó, a tavaly beiktatott kormány viszont még a 9,5 százalékot is sokallta (lásd Berlinger Edina: Tanulópénz, Magyar Narancs, 2002. augusztus 1.). Míg az ellenzék tiltakozik, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája pedig Medgyessyért kiált, `ri András, a központ kommunikációs igazgatója azzal magyarázza a bizonyítványát, hogy a kamatemelkedést nem fogják megérezni a hitelfelvevők, az emelést viszont a jegybanki alapkamat növekedése mindenképp szükségessé tette. A bankok már csak abban reménykedhetnek, hogy az adócsökkentés és annak következményei nem veszik el a diákok kedvét a hitelfelvételtől.
Eörsi Sarolta
