Könyv

A költőről írt, amolyan összefoglalónak szánt cikkemet ezzel zártam e lapban: „Most, 2003 végén nem tudhatjuk, mi marad meg költészetéből, és aligha lehet megnevezni azt a bizonyos 10-12 verset, amely Gottfried Benn szerint egy nagy költőtől bizonyosan fennmarad. Mindamellett az összes versek kiadása valószínűleg a kimenő év legfontosabb irodalmi eseménye.”

Jézuska, fenyőfa, rénszarvas, hópehely, betlehemi jászol, csordapásztorok, háromkirályok, arany, mirrha, tömjén, mennyből az angyal: a karácsonyi (eklézsia)líra közhelyeit mintha egy adventi szöveggenerátor cserélgetné a hófehér papíron, olykor a legnagyobbak kézirataiban is. A naiv, de nehezen vitatható bölcselem szerint kétféle vers van: az, amelyiknek meg kell íródnia (szinte „megírja magát”, mintegy „megíródik magától”), és az, amelyet akarattal írnak, teljesítménykényszerben, például alkalomra vagy határidőre (feladatköltészetnek hívom az ilyesmit).

Amerika egyik legmenőbb írójára berágott a női börtön - de mi jót beszélgettünk vele.

A PIM körüli botrányról, a Szépírók Társaságának kötelességéről, a Kádár- és az Orbán-rendszer közötti párhuzamokról, L. Simon László politikai szerepvállalásáról beszélgettünk Szkárosi Endrével. Meg arról, milyen az oldalakon keresztülmasírozó vizuális vers.

Tavaly megjelent Odakint sötétebb című regénye és idei novelláskötete, az Éjféli iskolák után egyértelműen az első magyar horrorszerzőként tartják számon.

Fél nap alatt végig lehet nézni Huszárik Zoltán (1931–1981) összes filmjét, de egy perc is elég bármelyikből, hogy megállapítsuk, előzménye alig, folytatása pedig egyáltalán nincs a rövidke életműnek. Persze attól még tolonghatnának a tanítványok, hogy munkássága húsz éve alatt csak két nagyjátékfilmet és néhány rövidfilmet forgatott, ám ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy műveivel kapcsolatban a „filmköltészet” szót használják a leggyakrabban, mindjárt érthetőbb az utódok hiánya; ilyet nem lehet tanulni, ez nem szakmai kérdés.

Első regényében Veres Attila alternatív Magyarországot épített. A tavaly megjelent Odakint sötétebb alaphelyzete szerint valamikor a nyolcvanas években különös, egyszerre tehén- és polipszerű lények bukkantak fel egyik megyénkben, hogy aztán természetfeletti képességeikkel és delejező kipárolgásukkal alapjaiban formálják át a magyar gazdaságot, politikát, kultúrát, és végül átváltoztassák magukat az embereket is.

Nincs ennél triviálisabb történet. Tizenkét év házasság után a férfi szerelmes lesz. Úgy érzi, saját magáról mondana le, ha a család kedvéért elszalasztaná az új élet lehetőségét. Elvégre az ember nem fojthatja el büntetlenül az ösztöneit.

Tandori Dezső az 1970-es, 1980-as évek fordulóján rendszeresen küldött verset, prózát, tanulmányt a Kortárs folyóiratnak, ahol akkor én olvasószerkesztőként dolgoztam. Kevés olyan klasszikusan tökéletes gépiratot láttunk, mint a Tandorié.

Tandori Dezső, a kortárs magyar irodalom élő legendája december 8-án ünnepli 80. születésnapját. Ebből az alkalomból kérdeztünk meg öt neves költőt – Karafiáth Orsolyát, Ladik Katalint, Parti Nagy Lajost, Simon Mártont és Szálinger Balázst – a Tandori-jelenséghez és -életműhöz fűződő viszonyáról.