A szokásos (Charles Bukowski: Posta)

  • G. A.
  • 2007. március 1.

Könyv

"Szerencséje van - szólalt meg -, ha előbb jön, még itt találja azt a részeges Chinaskit. Itt járt megint, és vagy egy órát kérkedett az új postai mérlegével."

"Szerencséje van - szólalt meg -, ha előbb jön, még itt találja azt a részeges Chinaskit. Itt járt megint, és vagy egy órát kérkedett az új postai mérlegével." Így informálja az első oldalakon a könyvesboltos Red a nem kevésbé piás Nick Belane magándekást Charles Bukowski kevéssel a halála (1994) előtt befejezett bizarr Spillane-persziflázsában, a Ponyvában (két éve magyarul is olvasható; kiadója a Cartaphilus, fordította Pritz Péter). Abban a regényben a Henry Chinaski nevű Bukowski-alteregó, a szerző öt regényének és számtalan novellájának protagonistája csupán villanásnyi szerephez jut, ám küldetése félreolvashatatlan: neve afféle kis jelzőbója, mely gyengéden figyelmezteti az olvasót a tényre, miszerint most is ugyanott (LA fülledt és húgyszagú negyedeiben) és ugyanazon alakok, kurvák, kocsmatöltelékek, pitiáner bűnözők és pimf társaik között fog keringeni; legföljebb a nevek cserélődnek, a típusok sohasem. Bukowski 1970-es, debütáló regénye, a Posta most csak megerősíti, hogy a szerző roppant életművét kiadó kötetek leginkább egyetlen nagy elbeszélés fragmentumaiként értelmezhetők.

Szóval Henry Chinaski velünk van már megint: lengeti a postai cuccait, a viszkisüvegeket, vagy épp a saját tökeit - ami a kezébe kerül. Ismerhetjük már ezt a részeges, nemtörődöm, kallódó alakot jól, hiszen ő kavart a szegedi bölcsészkar pompás válogatása, a Tótumfaktum címadó kisregényében (lásd: Magyar Narancs, 2004. május 27.), s a közelmúltban, Bent Hamer rendezésében, a mozivászonról is beköszönt. És ismerjük a tónust is, Bukowski ugyanis mindjárt az első kötetében azon a hangon szövegelt, amely mellett egészen a haláláig kitartott aztán. Szerzőnk láthatóan sosem is küszködött az elbeszélés oly sokat emlegetett nehézségeivel, szövege érezhetően erőfeszítés nélkül patakzott ki az ujjai alól, az oly jellegzetes íz (száraz humorral meg-meghintett, de jobbára egykedvű tenorban ledarált, redukált mondatokat olvasunk) is megvolt már a kezdetek kezdetén. Mondhatnánk, csak a szokásos, de a Posta nem ezért ébreszt csalódást. Hanem mert e dekádot átívelő kézbesítői tántorgást megéneklő önéletrajzi ihletésű szöveg nem ugyanaz a nívó, mint más regényeié, vagy, legfőképp, a novelláké. Bizonyos pontokon lenyűgözően tömör és botrányosan szenvtelen (elválását gyermeke anyjától az elbeszélő alig pár mondattal intézi el), s e rövidke szakaszt a következőképpen csapja le: "A kislányt magával vitte. A macska nálam maradt." (Itt jegyezzük föl, hogy a két fordító, Pritz Péter és Bajtai Zoltán kifogástalan munkát végzett - örömünk persze akkor volna igazán teljes, ha a lapok mentesek maradtak volna az olvasóbosszantó elütésektől.) Máskor viszont kienged, és a szöveg rendre kap valami kellemetlenül öntetszelgő árnyalatot; a szerző dialógusai itt még távolról sem egységesen frenetikusak, és az abszurdig is csak ritkán és óvatosan merészkedik el (pedig amikor megteszi, ilyen az apokaliptikus záporesőben véghezvitt heroikus levélszállítás jelenete, az fölöttébb emlékezetes).

A Postában felskiccelt, bornírtan bürokratikus világ nagyon könnyen kiismerhető - darab idő után minden egyes nap, minden egyes oldal ugyanazt hozza. Ami az ábrázolandó léthelyzet megjelenítéséhez persze nyilván adekvát fogás, ám ettől még hamar és menthetetlenül azon kapjuk magunkat, hogy igencsak unatkozunk. Még az is felmerül, hogy Bukowski első regénye pusztán a szegény ember Kafkája volna - de ilyen messzire azért mégsem mennénk el.

Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2006, 285 oldal, 2500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.