„Annyira angol, mint James Bond” - Karen és Michael Bond Paddingtonról

Könyv

A 89 évesen is aktív Michael Bond először csak a saját szórakoztatására találta ki Paddingtont, a legsötétebb Peruból származó medvét. Ma Micimackó után Paddington a legnépszerűbb medve a gyerekirodalomban. Paddington nemcsak remek olvasmány, de hatalmas üzlet is – a boltot Michael lánya és alkalmi társszerzője, Karen Bond vezeti. Mindkettőjükkel sikerült szót váltanunk.

Magyar Narancs: Több Paddington-könyvet is társíróként jegyez az édesapjával. Hogy jött a közös munka?

Karen Bond: A legjelentősebb hozzájárulásom a Paddington-univerzumhoz a Paddington kórházba megy című történet. Itt valóban társszerzői rangra emelkedtem. Gyerekként többször is hosszú időt kellett kórházban töltenem, ez adta az ihletet édesapámnak, hogy Paddingtont is kórházba küldje. Gyerekként sokszor előfordult, hogy ha történt velem valami, utána Paddingtonnal is megesett ugyanaz, de ezúttal részt is vettem az írásban. Én kezdtem el írni a történetet, legalábbis a vázlatát, aztán elindult a pingpong köztem és a papám között. Persze ő az igazi író a családban, elég, ha csak egy szót megváltoztat, és máris más íze lesz a mondatnak. Én ilyesmire nem vagyok képes. A végső verziót ő írta.

false

MN: Az irodalomtörténet tanúsága szerint nem mindenki jön ki jól a családi medvével. Ott van Milne fiának esete, ő kifejezetten nehezményezte, hogy az apja Róbert Gidaként beleírta a Micimackóba. Önnek milyen volt Paddington árnyékában felnőni?

KB: Emlékszem, egyszer felkért egy fiú táncolni, s bizalmasan odasúgta nekem, hogy valamit már nagyon régen meg akar kérdezni. Azt hittem, randevúra akar hívni, de nem, azt kérdezte, adna-e a papám autogramot. Ilyesmi azért nem túl gyakran esett meg velem. Paddington annyira valóságosnak tűnt, hogy szinte családtagként tekintettünk rá. Olyan volt, mint egy báty. A viszonyom is olyan volt vele, mint egy báttyal: hol jobb, hol rosszabb, de sosem elhanyagolható. Amikor nyaralni mentünk, apám mindig magával hozta azt a játék mackót, amelynek Paddington a létét köszönhette. Még mindig megvan, édesapám és édesanyám között ingázik.

MN: Szóval önnek boldogabb gyermekkor jutott, mint a fiatalabb Milnének?

KB: Amikor apám az első könyvet írta, én még meg sem születtem. De a további történetekbe sok minden bekerült, ami velem esett meg gyerekként. Amikor autóvezetést tanultam, Paddington is így tett. Amikor lovagolni tanultam, Paddington ismerkedni kezdett a lovaglással. De míg a Micimackóban Milne fia Róbert Gidaként ténylegesen meg is jelenik, apám engem sosem szerepeltetett Paddington kalandjaiban.

MN: A Paddington pályaudvaron bárki megtalálhatja Paddingtont – ott várakozik, bronzba öntve. Úgy tudom, nem volt mindig ennyire rózsás a szobor helyzete.

KB: Korábban egy nagy kitömött Paddington álldogált a pályaudvaron, amely kedvenc céltáblája volt a környékbeli részegeknek, de ha nem ők tettek kárt benne, akkor is könnyen felborult. Ilyenkor apámat hívták fel az állomásról, ő volt a legközelebbi kontakt, s ő kötelességtudóan meg is jelent a szerszámaival, és saját kezűleg megjavította a kitömött szobrot. Jött a telefon, s nem sokkal később apám megjelent egy csavarhúzóval az állomáson. 2000-ben felállították a bronzszobrot. Azóta hál’ istennek nem kell a papámnak karbantartania a szobrot.

false

 

Fotók: Felicity McCabe

MN: Úgy volt, hogy Colin Firth lesz Paddington hangja a filmváltozatban, aztán mégsem ő lett. Miért?

KB: Amikor Colin igent mondott, még nem volt kész Paddington animációs mása. Colin Firth a maga rendkívül udvarias megjelenésével papíron jól illett Paddingtonhoz. Mindketten a britség megtestesítői. Igaz, hogy Paddington a legsötétebb Peruból származik, de ma már annyira brit jelenség, ha nem britebb, mint James Bond. Amikor elkészült a számítógépes medve, s Colin Firth hangján szólalt meg, maga Firth is belátta, hogy nem passzol a hangja a figurához. Paddington fiatal mackó, életkorban sem nagyon illettek egymáshoz. Végül Ben Whishaw-ra esett a választásunk.

MN: A politikai korrektség je­gyé­ben ma már Agatha Christie klasszikusát, a Tíz kicsi négert is át kellett nevezni. Paddington a „legsötétebb Peruból” származik. A peruiak nem tiltakoztak?

KB: Olykor érkeztek Peruból erre irányuló kérdések, és mi – vagyis a Paddingtonnal foglalkozó cég, amit én vezetek – mindig nagy gondot fordítottunk arra, hogy megmagyarázzuk; édesapám egyáltalán nem pejoratív értelemben sötétezett. Nála ez a rejtély szinonimáját jelentette. Amikor elkezdte írni Paddington kalandjait, Londonból nézve Peru nagyon is rejtélyesnek és mindenképpen távolinak hatott.

MN: Paddington ma már hatalmas üzlet. Mekkora a cégbirodalom?

KB: Vannak erősebb és gyengébb évek, de a film sikere Paddington népszerűségét is alaposan megdobta. Paddington népszerűsége nem áll meg Angliánál, ma már például Japánban is dúl a mánia. Külön vidámparkja is van Paddingtonnak, és az egyik japán bank a hitelkártyájára is rányomtatta.

„Nem könyvnek készült” – Michael Bond

Magyar Narancs: Hogyan lett magyar Mr. Gruber, a Paddington-könyvek fontos szereplője?

Michael Bond: A medve, akit Paddingtonnak hívnak nem könyvnek készült. Csupán afféle szabadidős tevékenység volt, játék magánhasználatra. Eszem ágában sem volt könyvet írni, de valahogy az egyik szó követte a másikat, és elkapott az írói hév. A kis játékból először egy oldal lett, aztán egy egész fejezet. Amikor már tudtam, hogy ebből bizony könyv születik, rájöttem, hogy szükségem van még egy szereplőre. A Brown család, bár csupa szeretetre méltó, kedves alak – hiszen aki hazavisz egy medvét, az igazoltan szeretetrem éltó és kedves –, szóval hiába minden remek tulajdonságuk, arról egyikük sem tud az égvilágon semmit, hogy milyen érzés teljesen idegennek lenni egy távoli országban. És amikor ezt végiggondoltam, tudtam, hogy be kell iktatnom egy új szereplőt. Úgy esett, hogy a háború után, miután a katonaságtól leszereltem, hét évet töltöttem a BBC Monitoring Service részlegében. Sok-sok külföldivel dolgoztam együtt, akik a külföldi országokban megjelenő híreket figyelték. Sokukkal barátságot kötöttem, szóval, ami Paddington új ismerősét illeti, számtalan lehetőség közül választhattam, de a magyarok valahogy elütöttek a többiektől. Az összes külföldi munkatársam közül ők tűntek számomra a leg­civilizáltabbnak, és mindig rendkívül filozofikusan viszonyultak a világ megannyi problémájához. Így született meg Mr. Gruber. Úgy képzelem, hogy fiatalon, a második világháború alatt menekült el Magyarországról. Először Dél-Amerikában időzött, s utána kötött ki Angliában. A Portobello Roadon nyitott régiségboltot. Ez a kis bolt a béke szigete Paddington számára, ahol megoszthatja a reggeli kakaóját, eszmét cserélhet a világ állásáról, s tanácsra lelhet, ha épp arra van szüksége. Mr. Gruber nagyon fontos szereplővé nőtte ki magát. Ő és Paddington igazán különleges, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatot mondhatnak magukénak. Mindig a vezetéknevükön szólítják egymást. Meg sem fordul a fejükben, hogy más módja is lenne egymás megszólításának.

false

MN: Paddington egy felirattal a nyakában érkezik Londonba: „Kérem, törődjenek ezzel a medvével! Köszönöm.” Ön még láthatta azokat a menekült zsidó gyerekeket, akik „Köszönöm” felirattal a nyakukban érkeztek az angol pályaudvarokra. Ha Paddington ma érkezne, mit gondol, befogadnák?

MB: Alig hiszem. Egy ilyen felirat, attól tartok, manapság édeskevésnek bizonyulna.

MN: Mikor beszélgetett el utoljára a világ folyásáról Paddingtonnal?

MB: Épp a közepén járok egy új Paddington-könyv megírásának, szóval mindennap társalgunk. De hogy miről, az top secret!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Recept! Recept! Recept!

Karen Bond felfedi a Bond-féle marmalade titkos receptjét! Világszenzáció! Csak a narancs.hu olvasóinak!

Magyar Narancs: A marmalade à la Paddington változott az évek során? Mi a Bond-féle házirecept?

Karen Bond: Édesapám világ életében nagy barátja volt a marmalade-nak, és ezt a szokását a mai napig megőrizte. Innen Paddington híres marmalade-fixációja. A recept maga édesanyámtól eredeztethető, tőle szállt rám, immár én látom el a családot marmalede-dal. A klasszikus brit iskolát követjük, konzervatív marmalade-készítőnek számítok.

false

MN: A receptet, ha megosztaná...

KB: Végy több narancsot! Mindig legyen kéznél cukor. Sok cukor. Nem árt egy citrom sem. És akkor jöjjön a főzés. Mielőtt megfőzném a narancsaimat, félbevágom őket, majd két órányi főzés következik. Ha ezzel megvagyok, és ez nagyon fontos, kérem, ne felejtse el, mert Paddington is szóvá tenné, szóval ekkor meghámozom a narancsokat. Paddington nagyon szereti a narancshéjakat. Kreatív héjfelhasználó. De vissza a narancsokhoz: jöjjön egy alapos cukrozás és vissza az edénybe. Újabb főzés következik. És ha ezzel megvan, már jöhetnek is a marmalede-os üvegek.

Neked ajánljuk