Tizedelik a kulturális folyóiratokat

Az utolsó tavasz

Könyv

Alig pár hete kezdte meg működését a Magyar Művészeti Akadémia kurátoraival feltöltött Nemzeti Kulturális Alap. A magyar kultúra finanszírozásának legfontosabb szerve máris fontos szakmai műhelyeket, jelentős lapokat állított a falhoz.

Mivel az NKA nem tartotta támogatásra méltónak, megszűnik a rendszerváltáskor alapított irodalmi és társadalmi havilap, a 2000. Búcsúszámra készül a rangos irodalomelméleti szaklap, a Literatura és a színvonalas, alapos könyvkritikáiról ismert Budapesti Könyvszemle (BUKSZ). A szakadék szélén egyensúlyozik a közel hatvanéves Muzsika. Csak két idei számra kaptak támogatást még tavaly, az új kollégiumtól azonban egy forint sem jut a Mozgó Világ és az Ex Symposion szerkesztőségének. Az NKA elengedte őket, de a megyei-városi források segítségével túlél három vidéki lap, a Bárka, a Palócföld és a Pannon Tükör. (Veszélyben van a Prae, a prae.hu és az Apokrif is, igaz, főleg saját hibájukból: az ezeket kiadó Palimpszeszt Alapítvány ugyanis elkésett egy elszámolás leadásával.) A fenti folyóiratok közül többen gondolkoznak az on­line átállás valamilyen formáján, de ott sem könnyű a helyzet: a már korábban kimúlt nyomtatott Beszélő után az online változat is agonizál, a Litera leépít, míg az új kuratórium által totálisan mellőzött Revizor kritikai portál csak az olvasói támogatásokban bízhat, ezért fundraising kampányt indít. (Jelen cikkünkben az irodalmi lapokra összpontosítunk, a színházi terület helyzetéről itt olvashatnak – a szerk.)

Az anyagi gondokkal küzdő lapok listája még hosszan folytatható, könnyebb volna azokat az orgánumokat kiemelni a kivételesen gazdag magyar folyóirat-kultúrából, amelyek viszonylag normálisan tudnak működni. A normális alatt természetesen nem méltó körülményeket kell érteni, hanem azt, hogy a két-három szerkesztő nem teljesen ingyen dolgozik, és a szerzők többhetes, hónapos késéssel, de azért kapnak szerény honoráriumot. A Magyar Napló például a legutóbbi pályázaton az egyik legmagasabb összeget, 12 millió forintot kapott, mégis folyamatos bizonytalanság mellett működik jó ideje, mondta el lapunknak Oláh János főszerkesztő. Az idén 6,8 millió forinttal támogatott, Pulitzer-díjas, tizennégy éve létező irodalmi portál, a Litera új, egyszerűbb felületre költözik, és megszüntet néhány szolgáltató rovatot. Ahogy Nagy Gabriella főszerkesztő mondta kérdésünkre: „nem vagyunk hajlandóak a szerzők és saját magunk súlyos kizsákmányolásával, társadalmi munkában, jószerével ingyen dolgozni és dolgoztatni, csak azért, hogy megmaradjunk. Úgyhogy előremenekülünk, és megpróbáljuk előteremteni a költségvetésünkből hiányzó hétmillió forintot.”

A teljes szcéna válságban van, az értelmiségi műhelyek kivéreztetése megtette a hatását, a kilátástalanságot a fiatal szerzők és rutinos szerkesztők csakazértis lelkesedése ellensúlyozza valamennyire. De hogyan jutottunk idáig?

Fekete, Fekete

A folyóirat-támogatást nyilván nem Fekete György fagyasztotta be, de a rendszer mostani bedőlése a Magyar Művészeti Akadémia hatalmi terjeszkedésének következménye. Régóta lehetett tudni, hogy az MMA-nak a folyamatosan hízó saját költségvetése – most tartanak évi 6,6 milliárdnál, jövőre 10,6 milliárd lesz – mellett az NKA által szétosztott évi 7-9 milliárd forintra is fáj a foga. Évek óta arról szóltak a pletykák, hogy Fekete az egész NKA-t be akarja kebelezni, és fideszes kultúrpolitikusok háttérbeszélgetéseken ma is úgy kommentálják az MMA térnyerését, hogy könnyen lehetett volna ennél is nagyobb baj. Hosszas fideszes belharcok után végül Balog Zoltán emberminiszter javaslatára azt foglalták törvénybe, hogy az alap döntéshozó testületeiben az MMA-nak ugyanolyan arányban kell képviseltetnie magát, mint a rajta kívül eső összes többi művészeti szervezetnek együtt. Ezt csúfolta a sajtó Lex Feketének vagy kétharmados törvénynek, és nem alaptalanul, hiszen Fekete elég tág jogköröket kapott, az alap operatív vezetését ellátó alelnök kinevezéséhez és az NKA legfőbb döntéshozó szerve, a bizottság egyes döntéseihez is kell a bólintása. (Így például a számos folyóirat sorsát megpecsételő határozat alatt is ott áll, hogy „Balog Zoltán miniszter úr 2016. március 4-én, és Prof. emeritus Fekete György elnök úr 2016. február 23-án egyetértett a Nemzeti Kulturális Alap 2016. évi kollégiumi kereteinek meghatározásával”.) Az MMA-tagság a bizottságban és minden szakmai kollégiumban tehát egyharmad arányban képviselteti magát; mellettük a szintén egyharmadnyi miniszteri jelöltek is sokszor kötődnek az MMA-hoz, és a fennmaradó egyharmadnyi tagot is jórészt Fidesz-kompatibilis szervezetek jelölik – már csak azért is, mert több szervezet elvi okokból kiszállt a jelöltállításból. Ebben a környezetben a minisztérium és az MMA embereivel ellentétes vélemények képviselői biodíszletté fokozódnak le – mások szerint viszont még így is megéri belülről bomlasztani az egyre homogénebb rendszert, mert legalább pár millió forintot meg lehet szerezni jó célokra.

Doncsev András kioktatás közben

Doncsev András kioktatás közben

Fotó: Németh Dániel

Az MMA-dúsítással együtt átalakították az NKA kollégiumi struktúráját is. Hogy ezt milyen szakmai érvek, hatástanulmányok támasztották alá, nem tudjuk, de az intézkedésnek az az előnye mindenképpen megvan, hogy még több kikezdhetetlen szakembert küldhet be a miniszter és Fekete a kollégiumokba: ugyanazt a feladatot 10 szakmai kollégium helyett idén már 17 látja el. Külön kollégiumot kapott a könnyűzene és a fotóművészet, szétszedték a színház- és táncművészetet, létrehoztak egy filmművészeti kollégiumot. Ennek megfelelően a kollégiumi tagok száma felkúszott, már 110-nek kell pogácsát és paripát biztosítani, úgyhogy az újdonsült NKA-vezetés 30 millióval gyorsan meg is növelte az NKA igazgatóságának járó támogatást a kulturális adó előirányzatából. (Ebből a pluszpénzből fizetik ki az új tagok tiszteletdíját – jövőre az összeget már betervezik az NKA-büdzsébe.) Ez az összeg három nagy múltú folyóirat egész éves működését fedezné. Ugyanakkor hiába indultak osztódásnak a kollégiumok, az egyik mégis szőrén-szálán eltűnt: a folyóirat-támogatási kollégiumot elnyelte a rendszer, feladatát szétosztották. Lényegében tehát felszámolták a négy évvel ezelőtt, L. Simon László irányítása alatt kialakított szisztémát, és visszarendezték a sakkfigurákat a kiinduló helyzetbe.

A folyóirat-kollégium megszüntetését önmagában is lehet problémás lépésként értelmezni, de szólnak érvek amellett, hogy a lapjairól az adott szakma döntsön. Az igazi olaj a tűzre a keretösszegek váratlan megvágása, majd az NKA képmutatása volt. Az NKA áprilisi közleményében melldöngetve állította ugyanis, hogy 2016-ra „több mint félmilliárdos” folyóirat-támogatást biztosít, meghaladva a tavalyi 368 és a 2014-es 352 milliós „nyílt keretet”. Pedig ha jobban belenéznek saját dokumentációjukba, bizonyára észreveszik a 2012-ben kötött hároméves támogatási szerződéseket, és rájönnek, hogy az idei mintegy félmilliárdos keretösszeg nem forrásnövelés, hanem éppen forráskivonás, hiszen maga Doncsev András árulta el lapunknak korábban, hogy a nyílt keret mellett 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben 750, 380 és megint 380 millió forintot költött az alap a kiemelt folyóiratokra. (Mostanra az alap eltávolította az nka.hu nyitólapjáról a botrányos közleményt.)

Miért, miért, miért?

Felmerül a kérdés: miért történik ez a folyóiratokkal? Miért sújtják jelentős forráskivonással a területet, és ki a felelős ezért az egészért?

Vajon azért, mert kevés a pénz? Az NKA mélyrepülését és a folyóiratok kivégzését látva azt is gondolhatnánk, hogy a kormány kulturális gigaberuházásainak árnyékában maga az alap is forráshiánnyal küzd. A Doncsev András alelnöktől beszerezhető hivatalos indoklás is valahogy így szól: ez a torta ekkora, és az NKA nem lapkiadó, hogy folyóiratokat tartson fenn. Az NKA költségvetésének gerincét az ötös lottó adójából befolyt összeg 90 százaléka adja, és többször elhangzott, hogy az Eurojackpot térhódítása miatt lanyhul a lottózási kedv, ezért az NKA bevételei is csökkennek.

Csakhogy ezt nem támasztják alá a számok. A Szerencsejáték Zrt.-től kikért adatok alapján az NKA 2011-ben 10,2, 2012-ben 11,2, 2013-ban 10,7, 2014-ben 11 milliárd forinthoz jutott a szerencsejáték-adóból. 2015-ben ezt az összeget 9 milliárdra tervezték, de úgy tudjuk, hogy végül bejött mintegy 10 milliárd, így az NKA-nál felhalmozódott némi többlet év végére. 2016-ra a központi költségvetés úgy számol, hogy 9,9 milliárd forintnyi, az ötös lottóból származó játékadó jut az NKA-nak. Vagyis a folyóiratok keretének megvágását még akkor sem indokolja az NKA valóban ingadozó, de nem folyamatosan csökkenő bevételeinek alakulása, ha a Doncsev András által kiragadott két szám, a 2013-ban nyílt pályáztatásra szánt 4,8 milliárd és az idén ugyanerre elkülönített 3,6 milliárd forint ezt a látszatot kelti. Arról nem is beszélve, hogy az évi keretfelosztást, illetve a nyílt pályázásra és a címzett támogatásokra szánt összegek arányát nem kőtáblán kapja meg az NKA az égből január elsején hajnalban, hanem a főbizottságuk dönt róla. Így például az is nyugodtan elképzelhető lenne, hogy a miniszteri keretből vágjanak vissza a szakmai kollégiumok kedvéért.

Vajon a politika hibája lenne ez? Még akkor is kínos kérdések adódnak, ha azt feltételezzük, hogy az NKA igazat mond, és a fogyatkozó bevételek miatt nincs mozgásterük források átcsoportosítására. Az NKA elnöke, Balog Zoltán és alelnöke, Doncsev András vajon mennyire lobbizik sikeresen pluszpénzek bevonásáért? És miért nem mutat a törvényhozó hajlandóságot további, például szerencsejáték-adóból nyert összegek biztosítására? Elvégre az NKA honlapján ez olvasható: a kulturális alap „fő célkitűzései közé tartozik a források stabilizálása, illetve új bevételek bevonása a pályáztatásra fordítható keretösszeg bővítéséért”.

Vajon azt a kevés pénzt is rosszul osztják el? Az NKA most azt a látszatot kelti, hogy minden millió őrülten fontos, ezért kellett elvenniük a folyóiratoktól. De nem minden terület apanázsa csökkent: a „nemzetközi fesztiválok, rendezvények és azokon való részvétel támogatására” például 1,8 milliárdot különítettek el a tavalyi 1,2 milliárddal szemben, ez 50 százalékos forrásnövelés. Másrészt az egyes kollégiumok saját hatáskörben és más területek terhére növelhetik a folyóiratokra szánt összeget: a képzőművészeti lapok például ennek köszönhetően élnek és virulnak. De hogy a saját helyi értékükön kezeljük az NKA millióit, szemezgessünk egy kicsit a havonta kiosztott miniszteri keret támogatási listájából! Elég lesz két tételt citálni: a februári szórásból Bródy János – bizonyára fizető nézők ezrei előtt adott – jubileumi koncertjének megvalósítására és rögzítésére biztosított 10 milliót, illetve Mága Zoltán amerikai turnéjának hasonló nagyságú dotálását: ebből az összegből egy-egy folyóirat majdnem egy évig működhet.

Csak nem ideológiai alapon szelektálnak? Joggal merül fel, hogy ez állhat a jobbára független műhelyek ellehetetlenítésének hátterében. A bizonytalan rendszer persze kivétel nélkül mindenkinek rossz, ám a legutóbbi döntéskor három olyan irodalmi lap – a Magyar Napló, a Hitel és a Kortárs – járt a legjobban, amelyek a kormányközeli Írószövetséghez és az MMA-hoz köthetők. Minden kollégium a saját döntéseiért felel, és remélhetőleg nem mindenhol történt olyasmi, mint amiről a szépirodalmi kollégium miniszteri delegáltja, Csontos János nyilvános kirohanásából értesülhettünk. Csontos ugyanis egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Mozgó Világ azért érdemel nulla forint támogatást, mert „bűnben fogant”, és azóta is Gyurcsány egyik háttérintézménye, hiszen több Gyurcsány-interjú is volt benne. A kijelentéstől Doncsev András az NKA nevében azon melegében el is határolódott, mondván, az NKA nem nézi senkinek a politikai hovatartozását – csak hát épp előtte magyarázták el, hogy a döntéshozó kurátorok bizony nézik. Margócsy István, a 2000 szerkesztője szerint nem lehet nem észrevenni bizonyos ideológiai mintázatokat a döntésekben. „Többre becsülöm az NKA kollégiumi tagjait annál, hogy azt feltételezzem, bénáznak. Csak meg kell nézni, melyik lapok akadtak fenn a szűrőn” – mondta az irodalomtörténész. Gács Anna, a Szépírók Társaságának elnöke szerint „bár látszanak itt-ott ideológiai tendenciák, maga a rendszer vérzik ezer sebből”. Az írótársadalomban konszenzus van arról, hogy az NKA átszabása rosszul sikerült, állítja Gács, aki szerint az NKA még a saját maga által évekig hangoztatott vezérlő elveket sem tartja be: például az online átállás előnyben részesítését és a nagy hagyományú havilapok kiszámítható támogatását. A folyóiratok kicsinálását mindenesetre valóban közös nyílt levélben ítélte el az összes fontos írószervezet.

Akkor az NKA egyszerűen nem szereti a folyóiratokat? Ez az abszurd felvetés azért kerülhet elő, mert Doncsev András maga utalt még egy lehetséges okra: a folyóiratoknál szerinte nem hasznosulnak elég hatékonyan az adóforintok, szemben például a könnyűzene felfrissítését célzó Cseh Tamás-programmal. Találgatni sem merjük, hogyan jutott az NKA-alelnök erre a következtetésre.

Klubfoci és reformkor

A pécsi Jelenkor is azon „szerencsés” orgánumok között van, amelyek kaptak támogatást, még ha nyomott összeget is a korábbi évekhez képest. „Jelenleg a bankszámlánk 186 ezer forintos egyenleget mutat, több millió forinttal tartozunk a nyomdának, a szerzőknek és a szerkesztőség belső munkatársainak. A következő néhány hónapban kell megoldanunk az év további részének finanszírozását” – mondta Ágoston Zoltán, a lap főszerkesztője, aki szerint nem a milliók ide-oda rakosgatása a döntő, hanem az egész helyzetet kéne megoldani végre megnyugtatóan. Ágoston javaslata az, hogy a folyóiratok ugyanúgy részesülhessenek a tao-pénzekből, mint például a színházak. „A lapoknak kell kidolgoznia ezt, aztán kiharcolni a törvénybe iktatását. Én a magam részéről garantálnám azt is, hogy a Jelenkornál nem alakulna ki olyan korrupt, üzérkedő környezet, mint a futballklubok tao-pénzeinek felhasználásánál.”

A miskolci Műút szintén a támogatott lapok közé tartozik: még megjelenik, bár ha az évi rendes hat lapszám helyett csak négyszer is. „De nem ez a legnagyobb veszteség. Rendkívül szomorú, hogy több tízéves tradícióval bíró lapok tűnnek el a palettáról, virágzó szellemi műhelyek mennek tönkre, lehetetlenülnek el egy olyan országban, amelynek a szépirodalma a reformkor óta máig hagyományosan a folyóirat-kultúra köré szerveződik. Hónapról hónapra a legfrissebb kortárs magyar nyelvű műalkotások jelennek meg, ez az igazi hungarikum. Ha ez nem fontos, akkor mi az?” – kérdezi a lap főszerkesztője, Zemlényi Attila.

Egészen más hangnemben nyilatkozott a helyzetről Podmaniczky Szilárd, a librarius.hu főszerkesztője a Népszabadságnak. Szerinte az NKA és a folyóiratok együttesen felelősek a kialakult helyzetért: a lapok kiszolgáltatták magukat a központi akaratnak, az NKA pedig semmilyen módon nem szorgalmazza azt, hogy a folyóiratok a piacon is helyt álljanak. Szerinte mérhető teljesítmény, eladott példányszám vagy kattintás alapján kellene legalább a támogatások egy részét kiosztani.

Az bizonyos, hogy a helyzet fenntarthatatlan – állítólag Balog Zoltán már gondolkozik is azon, hogy némi pluszforrást biztosítson. Párszor még azt is el lehet játszani, hogy a leggyorsabbak rástartolnak Balog Zoltán nem csekély miniszteri keretére, hátha leesik pár millió, ám ez a lényegen nem változtat. Ahogy Ágoston Zoltán mondja: „Ha ez folytatódik, néhány év alatt olyan szellemi legatyásodás zajlik le az országban, amit már nem lehet visszafordítani. Eltűnnek olyan műhelyek, olyan esztétikai-etikai mércék, magatartásminták, amelyek a minőség és a szabadság lehető legmagasabb fokát célozták. Eltűnnek úgy, hogy túléltek jó pár évtizednyi kommunizmust.”

Pálos Máté

Állam az államban: a jegybank folyóirat-támogatásai

Mindeközben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) önálló folyóirat-támogatási programot visz, s persze a számára valamiért kedves lapokat pénzeli igen nagyvonalúan. Mióta Matolcsy György 2013 márciusában átvette a központi bank vezetését, a monetáris hatóság legalább 283 millió forintot ítélt meg folyóiratoknak. Emellett az MNB által létrehozott Pallas Athéné (PA) alapítványok közül kettő az elmúlt két évben több mint 90 milliós támogatásról döntött.

A dotált lapok egy része a jegybanki profilba vág: a Közgazdasági Szemle megjelentetésére 2014 és 2018 között 60 milliót áldoz a bank, a KOPINT Konjunktúra Kutatási Alapítvány által kiadott Külgazdaságra pedig 2014 óta közel 40 milliót szavazott már meg az MNB vezetése. De ötmillióval támogatták az MTA Acta Oeconomica című negyedéves elméleti periodikáját és 8 millióval a corvinusos Köz-Gazdaság magyar és angol nyelvű különszámait is. A Matolcsy vezette PA Domus Animae Alapítvány (PADA), mely többek között arról is híres, hogy nagy tételben vásárolja fel elnökének köteteit, további 5,1 milliót adott az utóbbi lap négy számához. A tudományos igényű közgazdasági lapok dotációja a jegybank esetében indokolható lehet, ám a támogatás összegét figyelembe véve a gáláns szponzoráció egyúttal a közgazdász-társadalmon belüli matolcsyánus térfoglalás egy újabb kísérleteként is értelmezhető, különösen, ha azt is számításba vesszük, hogy a fideszes Domokos László vezette Állami Számvevőszék Pénzügyi Szemléjén és a jegybank Hitelintézeti Szemléjén túl már nincs is nagyon más a piacon.

Ha a közgazdasági periodikák nem is profilidegenek, a többi támogatott lap már annál inkább, ami azért aggályos, mert az árstabilitás őrzőjének nem feladata kultúrpolitikai célok megvalósítása. Matolcsyék ugyanis a negyedmilliárdos támogatási összeg nagyobbik felét (170 milliót) irodalmi, kulturális, kritikai folyóiratoknak, s azon belül is elsősorban jobboldali-polgári öndefiníciójú orgánumoknak folyósítják. Az MNB legnagyobb kedvezményezettje a Csoóri Sándor főszerkesztésében napvilágot látó Hitel, amely két és fél év alatt 60 milliós apanázst kap (eddig négy alkalommal, 2014. júniusban, 2015. februárban és decemberben, 2016. márciusban 12-12 milliót). Pedig a havonta megjelenő lap egyébként sem szűkölködik: kiadója, a Nemzeti Kultúráért és Irodalomért Alapítvány már 2011-ben 20 millióból, 2014-ben pedig 48 millióból gazdálkodhatott. Ezzel párhuzamosan a személyi jellegű kiadások 2012 óta megötszöröződtek, 2014-ben már 30 millióra rúgtak. Nem, nem a lap olvasótábora mutat exponenciális növekedést, a bevételek ugyanis nem a lapeladásokból, hanem támogatásokból jönnek össze: 2014-ben az NKA cirka 25 milliót fordított a fenntartására.

Az ugyancsak jobboldali irányultságúként elkönyvelt, személyesen L. Simon László államtitkárhoz köthető Kortárs 2014–15-ben összesen közel 20 milliót kapott. A jegybank 2015-ben 6 millióval segítette ki a fiatalabb konzervatív értelmiségi generáció közéleti periodiká­jaként számon tartott Kommentárt, melynek L. Simon az egyik szerkesztője. A magát címében is kifejezetten polgárinak nevező kaposvári Búvópatakra 7,3 milliót, a Képmás heti családmagazinra az MNB vezetői 22,5 milliót szántak. A PADA az idősebb konzervatív generáció folyóiratát, a Magyar Szemlét és annak angol társlapját, a Hungarian Review-t összesen 15 millióval, a Zempléni Múzsát 6 millióval, a Vasi Szemle Mindszenty-különszámát közel 1 millióval támogatta, de a PAGEO Simon János politológus által főszerkesztett Central European Political Science Review-nak is szépen alányúlt: a negyedéves folyóiratot kiadó, 2014-ben 5 milliós árbevételű Simon-cég a következő két évben 26 millióra számíthat.

A politikai-ideológiai elköteleződéssel nem vádolható szegedi Tiszatájnak 2013 szeptembere óta az MNB vezetése négyszer 5-5 milliót utalt. A Csizmadia Norbert jegybanki ügyvezető igazgató elnökölte PAGEO 2015 januárjában három évre 30 milliót szavazott meg a lap különféle programjaira (konferenciák, könyvkiadás, digitalizálás). A támogatásoknak különös színt ad, hogy a lapban költeményeivel rendszeresen jelentkező közgazdász, Báger Gusztáv 2015 nyarától a Monetáris Tanács parlament által megválasztott tagja. Az irodalmi körökben jegyzett Báger több könyvét szintén a lapot kiadó Tiszatáj Alapítvány jelentette meg. Az Állami Számvevőszék egyik vezetőjeként a korrupcióval korábban sokat foglalkozó szakember saját elmondása szerint Sólyom László felhívására verset is írt e jelenségről És az angyal így szólt címmel.

A végére hagytuk a kedvencüket: személyesen a miniszterelnök úr bábáskodott a Magyar Krónika születésénél, a tragikomédiára hajazó első szerkesztőségi ülésén még iránymutatást is adott – amellett, hogy a lapot gründoló Kerényi Imrét fejmosásban is részesítette. Ugyan a „pitypangot” a kutya nem veszi és nem is olvassa, az MNB a havilapot kiadó, Bencsik Gábor főszerkesztő tulajdonában álló kft.-nek 2014-ben 4,8 milliót, 2015 végén viszont már 30 milliót adott. Emellett hirdetéseket is vásárolnak a lapban. Amiből úgy tűnik, a lap kiadója de facto a Matolcsy György vezette jegybank lett, hiszen a pénzt arra adják, hogy a lap példányait ingyenesen juttassák el iskoláknak és közintézményeknek – és hogy ebben ne legyen semmi fennakadás, a példányok előállítási és terjesztési költségeit is ők fedezik.

Böszörményi Jenő

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.