Nincs az a kitalált történet, mely vetekedhetne azzal a hol bohózatba illő, hol mélységesen tragikus üggyel, melyet röviden így lehetne leírni: hogyan verte át Kim Philby – a brit csúcském, a legnemesebb angol anyagból szabott gentleman, a kifogástalan modorú társalgó – saját titkosszolgálatát, s adott át minden keze ügyébe akadó információt kerek 30 éven át Moszkva Központnak. Ben Macintyre-nak, a Times történészvénájú kolumnistájának jó 300 oldala van Philby személyiségének és bűnlajstromának felgöngyölítésére, és ehhez jön még John Le Carré utószava.
Le Carré Philby kebelbarátjára, Macintyre könyvének másik főszereplőjére emlékezik: egy brit kémre, aki nem volt szovjet ügynök, mert akadt néhány ilyen alak is. Nicholas Elliott, bár neveltetése, rangja, rátermettsége hasonló volt Philbyéhez, egyedül a saját hazájának kémkedett. Kettejük barátsága és párhuzamos karrierje vonul végig e remekül megírt, cseppet sem történészkedő történészi munkán, mely Le Carrébb Le Carrénál, és még igaz is. Minden lényegeset elmond a múlt század eleji, brit felsőbb körök uram-bátyám viszonyairól, az old boy rendszer összekacsintós belterjéről, az angol titkosszolgálatok törzsi marakodásáról és az elit egyetemeken végzett brit aranyifjak úri passzióiról: a kémkedésről és a vedelésről.
A náciveszedelem után jött a hidegháború, és ami eddig egy Casablanca-szerű Bogart-filmnek is beillett hastáncosnőkkel és úriember kémekkel, az innentől sötét színezetet kap. Az pedig már a tragikomédia csúcsteljesítménye, ahogy Philby – hiába áruló, számos ember halálának okozója – még lelepleződése után is a mi kutyánk kölyke marad. Végül is „közülünk való volt” – érvelt Elliott. Philby a Szovjetunió hőseként, moszkvai lakosként halt meg 1988-ban: megfejthetetlen brit képződmény maradt, akárcsak a marmite, csak sokkal több embert küldött halálba.
Fordította: Tábori Zoltán. Gabo, 2015, 376 oldal, 3990 Ft
