Két hungarikum, Szerb Antal és a Fortepan, vagyis a nagy magyar író és a nagy magyar képarchívum egymásra találásának örvendezhetünk a Budapesti kalauz. Marslakók számára sokadik kiadása alkalmából. Szerb szerbesen szellemes Budapest-bédekkere kiadói furfanggal van tele, hiszen a Fortepan mint élvezeti értéket növelő extra messze nem az első árukapcsolás a mű történetében. Már az 1935-ös első kiadás is könyvpiaci leleménynek köszönhető: egy szemfüles kiadó szúrta ki a Nyugatban megjelent írást, amiből aztán néhány kecses rajz hozzáadásával megszületett a máig ismert könyv, a személytelen születésnapi ajándékok egyik legszemélyesebbike.
Ha az ismerős sorok új értelmet nem is nyernek, a fotókkal kiegészülve a korábbiaknál is hatékonyabban erősítik azt a jólesően hazug szabadidős érzést, miszerint régen minden jobb volt. Olyan érzemény ez, melyből maga Szerb csinál viccet, amikor a Vérmezőn műfelkiált: „Hová lett ifjúságom kedves rézsükéje?” Nem teszünk úgy, mintha tudnánk, mi az a rézsüke, de éppúgy jóleső olvasni róla, mint a házak egymásba hajló erotikájáról, vagy arról, hogy egy kész torony – szemben a félkésszel – parvenü dolog.
S ha már torony: nemrég Szerb olaszországi úti esszéje, A harmadik torony is megképesült – akkor egy svájci úr fotói léptek termékeny kapcsolatba vele. Mindkét mű még akkor született, amikor egy marsi származású és egy zsidó származású úr szabadon csatangolhatott Pesten és Velencében – kettejük közül a zsidó származású urat épp 70 éve verték agyon a nyilas keretlegények. Szerb Antalt két marslakó is meg akarta menteni: a két tisztnek, Görgey Guidónak és Thassy Jenőnek kis híján sikerült is, de az író biztonságosabbnak látta, ha marad munkaszolgálatos. Biztos nem olvasta a Budapesti kalauz. Halálraítéltek számára című, mindenkor hasznos kiadványt.
A fényképeket válogatta: Dávid Anna. Magvető, 2015, 56 oldal, 2690 Ft
