Könyv

Chris Carter: Kivégzés

  • - svébis -
  • 2017. január 15.

Könyv

Pedig kegyetlen kínzással és egy pap brutális halálával indítani egy krimit még viszonylag merész húzás. Egyszerre hátborzongató és felháborító, és aki emiatt olvassa tovább a Kivégzést, az nem fog csalódni. Tobzódik a regény a testi és lelki rettenetben, mindenki szenved valamiképp. Aki azonban kellően összerakott sztorira vágyik, szintén szenvedni fog. A szerző ugyan mindent bevet: van itt életunt detektív, ambiciózus újságírónő, fantáziadús sorozatgyilkos és még egy látnok lányka is akad, de hiába ismeri valaki a megfelelő összetevőket, ha az arányokról fogalma sincs. Rosszul ütemezett, szenzációhajhász jelentekre közhelyes okfejtések csapnak, magánéleti válságra a rideg anatómia felel. Mindez olyan mondatok között, mint hogy „A sors iróniája, hogy az életben egyedül a halál biztos, nem gondolod?” Ráadásul Chris Carter inkább belső építész, mint író: több szót veszteget egy-egy szobabelső leírására, mint a karakterépítésre. Fakó mind, mint az alvadt vér.

Mondjuk az megnyugtató, hogy nincs red herringekkel megpakolva a történet, szépen haladunk a végkifejlet felé, semmi zsákutca. De ácsi, épp amikor senki sem várná, mégis jön a fordulat. Mit fordulat, blöff! Aztán a rafinált sorozatgyilkos úgy tölti ki a didaktika szilo­plasztjával az ügy hiányzó réseit, mint valami főgonosz egy 60-as évekbeli James Bond-filmből. De talán mégis van valami, amiért érdemes kézbe venni ezt a könyvet: tele van jópofa elgépelésekkel. A legszórakoztatóbbat a 235. oldalon érdemes keresni.

Fordította: Őri Péter. General Press, 2016, 356 oldal, 2990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.