Gyász

Csókakortanú

Kányádi Sándor (1929–2018)

  • Parászka Boróka
  • 2018. július 28.

Könyv

Az irodalmi leszámolások és kultuszok évtizedeiben Kányádi Sándor kivételes módon búcsúzott: úgy hagyott maga mögött kilenc évtizedet, hogy életműve mindezektől érintetlen maradt.

Ma szinte hihetetlen: Kányádi Sándor mögött a velejéig hasadt, a végletekig konfliktusos magyar kulturális életben konszenzus volt és van. Kicsit mindenki a maga halottjaként emlékezik rá, és a személyes megemlékezések sorából egyértelműen kitűnik, mindenkinek van valamilyen Kányádi-élménye. Van a népieknek és az urbánusoknak, az avantgárdoknak, a posztmoderneknek, a vidékieknek és a városiaknak, a fiataloknak és az időseknek, a nemzetieknek és a világpolgároknak, az erdélyieknek és a magyarországiaknak is saját Kányádija. Hogy lehet ez? A kérdés inkább a kort jellemzi, amelyben élünk, és bennünket, akik számára ez a versközösség, konszenzus ma furcsának, megalapozatlannak, frivolnak és talán riasztónak is tűnhet. Valami nem stimmelhet, ha Kányádi az általános iskolai szavalóversenyektől az emlékkönyveken át a magyar lírai kísérletezésig jelen van. Mindent nem lehet egyszerre, vannak dolgok, amelyekkel kapcsolatban választani kell. Aki nem választ, elbukik.

Pedig nagyon is „stimmel” ez a hagyaték, mögötte hosszú, alapos munka van: Kányádi hosszú élete során végigjárt minden irodalmi stációt, amelyet végig lehet járni. Csiki László szerint „megismételte a magyar irodalom törzsfejlődését”, és olyan formákat, témákat próbált végig, amelyek mindenki számára nyújtanak valamilyen olvasmányélményt, valami sajáttá tehetőt.

A világháború alatt a székelyudvarhelyi református gimnáziumban kezdett tanulni, félárva parasztgyerekként, majd a katolikus gimnáziumba és a fémipari szakmunkásképzőbe is járt. Háborús tanulmányok háborús tapasztalatokkal: ez a magyarázata annak, hogy a háború után neki is voltak program- és igazodó versei. Sosem tagadta ezeket, nem is volt rá büszke, és megdolgozott azért, hogy eltávolodjon, szemléletet, nyelvet váltson.

Felismerni a sormintát és kilógni belőle, újrateremteni: erről szólt a költészete. A román királyság létrejöttének napján született, május 10-én, de nem anyakönyvezték erre a napra, csak a következőre, talán nem illett a román nemzeti ünnephez a nagygalambfalvi világrajövetel – így szól az anekdota. Második, nyilvántartott kötete sem a második kötete. Kántor Lajos és Láng Gusztáv irodalomtörténetében – emlékeztet Márkus Béla – nem szerepel az 1957-es Sirálytánc, amelyet betiltottak, s amelyet Kányádi saját költségén zúzattak be. Másodikként a tulajdonképpeni harmadik kötetet, a Harmat a csillagont (1964) jegyezték az irodalomtörténetben. Pedig a két könyv megjelenése közötti idő volt az a hétévnyi penitencia és hallgatás, amely alatt Kányádi megtanult eltávolodni a kurzustól, megtanulta kiérlelni a maga szellemi, művészi autonómiáját. Ilyen az életműve annak a költőnek, aki nem akkor születik, amikor kell vagy illik: el-eltűnik egy-egy kötet, nehezen belátható egy-egy szellemi kanyar, így válik meglepően részletessé, gazdaggá a teljes tabló, a teljes életmű. Három nagy csúcsát ismeri ennek a pályának az, aki a kötetek révén határozza meg, mi is ez a hagyaték: az 1970-es Fától fáigot, az 1979-es Hagyatékot és az 1989-es Sörény és koponyát. Irodalomtörténetileg is lényegi, mi történik ezekben a kötetekben: szótagról szótagra szabadul fel, szó szerint, Kányádi, és fordul a szabadvers felé – a Ceaușescu-diktatúra létrejöttének és szigorodásának az évtizedeiben.

Ekkor válik stílusjegyévé, munkaeszközévé az önreflexió, a műfajhatárok átlépése, ekkor érik meg a mai magyar irodalomban alig ismert tapintatos, terápiás irónia, paródia is, ekkor válnak ujjgyakorlattá számára a humánus fricskák, barátságos bökök is. Tekinthetnénk ezt menekülő útvonalnak is, hiszen a romániai magyar gyermeklap, a Napsugár szerkesztőjeként őt sokáig elsősorban gyermekversek költőjeként ismerték. A Kaláka megzenésítéseinek köszönhetően így vált ő az egyik legrajongottabb gyermekirodalmi sztárrá is. Nem, ez nem azonos a kultusszal: Kányádi gyerekverseit tényleg nemzedékek ismerték, mondták, és ezeknek az egykori, mai óvodásoknak-kisiskolásoknak ő nem idol, nem az évzárók, diplomaosztók kötelezően idézett, de nem ismert szerzője, hanem szöveg, rím, ritmus. De a Kányádi-gyermekversek nem csak gyermekversek, és a gyermekversek módszertana, szemlélete, határokat feszegető, tradícióval incselkedő merészsége felnőttverseinek is eszköze volt. Mi sem mond el erről többet, mint az, hogy a forradalom előtti évek egyik ellenállóverse, amely a nyolcvanas évek végén ellenzéki izgalmat, reményt váltott ki, egy gyerekvers volt. A Napsugárban jelent meg – hívja fel erre a figyelmet Bartos-Elekes Imre a Ceau­șescu-rendszer gyermekpropagandájáról szóló tanulmányában – az Elszálltak című vers, amely tökéletesen megfelel Gyimesi Éva Kányádi-értelmezésének. Kontextusfüggő, hogy a verebek által vallatott, elvándorló csókák utolsó képviselőjét gyerekvers állatfigurájaként vagy a diktatúra elől menekülő erdélyiek utóvédjeként értelmezzük. Végül harmadnap szólal meg, és keveset beszél ez a versbeli csókakortanú, úgy üzen a „csiricsáré népnek”. Mit mond 1985-ben? Mit üzen 2018-ban? Bízzuk az olvasóra, hagyjuk, hadd olvassa újra és újra a ma is meglepetésekkel teli, felnőttesen gyerek, gyerekesen felnőtt talányokat, szövegjátékokat. Gazdag hagyatékát az embernek, aki nem akkor született, amikor kell, de aki megértette azt a majd évszázadnyi időt, amelyben élt.

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”