Képregény

Diabolik extra: Emlékek viharában

  • Kránicz Bence
  • 2019. július 27.

Könyv

A Diabolik extra: Emlékek viharában gátlástalan, olcsó és bűnös szórakozás. Olyan képregény, amit felháborodva vágtak volna földhöz a szocialista kultúrpolitikusok, lévén esszenciája az imperialista nyugati kultúrmocsoknak. Csak éppen nem amerikai, hanem olasz, de ne aggódjunk: az utóbbi egy-két évben turbófokozatra kapcsolt magyar képregénykiadók közül már három is foglalkozik olasz sorozatokkal, úgyhogy lassan elegendő összehasonlítási alapunk lesz. A mestertolvaj Diabolikot a hatvanas években találta ki két milánói nővér, kalandjai pedig azért számítanak mérföldkőnek a fumetti történetében, mert a címszereplő rendre nála is nagyobb gazemberekkel száll szembe, akikkel önbíráskodó antihősként könyörtelenül leszámol.

A szokásosnál nagyobb méretű különkiadásban olvasható Diabolik 1968-ban megjelent eredettörténete, amelyben a bűnöző örök ellenfelének, Ginko felügyelőnek mesél fiatalkoráról (nagyjából úgy nőtt fel, mint Arnold Schwarzenegger az Ikrekben, csak többet gyilkolt). A hosszabb, eredetileg 2000-es évjáratú epizódban ugyancsak Diabolik és Ginko szembenállása éleződik ki, amikor mindketten egy hurrikán sújtotta szigeten rekednek, miközben drogbárók és korrupt rendőrök vadásznak rájuk, valamint dekoratív barátnőikre, akik már a borítón oltalmat keresve simulnak az erős és határozott arc­élű férfiakhoz. Aki szerint a Diabolik primitív és szexista képregény, az a Kommandó vagy a Conan, a barbár című Schwarzenegger-remekműveket sem tudja értékelni. Így inkább sajnálni érdemes, mint győzködni az igazunkról.

Fordította Budai Balázs. Anagram Comics, 2019, 226 oldal, 3300 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”