A Diabolik extra: Emlékek viharában gátlástalan, olcsó és bűnös szórakozás. Olyan képregény, amit felháborodva vágtak volna földhöz a szocialista kultúrpolitikusok, lévén esszenciája az imperialista nyugati kultúrmocsoknak. Csak éppen nem amerikai, hanem olasz, de ne aggódjunk: az utóbbi egy-két évben turbófokozatra kapcsolt magyar képregénykiadók közül már három is foglalkozik olasz sorozatokkal, úgyhogy lassan elegendő összehasonlítási alapunk lesz. A mestertolvaj Diabolikot a hatvanas években találta ki két milánói nővér, kalandjai pedig azért számítanak mérföldkőnek a fumetti történetében, mert a címszereplő rendre nála is nagyobb gazemberekkel száll szembe, akikkel önbíráskodó antihősként könyörtelenül leszámol.
A szokásosnál nagyobb méretű különkiadásban olvasható Diabolik 1968-ban megjelent eredettörténete, amelyben a bűnöző örök ellenfelének, Ginko felügyelőnek mesél fiatalkoráról (nagyjából úgy nőtt fel, mint Arnold Schwarzenegger az Ikrekben, csak többet gyilkolt). A hosszabb, eredetileg 2000-es évjáratú epizódban ugyancsak Diabolik és Ginko szembenállása éleződik ki, amikor mindketten egy hurrikán sújtotta szigeten rekednek, miközben drogbárók és korrupt rendőrök vadásznak rájuk, valamint dekoratív barátnőikre, akik már a borítón oltalmat keresve simulnak az erős és határozott arcélű férfiakhoz. Aki szerint a Diabolik primitív és szexista képregény, az a Kommandó vagy a Conan, a barbár című Schwarzenegger-remekműveket sem tudja értékelni. Így inkább sajnálni érdemes, mint győzködni az igazunkról.
Fordította Budai Balázs. Anagram Comics, 2019, 226 oldal, 3300 Ft
