Nehéz könyv. Nehéz belelendülni is. Akit nem hoz lázba kétszázhatvannégy (264) necuke története (sőt, esetleg fogalma sincs arról, mik is azok valójában), nem biztos, hogy ráharap a sztorira. Ráadásul a szerző személye sem olyan, akinek élete titkait szeretnénk mindenképpen megfejteni - főképp, hogy egyelőre sokan azt sem tudjuk, ki is ő, s mi lenne mestersége címere. Nos, a necuke egy aprócska japán faragott figura (a címben szereplő borostyánszemű nyúl a necukegyűjtemény egyik darabja), a szerző pedig egy brit keramikus. Még ekkor is kevés szempárban lángolhat fel az érdeklődés szikrája. Az első hetven-nyolcvan oldal éppen ezért kétségtelen kitartást igényel: ki kicsoda a hatalmas családban, miért kell minden egyes mozzanatról oldalakat teleírni? Aztán tisztul a kép.
Végül árnyalódik, színekkel telik, s életre kél e könyv, ami voltaképpen egy Odesszából származó zsidó bankárcsalád, az Ephrussi klán (és más nevű leszármazottaik) krónikája, 1781-től napjainkig. A szerző Iggie nagybátyjától örökli a kis tárgyakat, melyek sorsán keresztül lefesti a családja (és közben a fasizálódó Európa) históriáját. Párizsban járunk, Bécsben, Odesszában és Tokióban, részesei leszünk egy aprólékos, minden részletében bemutatott nyomozásnak. Néha vitatkoznék a kötet arányaival: a nagymama és Rilke levelezéséből például csak ízelítő jut, házleírásokból több oldalnyi, néha dühítenek a túl aprólékos, részletekbe menő pepecselések, de mindezekkel együtt a könyv végül letehetetlen. Szenvtelen, sallangmentes nyelven (de nem érzelemmentesen!) beszél egy családról, amely egykor zsebre vághatta volna a fél világot, de az öröksége (legalábbis a tárgyakban mérhető) ma elfér egy kabátzsebben. Remek filmet lehetne belőle csinálni, a díszleteseknek-jelmezeseknek semmi dolguk sem lenne benne.
Fordította: Sóvágó Katalin. Gabo, 2011, 390 oldal, 3490 Ft
