Újabb állomáshoz érkezett a norvég Jo Nesbo, és ezzel együtt némileg az úgynevezett skandináv krimi műfaja is. Mindeddig erős társadalomábrázolása, a magas irodalomból sajnálatosan kiveszett realizmusa (manapság Magyarországon szellemileg párbajképtelennek számít, aki képes leírni egy szobabelsőt vagy egy emberi arcot) miatt lett annyira vonzó az északi bűnök története - ahogy azt a svéd alapító anya és atya, Maj Sjöwall és Per Wahlöö a hatvanas-hetvenes években lefektette. (Hogy miért nem adjuk ki összes műveiket - mindössze tíz regényről van szó -, nemigen érem fel ésszel. Ja, nyilván mert "komcsik" voltak.) Eddig Nesbs érdeklődésének középpontjában a régi norvég bűnök álltak, a háború utóhatásai, és ennek egyik folyományaként az idegengyűlölet, a jobboldali terrorizmus, az Európa egyik leggazdagabb államában ismeretlennek számító - pontosabban álszent módon elhazudott - politikai téboly. Az új könyv hangsúlyozottan a magánszféra mélyére vezet, amolyan "jelenetek egy házasságból" norvégmintás előadásban. De ez csak ornamens, hiszen a Fejvadászok játszódhatna akár Párizsban vagy Londonban is; nincs benne semmi Észak-fok, titok - modern világvárosi történet, tipikus szereplőkkel, egy szakmájában roppantul sikeres fejvadásszal; sznob, igazi tudás és ízlés nélkül modern galériát működtető feleségével, és egy holland szerencselovaggal, aki megjárta már a hadak útját. Tökéletes cselekményvezetés, remek karakterek, csúcsteljesítmény a lektűr frontján. Csak éppen nem "skandináv krimi". De ezt még kibírjuk.
Fordította Pék Zoltán. Animus, 2011, 287 oldal, 2980 Ft
