Magyar Narancs: A kiadót 2011-ben alapították, 2012-ben jelent meg az első három kötetük. Hogyan jött egyáltalán az ötlet?
Lendvai Zsóka: Budapesten mindig a könyvszakmában dolgoztam, egyebek mellett a Móra és a Helikon Kiadóknál. Egy idő után hiányzott a kiadói munka Bécsben, az pedig mindig fájt, hogy a magyar irodalmat – néhány nagy név kivételével – alig ismerik. Férjem, Paul Lendvai ötlete volt a kiadó, és a Nischen Verlag nevet is ő javasolta. Ennek a jelentése átvitt értelemben rés, szimbolikusan tehát azt fejezi ki, hogy kiadói tevékenységünkkel az eddigi hiányokat szeretnék betölteni. Fontosnak tartottuk, hogy az eddig német nyelvre nem fordított, de szerintünk értékes kortárs magyar írókat eljuttassuk a német nyelvű piacra.
MN: Hogyan fogadták a kiadót és a köteteket?
LZS: Meglepően erős és pozitív volt a visszhang már az első könyvek megjelenésekor. A Neue Zürcher Zeitungtól a Süddeutsche Zeitungig, a Die Pressétől a Frankfurter Allgemeine Zeitungig sok tekintélyes német, osztrák és svájci lap foglalkozott szerzőinkkel, könyveinkkel. Interjúkat kértek, és a kritikák is elismerően szóltak a legtöbb könyvünkről. Ki kell mondani azonban, hogy a magyar szerzők elfogadtatásának gyakran akadálya a hiányzó nyelvtudás. Ezért a könyvbemutatóinkon a tolmácsolást is mindig meg kellett oldanunk, szerencsére nagy tudású fordítóink – Zádor Éva és Buda György – ebben is segítettek. De a bemutatón túl a nyelvtudás hiánya leszűkítheti az önálló fellépések lehetőségeit, mind előadások, mind interjúk esetében. Ami a keresletet illeti, sem a magyar, sem más „egzotikus” kelet-európai írók iránt nincs túl nagy és állandó érdeklődés egy olyan hatalmas piacon, ahol az egész világirodalom elérhető német nyelven.
MN: A kiadó kifejezetten kortárs magyar irodalomra specializálódik. Mi alapján választják ki a műveket?
LZS: Kilenc év alatt 17 kötetet adtunk ki, a névsorban benne van Parti Nagy Lajos, Kiss Tibor Noé, Szilasi László, Sándor Iván, Kerékgyártó István, Spiró György, Tóth Krisztina, Péterfy Gergely, Lángh Júlia. Igyekszem a magyar irodalmi portálokat, folyóiratokat, újságokat olvasva tájékozódni, s minden olyan magyar kortárs szépirodalmi művet elolvasni, amely kiadónk szempontjából érdekes lehet. De a választásom szubjektív és önálló, elsősorban a minőségtől és természetesen a témától is függ. Nem adunk ki se verseskönyvet, se drámákat, és sokszor a terjedelem is meghatározó. Szívesen kiadtuk volna például Spiró Az Ikszek című nagyregényét, de a fordítási és nyomdaköltségek meghaladták a finanszírozási lehetőségeinket. Így esett a választás a Tavaszi Tárlatra, majd a novellákra. Tóth Krisztinától három kötetet is megjelentettünk, az Akvárium aratta a legnagyobb sikert, hiszen 2015-ben a német Internationaler Literaturpreis hatos döntőjébe jutott. Az ő világa nagyon közel áll hozzám, az elhalasztott lehetőségek, groteszk élethelyzetek leírása, a pillanatfelvételei szerintem hitelesen mutatják be a mai magyar életet. Péterfy Gergely Kitömött barbárjának is sikere volt: nem véletlen, hiszen a mű egyik hőse, Angelo Soliman egy Bécsben rendezett nagy sikerű kiállítás óta nem ismeretlen az osztrák olvasók előtt sem.
| ||
MN: Tavaly nem jelent meg kötet a kiadójuknál, az idén azonban szeptemberre várható Kováts Judit Hazátlanok című művének fordítása. Mi volt a szünet oka?
LZS: Nem találtam olyan könyvet, amit szívesen kiadtam volna. Ezt a művet érdekes és szokatlan témája miatt választottuk, tudomásom szerint még nem írt senki a szlovákiai német kisebbség tragédiájáról.
MN: Hogyan működik a kiadó, körülbelül mennyi idő, amíg egy könyv a kiválasztástól a fordításon keresztül eljut a megjelenésig?
LZS: Kis kiadó vagyunk, tehát gyorsan dolgozunk. A példányszámunk ezer és kétezer közötti. Alkalmazkodnunk kell a nagykereskedő partnerünkhöz, aki minden évben meghatározott időpontban indítja útnak a képviselőit, azok viszik a kiadói katalógusokat a könyvesboltokba, gyűjtik össze a példányszámokat. Tehát egy ősszel megjelenő kötet esetében májusra ki kell nyomtatni a katalógust, ami azt jelenti, hogy addigra a borítónak biztosan készen kell lennie – a könyveink külleme egyébként Kemény Zoltán könyvtervező munkája. A fordítás és szerkesztés általában egy évig tart, s aztán jön a könyv tördelése, több korrektúraforduló, a nyomtatás. A kiadáskor pedig minden könyvünknek szervezünk könyvbemutatót, a helyi, bécsi „Írók Boltjában”.
MN: Többször nyilatkozta, hogy a kiadót a szenvedély szülte. Mi a fenntarthatóság záloga?
LZS: A szenvedély szülte, de ezt a szép missziót finanszírozni is kell. Az igazság az, hogy a kiadó egy családi luxusproduktum. Néhány alkalommal ugyan a fordítástámogatási alaptól kapott összeg a fordítási költségek egy részét fedezte, de általában az összes költséget a saját zsebünkből finanszírozzuk. Ez a magyarázat arra, hogy nagyon meggondoljuk, mit adunk ki, és ezért csökkent sajnos még az eredeti terv ellenére is az évi műszám: nem mindig érjük el az évi három könyv kiadását. És bár a sajtóvisszhangunk eddig mindig kedvező volt, hozzá kell tennem, hogy a kritikai siker nem jelenti azt, hogy a kötetek el is fogynak, és erről a raktárkészlet könyörtelenül tanúskodik.
MN: A Bécsben élő magyar származású olvasóközönség felől kiemelt érdeklődés kíséri a kiadó munkáját, de a magyar gyökerekkel nem rendelkező olvasók hogyan fogadják a magyar irodalmat?
LZS: Nehéz lemérni. Az érdeklődés egyik jele, hogy a könyvbemutatóinkra sokan eljönnek, de sokszor a megjelentek meg is elégszenek ennyivel. Örülnek a tartalmas estének, de nem biztos, hogy meg is veszik a könyvet. Hozzá kell fűznöm, hogy könyveink az osztrák olvasó szemében sokszor nyomasztóak, holott csak a rideg valóságot mutatják be. Az érdeklődés sajnos nem akkora, mint amit mi a kiadó alapításakor elvártunk, de nem adjuk fel a reményt.
MN: A kilenc év alatt milyen változásokat tapasztal akár a kiadó, akár az olvasók oldaláról?
LZS: Kétségtelen, hogy a piaci helyzet rosszabbodott az elektronikus média előretörése miatt. A könyvesboltok, ha megmaradtak egyáltalán, még Ausztriában is vagy küszködnek a megélhetésért, vagy a könyvek mellett más termékek felé fordulnak, a nagy hálózathoz tartozó boltok felében pedig már egyáltalán nem találunk könyveket. Ugyanakkor érdekes módon a regények hosszabbá váltak, s az olvasók – már akik megmaradtak – kedvelik is ezeket a vaskos, több száz oldalas műveket.
MN: Hogyan látja a magyar irodalmi életben zajló kultúrpolitikai folyamatokat, eseményeket Bécsből? Érintik ezek a kiadót?
LZS: A magyarországi események csak pesszimizmusra adnak okot. Csodálom azokat a magyar írókat, mint amilyen Parti Nagy Lajos, Závada Pál vagy Sándor Iván, akik mernek őszintén írni a társadalmi és politikai helyzetről. A Nemzeti Kulturális Alap felszámolása, a Térey-ösztöndíj megosztó hatása, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia óriási anyagi támogatása, az arrogáns hatalom megnyilvánulásai elszomorítanak. Ám minket ezek nem érintenek közvetlenül: függetlenek vagyunk.
MN: A Petőfi Irodalmi Múzeumnál történt változtatások során létrehoztak egy irodalmi ügynökséget is, amelynek a magyar irodalom külföldi népszerűsítése a célja. Ezzel kapcsolatban tapasztaltak-e már bármilyen lépést?
LZS: A magyar kormány német nyelvű sajtóvisszhangja, amelyet a kormánysajtó elhallgat, olyan negatív, hogy azok a könyvek, melyeket e rendszer népszerűsít, aligha lesznek sikeresek. Korábban szerzőink rendszeresen felléptek a lipcsei vagy a frankfurti könyvvásárokon, az új irodalmi ügynökséggel kapcsolatban viszont még nincsenek tapasztalataink.
