Sir Roger Casement pályafutását élete utolsó hónapjaiban szélsőségesen ellentmondásos megítélés vette körül. Embertelen körülmények közé kényszerített afrikai és dél-amerikai őslakosok szószólója, egyfajta korai emberi jogi aktivista - gátlástalan szexturista. Népe függetlenségéért mindhalálig kiálló ír hazafi - németbérenc brit hazaáruló.
Vargas Llosa mindig is szívesen időzött valóság és fikció határvidékén. Ki tudja, talán még A beszélő (1987, magyarul: 1993) írásakor, az amazóniai bennszülöttek világában tájékozódva futott bele Casement alakjába (vö. Takács Ferenc: Kapirgáló - Gyarmatok és nemzetek: Mario Vargas Llosa, Roger Casement, Kossuth Lajos ). Kalandos történetének valósághoz kötöttségét szikár részletezettséggel érzékelteti a szerző - csak jó pár oldal után kezd el igazán sodorni a regény. A szerző már láthatta Casement (immár hitelesnek tekintett) naplóit, nem úgy, mint elődei, köztük T. E. Lawrence, vagyis Arábiai Lőrinc, aki még hasztalan igyekezett hozzáférni a londoni belügyminisztérium által titkosított feljegyzéseihez. A naplók zárolása évtizedeken át ébren tartotta a Casementtel rokonszenvezőknek azt a (téves) meggyőződését, hogy a tartalmukkal kapcsolatban a brit kormány által terjesztett állítások nem egyebek puszta rágalomnál, maguk a "Fekete naplók" pedig hamisítványok. Ezekben jegyezte fel ugyanis Casement futó homoszexuális kalandjainak részleteit, még az alkalmi partnereinek fizetett pontos összegeket is.
A regény jó arányérzékkel - nem prűden, nem is csámcsogva - vállalkozik a hős szexuális életének taglalására, fokozatosan, de határozottan hordva föl ezt az újabb tulajdonságréteget Casement színesedő portréjára. Ezzel különösen láthatóvá teszi a mulandó uralkodó nézetek és közérzület kíméletlenségét: a brit hatóságok 1916-ban bizonyos "szaftos" részletek megszellőztetésével futtatták zátonyra a büntetése enyhítéséért kampányolók erőfeszítéseit, álságos borzadályt ébresztve még számos közeli ismerősében is. Sokakat riasztott persze az is, hogy az első világháborúban Németországgal hadban álló Nagy-Britannia polgáraként az ellenség segítségét igyekezett kieszközölni Írország függetlenségének elérése céljából. Ennek érdekében hosszan időzött Németországban, ahol egy hadifogolytáborban a brit hadseregben harcoló brit katonákból egy Ír Dandárt igyekezett létrehozni - Vargas Llosa ábrázolásában majdnem teljes, más állítások szerint totális kudarcot vallva. Amikor egy - végül elsüllyedt - német fegyverszállítmányt kísérve visszatért Írországba, azonnal elfogták, úgyhogy az 1916-os húsvéti felkelésnek már csak a hírét hallotta a börtönből, ahol három és fél hónap múlva kivégezték.
Casementnek az ír szabadságmozgalom által követendő stratégiára vonatkozó börtönbeli tépelődései, barátai elvesztése miatti keserűségi rohamai minden bizonnyal az életrajzi tények világából kilépő írói fantázia termékei. Az is Vargas Llosát dicséri, ahogy hőse állandó testi nyavalyáit, folyamatos rosszulléteit és gyengélkedéseit finoman összekapcsolja kétségeivel, lelki űzöttségével. Emellett természetesen újra kellett alkotnia Casement minuciózus beszámolóit, hogy kellőképp drámai módon, ugyanakkor emészthetően mutathassa be a kongói, majd a Putumayo folyó vidékén, a perui-kolumbiai határ mentén alig több mint száz éve lezajlott véres szörnyűségeket, amelyeket a kaucsukkitermelés során kellett elviselniük az őslakosoknak. Ezek a jelentések tették őt ismertté, G. B. Shaw, Joseph Conrad, A. C. Doyle, G. K. Chesterton és mások köreinek széles spektrumában kedveltté, miközben leszámoltak a gyarmatosítást a bennszülött lakosság felemelését szolgáló missziós tevékenységként beállító közvélekedéssel. Személyiségének összetettsége ma már csak hitelességét erősíti - Vargas Llosa könyve legalábbis ezt sugallja.
Fordította Tomcsányi Zsuzsanna. Európa Könyvkiadó, 2011, 565 oldal, 3400 Ft
