Grigorij Salvovics Cshartisvili grúz születésű orosz japanológus, irodalomtörténész, lapszerkesztő élete derekán úgy dönt, hogy új foglalkozást keres magának. A moszkvai metrón utaztában arra lesz figyelmes, hogy egy hölgy újságpapírba kötött könyvbe temetkezik. Közelebb hajol, s lám, olcsó krimit rejt a borító. Ráadásul a hölgy nem más, mint a saját felesége. "Írj jobbat, ha tudsz!" - mordul rá az asszony. Így kezdődik a történet - mármint a szerzőé, akinek megnyomta kissé a kedélyét az írók és az öngyilkosság témakörében összeállított impozáns, enciklopédikus kötet, amelyet háromszázötven, az önkéntes halált választó szerző életrajzával alátámasztva állított össze.
Az orosz krimipiacon a 90-es évek közepén még alig voltak hazai szerzők: Alekszandra Marinyina nyugalmazott rendőr alezredes, akinek egy egyszerű nyomozónő a visszatérő hőse, továbbá egy nemi erőszak miatt tíz évet ült férfiú, bizonyos Viktor Docenko, akinél egy afganisztáni veterán viaskodik az orosz maffiával. Úgy hírlik, hogy ezek a könyvek nem dicsekedhetnek különösebb irodalmi értékkel. Cshartisvili - alias Borisz Akunyin - tehát tundrányi teret látott maga előtt, ahová betörhetett írásaival. Új mesterségét, a krimiírást eleinte titokban gyakorolta - egy óra délelőtt, egy óra délután: annyi idő, amennyit addig számítógépes játékokkal foglalatoskodott számtalan egyéb tennivalója mellett.
Az Akhilleusz halála az immár tucatnyi regényből álló Fandorin-sorozat negyedik kötete (az első három - Azazel, Török csel, Leviathan - is megjelent magyarul, de így is hatalmas a lemaradás a német, angol, olasz és sok egyéb nyelvű fordításokhoz képest). Eraszt Petrovics Fandorin egyszerű hivatalnokból lett diplomatává, most éppen Japánból érkezik haza többévi szolgálat után, onnan hozott szolgájával, akivel szorgalmasan gyakorolják a keleti harcművészeteket. Ez természetesen hasznára válik majd a szélsebesen bonyolódó események során, amikor régi barátja, számos csata hőse, Szoboljev tábornok váratlan és megmagyarázhatatlan halálának rejtélyét igyekszik megfejteni. A nyomozás lendületesen halad, a történtek egyre ijesztőbb politikai dimenziókat nyernek, ugyanakkor egyre-másra omlanak össze Fandorin - és az olvasó - feltevései, és amikor már-már tisztán látnánk, kiderül, hogy valójában semmit sem tudunk. Fandorin elveszti megbízói bizalmát - ők pedig az övét, sőt gyanakvása fókuszába kerülnek -, aztán snitt, a végső összeütközést megelőző pillanatokban a történet megszakad. Elkezdődik viszont egy másik, egy drámai módon induló lendületes és kalandos fejlődésregény, amely később visszavezet minket az eredeti eseményekhez. Most látjuk csak tisztán azokat az apró részleteket, amelyeket a jó szimatú Fandorin sem sejtett meg. Mindenki mindent tud. Innentől kezdve csak abban bízhatunk, hogy egy sorozat főhőse halhatatlan, egyébként nyitott a kérdés, hogy miként alakulnak az események.
Akunyin regényei a XIX. század második felében, az orosz kultúra nagy fellendülésének korszakában játszódnak. Tobzódó tényismeret, veretes nyelvezet. Ez természetesen a fordítót, Bagi Ibolyát is dicséri, remek a szöveg, bár nem értem, hogy amikor a tábornokot franciául emlegetik, miért Michelle-ként szerepel a hős Fehér Generális keresztneve. (És ha már az akadékoskodásnál tartunk: Fandorin nem a Japán Császárság oroszországi nagykövetségén szolgált, hanem éppen ellenkezőleg.)
Irodalmárviták tárgya, hogy az Akunyin-regényekre mármost illeszkedik-e a posztmodern jelző. Bár az - igenlő választól húzódozó - alkotó véleménye az ilyen kérdésekben nem feltétlenül irányadó, túlzott áttételességet nem érdemes keresni a könyvben. A szerző saját munkáit tipologizálva a Fandorin-regényeket "félirodalminak" minősíti, szemben az általa "irodalminak" tekintett Pelageja-regényekkel (ezekből még egy sincs meg magyarul), amelyekben egy apáca nyomoz különös bűnügyekben, valamint a jelenben játszódó "nem irodalmiakkal". Ami valóban irodalmi gesztus, az a sztori megemelése a kulturális kontextus igényes, reflektív megjelenítésével. Miközben minden interjújában lenyilatkozza, hogy lejárt az ideje az író-vátesz szerepkörének, egyfajta népnevelő, kultúravédő funkciót szán a saját írásainak: a tömegkultúrát szeretné "megemelni". Ezt a célt szolgálhatja az "Eraszt P. Fandorin Isztoriko-Hudozsesztvennüj Muzejcsik" az interneten. A virtuális múzeum az Akhilleusz halála kapcsán például bemutatja azokat a korabeli személyiségeket, akik a szereplők előképei voltak, egykori képeken elénk tárja a helyszíneket és az olyan jellegzetes, a regényben is felbukkanó karaktereket, mint a kocsis vagy a kereskedő.
Európa Könyvkiadó, 2007, 384 oldal, 2200 Ft
