„Győzött a popkultúra” - Nick Hornby író

Könyv

Hogy lesz egy vidéki szépségkirálynőből a hatvanas évek Londonjának ünnepelt tévé­sztárja – erről szól Nick Hornby új regénye, a Vicces lány, melyben a korszak valós figurái keverednek egy fiktív vígjátéksorozat szereplőivel. Az írót Londonban értük el telefonon.

Magyar Narancs: Elég vagány intézmény lehetett a BBC a hatvanas években, ha bárki besétálhatott az utcáról, és kellő tehetséggel meg némi szerencsével munkát kaphatott, mint a regény hősnője.

Nick Hornby: Ma már a BBC is úgy működik, mint minden rendes nagyvállalat, de valóban szép idők voltak azok, amikor a fiatal Stephen Frears vagy a későbbi Monty Python-tagok gyakorlatilag az utcáról beesve munkát kaptak. Frears rendező akart lenni, hát hagyták, legyen. Hasonló történt a többiekkel is.

false

MN: Jól indult a hatvanas évek: a Penguin Books, kiállva az ellene indított obszcenitási per próbáját, megjelentethette a Lady Chatterley szeretője csonkítatlan kiadását. Milliók fogytak el belőle.

NH: Épp a minap olvastam, hogy 1912-ben hatalmas forgalmi dugó alakult ki Londonban. A csődületet az okozta, hogy a West End egyik színházában műsorra tűztek egy darabot, amiben ki merték mondani, hogy „bloody” (magyarul: „istenverte”– a szerk.). Na, erre meg is állt a forgalom. A következő nyelvi áttörésre a Lady Chatterley megjelenéséig kellett várni. A Fanny Hill is el volt zárva vagy 200 évig, mert szexualizáltak benne – Lady Chatterley után azonban Fanny Hill is rászabadult a tömegekre.

MN: Íróként mintha kerülné a szexet.

NH: Kerülöm, igen, mert csak elkontárkodnám. Nagyon kevés írónak sikerült eddig jó szexjeleneteket összehozni. Sőt, egyetlen olyan irodalmi szexre sem emlékszem, ami megmozgatott volna.

false

MN: A Vicces lány a hatvanas évek show-bizniszének csillogását eleveníti fel – mindenki itt van, aki számít, még a kor rettegett gengszterei, a Kray testvérek is.

NH: A show- és a gengszterbiznisz helyenként összeért, volt átjárás az al- és a felvilág között. Az alvilág mint téma engem meglehetősen hidegen hagy, boldog-boldogtalan megírta már a maga gengszterügyi értekezését, de azért egy gyengém nekem is van: a Hosszú nagypéntek című film. Bob Hoskins óriásit gengszterkedik benne.

MN: Úgy képzelem, szórakoztató stílusgyakorlat lehetett megírni azokat a fiktív kritikákat, melyek a könyvben szereplő kitalált tévésorozatot méltatják.

NH: Nem kellett messzire mennem, hiszen magam is újságíróként, kritikusként kezdtem. Tudja, mekkora boldogság, hogy már nem kritikaírással keresem a kenyerem? Sok örömöm nem volt benne. Évekig írtam könnyűzenei kritikákat a The New Yorkernek, rühelltem is rendesen. Valami olyasmi lehet a szerkesztési alapelvük, hogy irtsunk ki minden eredetiségre utaló jelet a szövegből. A leadott cikkeimből csak valami uniformizált szöveg maradt a nyomtatásban. Ma már csak a The Believernek, Dave Eggers irodalmi magazinjának írogatok. Itt nem számít más, csak a személyes hang, a párbeszéd az olvasókkal – csupa olyasmi, ami a nagy lapoknál szinte szitokszónak számít.

false

MN: A regényben feltűnik a klasszikus sznob alakja, Vernon Whitfield, aki mélységesen lenéz mindent, ami háromnál több embert szórakoztat. Léteznek még ma is Vernon Whitfieldek?

NH: Ez a csata egyszer már meg lett nyerve, győzött a popkultúra. Ma már csak elvétve találni olyan műkritikust, aki szerint van jó és rossz művészet. A képzőművészet és a klasszikus zene az utolsó két bástyája ezeknek a „csak én tudom, mi az érték” alakoknak.

MN: Van érzéke a klasszikus zenéhez?

NH: Az égvilágon semmi.

MN: A Vicces lány sztorija nemcsak a hatvanas években, de a mában is játszódik: a hajdan népszerű tévésorozat szereplői kapnak még egy esélyt az élettől. Nem mindenki öregedett az előnyére, a hajdan divatos férfisztárból például kicsit homofób, kicsit rasszista bácsi lett. Old school munkáspárti habitus – mondja erre az egyik szereplő.

NH: Hát, igen, nagyon is jellemző ez a hatvanas-hetvenes évek mára megöregedett munkáspárti szavazóira, akik aztán Margaret Thatcher táborában kötöttek ki. A legtöbbjük ellenezte a bevándorlást, és nem volt valami elfogadó a homoszexualitással szemben.

MN: Nemrég maga Roger Moore nyilatkozta, hogy a producerek jobban teszik, ha egy igazi angol-angol színésznek és nem Idris Elbának ajánlják fel James Bond szerepét. Ez is efféle oldschool elszólás?

NH: Pontosan.

MN: A Trainspotting írója, Irvine Welsh szerint a londoni Central Line metróvonalon remekül lehet regényt írni. Osztja a véleményét?

NH: A metrót írásra nem használom, csak közlekedésre. De mostanában rászoktam a kávézókra. Ha mások is látnak, nincs pofám ötpercenként felugrálni a szöveg mellől, ahogy azt az irodám magányában egyébként gátlástalanul megteszem.

MN: Pedig Samuel Beckett szigorú tekintete kíséri a munkáját…

false

NH: Valóban hatalmas Beckett-poszter lóg a falamon, Jane Bown portréja az idős mesterről. A híres becketti arc, amin minden egyes ránc jól kivehető. Nem is annyira a munkássága, mint inkább az arca áll közel hozzám, hogy ez épp egy művész arca, mellékes. Lehetne akár vízszerelőé is. Egy sokat élt férfiarc.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.