Könyv

Istenek és emberek

Christoph Ransmayr: Cox vagy az idő múlása

  • Götz Eszter
  • 2019. április 21.

Könyv

Christoph Ransmayr 2016-ban írt és 2018 végén magyarul is megjelent regényének cselekményét három bővített mondatban össze lehet foglalni. Mégis, aki felüti a könyvet, hosszú időre elvész a világában, és a végére érve sem egykönnyen kavarodik ki onnan.

A történet két főszereplője, az órásmester és Csien-lung (Qiánlóng) császár létező személyek voltak, ám az életük sohasem keresztezte egymást. Az ábrázolt közeg, a 18. századi Kína sem a valódi ország valódi idejét jeleníti meg, viszont meglehetősen pontos képet ad egy olyan ország mindennapjairól, ahol élők és holtak minden rezdülése fölött egy istencsászár az úr, akit igen kevesek láthatnak, ám „szemei és fülei” révén mindenütt ott van. Maga a császár a regényben négyszer is megjelenik, de az olvasó számára mindvégig homályos alak marad, mivel az órásmester belső világán keresztül érzékeli – egyszer gyerekes, másszor álomszerű, még az sem biztos, hogy ember, lehet akár tökéletesen kivitelezett gépezet is, vagy egy jól képzett imitátor. Cox, az órásmester, ha nem is érti, de érzi a császárt. Az első találkozásukkor ráöntött zagyva közhelytömegből közös nyelv nélkül is kiszűri, hogy mi a dolga, miért hozták ide, ebbe a hermetikusan zárt, óramű pontosságával működő, számára tökéletesen érthetetlen városba, ahol még az időjárás is a császár kedvét követi. Rájön, hogy az örökkévalóság óráját kell megalkotnia, amely nem egységnyi időközöket mér, hanem együtt lélegzik a világgal, a szubjektív időt méri, amely minden lénynek máshogy jár.

Ransmayr ezt az együtt lélegzést bontja ki a regényben: az idő és általában a tények világának feloldódását, külső és belső valóság egymást átható rétegzettségét. A csúcsjelenetekben – ilyen például a nagy fal melletti nomád támadás, amit Cox a lova nyeregtakarójára hajolva, gyermekkori illatokra emlékezve, szinte térből és időből kirepülve földöntúli boldogságban él át – ez a több réteg teljesen áthatja egymást, és egy kitáguló pillanatban olyan tökéletesen kapcsolódik össze minden múltbeli és jelenbeli tapasztalat, hogy maga az idő értelmét veszti. A regény nyelve, melyet Adamik Lajos precízen és rendkívül érzékletesen ültetett magyarra, lassan, gazdagon hömpölyög. A két kultúra közötti különbségek az eltérő mondatszerkezetekben érzékelhetők: az angolok egymás közötti párbeszédei egyszerű, gyakorlatias szófordulatokkal, szinte durva kavicsokként ékelődnek a bonyolult szórenddel, asszociációs ugrásokkal, víziókkal és tűélesen megfigyelt apró részletekkel teli valóság folyamába. A lírai hangvétel néhol kifejezetten versszerű részletekre vált, a történések elmosódnak, egyedül a látvány, a hóval borított kert, a műhely belseje vagy a császári ágyas selyemöltözete kap határozott kontúrokat.

Ransmayr szuggesztív írásmódjának köszönhetően az olvasó egyszerre éli át a csodálatos óramű alakulását, az évszakok, napok, órák ritmusát és az órásmester belső időérzékelésének fordulópontjait. Ebből a ritmusból tisztán kihallatszik a felvilágosodás idején elterjedt deizmus nézete, amely Istent a tökéletes óramű elindítójának látta.

Fordította: Adamik Lajos. Kalligram, 2018, 239 oldal, 3990 Ft

Neked ajánljuk