Könyv

Meg nem élt életek

Paul Auster: 4321

Könyv

A 4321 Auster eddigi legvaskosabb, legpolitikusabb és legnyilvánvalóbban önéletrajzi ihletettségű regénye. Archie Ferguson felnövéstörténetének négy változatát meséli el az 50-es, 60-as évek Amerikájában; alapvetően New York vonzáskörzetében mozogva, némi párizsi kitérővel.

A négy történetszál között Auster fejezetről fejezetre ugrál (1.1, 1.2, 1.3, 1.4, 2.1, 2.2, és így tovább). Nyilván lineárisan is végigmehetnénk az egyes Ferguson-variánsokon, de sokat veszítenénk vele. Miután az 1.2-es részben az olvasó megbarátkozik a szerkezettel (az előbb mintha fiatalabb lett volna ez a fiú, és nem másik városban lakott? Ja, hogy az egy másik Archie volt!), az egyébként lassan hömpölygő sztorinak ez a váltakozás ad valamelyes ritmust. A fejezetek elején kell egy kis idő, amíg felidézzük, hol engedtük el az éppen aktuális Fergusont (én párszor még visszalapozásra is kényszerültem), de ez a munka inkább élvezetes, mint bosszantó. A történetvezetési megoldás szépségei akkor jönnek ki igazán, amikor a különböző Fergusonok különbözőképpen reagálnak egy-egy történelmi eseményre (mint a Kennedy-gyilkosság), vagy amikor egy látszólag banális tény (mondjuk, egy baseballmeccs eredménye) többféle módon képes befolyásolni az Adler–Ferguson nagycsalád kilátásait. Mivel ez egy Auster-regény, a végén szinte már várjuk a nagy narratív fordulatot, amely elsőre kissé rövidre zártnak tűnik, még ha meg is nyit új értelmezési horizontokat.

 

*

Az azonos, mégis különböző Fergusonok egymás mellé állításával Auster ősi kérdést boncolgat: mennyiben határozza meg személyiségünket a neveltetés, a környezet vagy az író kedvenc témája, a véletlen. Nem állítanám, hogy a 4321 egyértelmű válasszal szolgál. Ferguson inkarnációi a leglényegesebb dolgokban mintha hasonlítanának. Ilyen a művészetek iránti rajongás (irodalom, film, zene, képzőművészet sorrendben), a sportőrület, a liberális és egyenlőségelvű politikai nézetek, illetve egy Amy Schneiderman nevű lány iránt érzett, jórészt reménytelen szerelem. Az egyik Fergusonból mégis újságíró lesz, egy másik memoárt, a harmadik regényt ír; az egyik a base­ballt, a másik a kosárlabdát szereti; az egyiket hidegen hagyja a napi politika, a másiknak alapvető élménye lesz a vietnami háborút ellenző mozgalom. Még olyan Archie is akad, aki a lányok mellett a fiúkhoz is vonzódik. A többi szereplőnél a történetszálak közti apró eltéréseket nem igazán játssza ki a regény, a legjobban talán Amy és Ferguson anyjának karaktere van kidolgozva, de ők is csak a főhős szemüvegén keresztül, nem saját jogon válnak érdekessé.

Ferguson narratívát uraló nézőpontja ráadásul szándékosan összefolyik Paul Austerével. Nem Archie születési dátuma az egyetlen szembeötlő önéletrajzi elem (egy hónappal a szerző, Paul Auster valóságos születése után), Auster memoárjainak és önéletrajzi esszéinek számos momentuma tér vissza a 4321 lapjain, főleg az író fiatalkori pénztelenségével foglalkozó Máról holnapra és a gyerekkorára emlékező Report from the Interior mutat átfedéseket a nagyregénnyel. (Hogy csak a legnyilvánvalóbbat említsem, a kis Auster egy nyári táborban átélte, ahogy egy társába belecsap a villám, ez a történet némi csavarral itt is megjelenik.) A szerző saját élete mellett életművét is beleírta az új könyvbe. Nem csak a témák, motívumok ismerősek, a figyelmes Auster-rajongók konkrétabb utalásokkal találkozhatnak: az 1-es számú Ferguson egyetemi csoporttársait, író barátait korábbi hőseiről nevezte el a szerző, de felbukkan a Holdpalota nevű kínai étterem is.

 

*

Austert mindig is érdekelték azok a helyzetek, amelyekben a főhős radikálisan új irányt szab az életének, akár önsorsrontó módon kihívást intéz környezetéhez, a világhoz vagy önmagához. Ilyenekből most sincs hiány. Archie szándékosan rossz jegyeket szerez az iskolában, hogy megbizonyosodjon Isten létéről vagy nemlétéről; Archie halott barátjára emlékezve felhagy a szeretett baseballal, és eldönti, hogy a barát húga lesz élete párja; Archie a börtönt is kockáztatva nem visz kamu orvosi igazolást a katonai sorozóbizottság elé; Archie nem hajlandó elfogadni az apja pénzét… Ezek persze jóval kisebb horderejű döntések, mint a Holdpalota éhezőművészének önkéntes hajléktalansága, vagy Jim Nashe hazárd pókerpartija A véletlen zenéjében. De talán pont ez a lényeg. Auster azt teszi egyértelművé, hogy a dilemmákat, amelyek köré korábbi regényeit írta, olyan átlagos életekből emelte ki, mint amilyen Archie Fergusoné. Vagy Paul Austeré.

Ennek a hétköznapiságnak vannak előnyei – elmaradnak például az idegesítően valószerűtlen fordulatok –, a regény olvasmányosságának viszont nem tesz jót. Míg a New York trilógiát, Az illúziók könyvét, de még a kevésbé jól sikerült Az orákulum éjszakáját is joggal lehetett „letehetetlennek” nevezni, a 4321 kisebb adagokban kínálja magát, és helyenként hosszú oldalakra kifullad. Egy idő után érdektelenné válik a Columbia Egyetem háborúellenes diáktüntetéseinek taglalása, ahogy Ferguson irodalmi vagy filmes élményeinek bemutatása is több helyen szárazon katalógusszerű. Indokolatlanul sok a mellékszereplő, miközben Auster fontosnak tűnő figurákat enged el, például Archie kedvenc unokatestvérét, aki a túl korai családalapítás után kisebb ideg-összeroppanást kap, súlyos autóbalesetet okoz a főhősnek, majd egyszerűen eltűnik a regényből.

A politika akkor van igazán a helyén, amikor nem korabeli újságok címlapjairól köszön vissza, hanem betolakodik Ferguson életébe. A könyv legerősebb jelenetében egy csak fekete és egy csak fehér gyerekekből álló serdülő kosárlabdacsapat ártatlannak induló meccse a harmadik hosszabbítás után majdnem kisebb faji zavargásba torkollik, máshol Ferguson egy vegyes bőrszínű pár védelmében keveredik kocsmai verekedésbe. Időszerű kérdést vet fel Ferguson és Amy Schneiderman visszatérő vitája is: mihez kezdjünk egy általunk elfogadhatatlannak tartott – ez esetben igazságtalan háborút viselő és a faji elnyomást támogató – politikai rendszerben. Amy választása az aktív ellenállás, Fergusoné inkább a kívülálló szemlélődés és a szívós alkotómunka lesz, de nem meglepő módon Thoreau neve is előkerül (Auster Leviatán című regényében már találkozhattunk vele).

Az Archie életét befolyásoló könyvek és filmek bemutatásánál izgalmasabbak a saját próbálkozásai, a történet a történetben-szerű betétek a két beszélő cipő kalandjait bemutató iskolás novellától a Hogyan mentette meg az életemet Stan és Pan? című visszaemlékezéséig. (Ki mentette meg David Zimmer éle­tét Az illúziók könyvében? Naná, hogy egy némafilmes.) Ezzel együtt a Ferguson-töredékekben és Archie gondolataiban is valahogy túl sokszor, túl szájbarágósan jön elő az Auster által sugallt „üzenet”. Más életünk is lehetett volna, ha másképpen döntünk vagy máshogyan alakulnak a körülmények; ezek a meg nem élt életek kitörölhetetlenül a részünkké válnak; de pánikra semmi ok, az irodalom kiváló eszköz az élet elviselhetetlen egyszeriségének feldolgozására. Van olyan erős a 4321 alapgondolata, hogy erre kevesebből is rájöttünk volna.

Fordította: Pék Zoltán. Európa, 2018, 780 oldal, 5999 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.