A szerzőnek nem véletlenül szentel életműsorozatot a minőségi műfaji szerzőkre szakosodott Agave, a szövegre pedig nem véletlenül talált rá húsz évvel a megjelenés után a film helyett immár a minőségi televízió. A televíziós és az életműsorozat találkozása pedig az 1993-as regény 1995-ös magyar fordításának újranyomása. Le Carré regénye pedig a remek adaptáció és a kémregényeknek a világrend átalakulásához köthető korszakváltása okán is aktuális, ha úgy akarom, fontos és pontos tájékoztatás a pillanatról, mikor az erőszak a hidegháború lezárultával újra magánkézbe került. Ha meg másképp nézem, akkor egyszerűen lebilincselő kémregény. Olvashatom a sorozat előtt (kíváncsian, hol szorult ráncfelvarrásra?), vagy utána (az eredeti is ilyen jó lett volna?), de helyette aligha. A rendezőnő érzékenységét tükröző tv-sorozattal ellentétben a regényben van ugyanis valami régivágású, helyenként klisébe hajló, macsó irodalmi profizmus, egyfajta veretesség, amit a műfaj nagy öregjének, a kilencvenes éveknek, vagy – sztereotipizálva – általában a briteknek tulajdonítunk. Ettől persze a vízió is más lesz, és nemcsak mert húsz év elteltével a regény Dél-Amerikáját a tévé Közel-Keletje váltja, a nyomozót terhes nyomozónő, hanem mert – kémtörténet ide vagy oda – a regény megfosztja az olvasót attól a rendre képernyősített, helyre kis fantáziától, hogy néhány elkötelezett hazafi ügyeskedése megőrizheti a politikai egyensúlyt, s eközben morális integritásuk sem szenvedhet soha csorbát. Vagyis ahogy a sorozatnak is magas az újranézhetőségi faktora, úgy – ha néha elunja is az ember – a regényben is bőven marad felfedezni való az első olvasás után, a terjedelemből adódó apróbb fordítási-nyelvi döccenőkön kívül is.
Fordította: Fazekas László. Agave, 2016, 576 oldal, 3980 Ft
