Pilinszky János: A harmadik
Hármunk közűl legmaradandóbb,
örökké fénylő ikonod,
örökké omló homokbuckád,
a legveszendőbb én vagyok.
Amikor a Berzsenyibe jártam, Fenyő ott tanított magyart, sőt a párhuzamos osztály osztályfőnöke volt. Csak azért nem irigyeltem a béseket, mert nekünk is nagyon jó tanárunk volt. Egyeztettük is a mániáikat. A mi óráinkon a „bizonytalanság” volt az a motívum, ami Boccacciótól Csehovig és tovább valahogy mindig erőkerült, Fenyőnél ez „a társadalomból való kiszakadás” volt. Nem tudom, harminc év után hogy van ezzel, mindenesetre most már a Radnóti diákjait kellene megkérdezni, mert vagy húsz éve ott dolgozik.
Évtizedes tanári tapasztalataiból Fenyő D. György most Útikalauz a vershez címmel tett közzé egy kötetnyit. A Gráf Dóra által csodálatos elevenséggel illusztrált könyv épp csak meg nem szólal: az elme kényeztetése mellett a szemet merészen kanárisárga színével, az orrot rokonszenvesen átható nyomdaszagával vesztegeti meg.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
