„Hazaárulónak nevezték”

Ingrid Carlberg író, újságíró

Írt egy hatalmas monográfiát Raoul Wallenbergről, majd hasonló részletességgel térképezte fel Alfred Nobel életét. Tavaly be is választották az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia tagjai közé. Budapesti látogatása során a Nobel-díj történetéről és jelenéről beszélgettünk.

Magyar Narancs: A Svéd Akadémia egy vicc – ezt Hjalmar Branting svéd szociáldemokrata képviselő, későbbi miniszterelnök írta 1897 elején, miután Alfred Nobel végrendelete napvilágot látott, melyben az alapító a 18 tagú akadémiára bízta az irodalmi díjak kiosztását. Branting, akit idéz is a könyvében, ennél is keményebben folytatta: „a leginkompetensebb gyülekezet, amelynél rosszabbat nehezen lehetne találni, hogy évente egy kétszázezer koronás óriási díjat ítéljen oda az európai irodalom legkiválóbbjainak”.

Ingrid Carlberg: Alfred Nobel ezt azért másképp látta. Számára, mint szinte minden svéd számára, a Svéd Akadémia az egyik legfontosabb svédországi kulturális intézménynek számított, még ha adódtak is problémák házon belül. Az akadémiát a király alapította a 18. században a svéd nyelv védelme és a svéd irodalom támogatása céljából. Nobel tisztelte az akadémiát, függetlenül attól, mit gondolt az egyes tagokról.

MN: Az első irodalmi Nobel-díj kiosztása mégis mintha Branting véleményét igazolta volna. Tolsztojt tartották a biztos befutónak, helyette az akadémia állandó titkára, Carl David af Wirsén kedvence, Sally Prudhomme francia költő nyert. „Wirsén állandó titkár egyik megkövesedett házi istene” – írja az első Nobel-díjasról a könyvében.

IC: Hatalmas hibát követtek el ezzel, de a Nobel-díj túlélte Prudhomme díjazását. A díj történetének kezdetén a Svéd Akadémia vezetője egy rendkívül konzervatív alak volt, és ez nagy szerepet játszott a döntésben. Ezzel szemben Alfred Nobel radikális lélek volt. Támogatta a nők szavazati jogát, szociáldemokratának vallotta magát, egyház- és monarchiaellenes volt, ki nem állhatta a megöröklött hatalmi pozíciókat. Ehhez képest a Svéd Akadémia számára kizárólag a családi értékeket, az egyházat, a királyt tiszteletben tartó irodalom számított irodalomnak. Mintha mindenben Nobel ellentétei lettek volna. Tolsztoj az Anna Kareninával húzta ki a gyufát az akadémiánál. Anna tiszteli a családi értékeket? Ugye, hogy nem! Az akadémia még vagy jó tíz éven át bajlódott Nobel végrendeletének értelmezésével, abban ugyanis az szerepel, hogy a legkiemelkedőbb idealista mű szerzője kapja a díjat. Az akadémia kezdetben ezt a maga konzervatív világképe alapján értelmezte. A modern svéd szerzőket, Strindberget vagy Selma Lagerlöföt sem tartották sokra. Alfred Nobel például nagyon szerette Selma Lagerlöföt.