Könyv

Kollár Árpád: Milyen madár

  • - oil -
  • 2015. január 12.

Könyv

Újabb alkalom, hogy lamentáljunk a gyerek- és felnőttirodalom mibenlétéről, a két halmaz metszetéről, átjárhatóságáról. Gyerekversek a kétkönyves költőtől, így harangozzák mindenütt, pedig nem az.

Hisz egy vers nyilván nem attól lesz kicsiknek való, hogy gyerekhangon szól, és szerepel benne mackó, kakaó meg kitépett szárnyú dongó. Bár néhány darab beleeshet a nem gügyögő, témáiban, megformáltságában merészebb, ún. progresszív gyerekirodalom kategóriájába, és működhet is tíz év alatt, ám a kötet egésze felnőtt olvasót feltételez. A cél a határok játékos feszegetése, annak az édesbús életkornak a megragadása, amikor már kitágul a világ, de a fantázia még megélt valóság, a „hülyevers” találkozik az ontológiai bölcselettel, a halandzsa az időmértékkel, és a hétköznapi helyzetekből magától értetődő természetességgel bomlanak ki a lét­elméleti kérdések („anya, mi lesz a macimmal, hogyha meghalok”). A kiskorúság indiszkrét bája hálás téma, ám a kvázi-gyerekversek legnagyobb veszélyét, a közhelyesnek ható best of gyerekszáj jelleget nem mindig sikerül elkerülni.

Nagyot dob a köteten az illusztráció. Az első könyves Nagy Norbert karakteres, a szöveggel sokrétűen beszélgető, azt továbbgondoló munkája megérdemelten kapott több hazai és külföldi díjat. E különös, kissé groteszk, nosztalgikus világot busa nyúlfejjel rendelkező, koravén gyerekek és későn érő felnőttek lakják, a múló idő kimerevedik egy feldobott palacsintában, kilincshez kötözött fogban, csukott szemű, elengedett kezű biciklizésben.

Csimota, 2014, 62 oldal, 2900 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.