És itt is látjuk, hogy gond nélkül elsajátít, ha szükségesnek érzi, egy másik nyelvet. Ez a másik nyelv ezúttal 21. századi, és leginkább a Telep csoporthoz és az őket követők költői beszédmódjához köthető. "hatatlanul eszünkbe jut Ijjas Tamás vagy Pollágh Péter az olyan jelentésmezőkkel játszó sorokról, mint "Ez az utolsó esélyed, de tudom, / hogy eljátszod." (Puha kenyér) Főleg, hogy ezután az utolsó esély metaforája természetesen egy macska lesz, gyapjúfonállal, és az eljátszás mint színészkedés is előkerül.
A Merül biztosan nem az egyéni hang hajszolásától lesz érdekes, hanem például attól, ahogy ezekkel a sokszor talán a kelleténél ismerősebben csengő mondatokkal - ellentétben sokakkal - valóban kommunikálni akar, nem csak beszélni. "A hasamban pedig megint / feljebb kapaszkodik a kényszer, / csak kicsit enged játszani, és mennék, / de nem viszel magaddal." Néha fojtogató: "Este / majd olvasok mesét, a kedvenced, / látod itt tört be a könyv, / végtelenül nehéz, de tegyük / vissza együtt, anya holnap jön érted." (Másik ország) Halljuk benne kortársainak hangját, mégsem marad hatástalan. Ízléssel berendezett, mesekönyvszerűen nyüzsgő kötet ez, amely erről a végtelenül nehézről szól. Tele szorongás-dzsinnekkel, kuglófon hizlalt rabokkal, alvajáró tigrisekkel, idegen beszédű angyalokkal, akváriumban felejtett, elhagyott halakkal, rosszul kitömött madarakkal. Mindezek tetején, és ez a csavar is kiemeli az átlagból, a Merül szövegeiben nem eldöntött, ki a gyerek, ki a szülő, hogy gyerekhangot imitál a felnőtt, vagy felnőtthangot a gyerek. Ki elvált szülők gyereke, és ki elváló szüleje valaki másnak.
JAK-Prae.hu, 2014, 58 oldal, 2000 Ft
