Ha van olyan, hogy papa mozija, márpedig van (az ifjú süvölvények által lesajnált régiségeket nevezzük így), akkor kell lennie papa szuperhősének is. Nos, a Kingdom Come, a DC ’96-os klasszikusa tele van a papa szuperhőseivel: megannyi deres halántékú, tisztességben megőszült klasszissal, élükön a mezőgazdasági munkát végző, kertészgatyós Supermannel, de a mozgássérült Batman, a magányosan trónoló Zöld Lámpás és Aquaman ősz fürtjei is figyelemreméltók. Egy, csak egy legény van talpon a vidéken, egy híres leány, de ő sem a régi: Wonder Woman háborúpárti lett, Batman rendpárti, Superman pedig kétpántos nadrágot visel.
Mark Waid és Alex Ross olyan alternatív képregényvilágot fest le – és Ross pazar paneljei valóban festményszerűségükkel tüntetnek –, amelyben a régi gárda oszlopos tagjai visszavonultak, ez magyarázza Superman kertésznadrágját is. Az újak viszont – s nem egy közülük egyenes ági leszármazottja a régmúlt nagyjainak – nemhogy nem nőttek fel a feladathoz, de sem magatartásból, sem erkölcstanból nem ütik meg a mércét, talán csak testnevelésből jeleskednek, és a szorgalmuk is inkább csak a pusztításra korlátozódik. De csitt, ki kopogtat? Igen, az Armageddon lesz az, mert Kansas elpusztítása csak a kezdet, a káosz fokozódik, ilyen időkben már nem érdemes házi feladatot készíteni, főleg hogy a Jelenések Könyvéből vett idézetek is egyre csak sokasodnak. Nem beszélve arról, hogy az idő fodrozódik és gyűlnek a seregek – a szöveg mosolyt keltő komolykodásáért bőven kárpótolnak Ross képei, nem alaptalanul hívják a művészt a képregények Norman Rockwelljének.
Fordította Rusznyák Csaba. Fumax, 2019, 240 oldal, 8495 Ft
