Nem bújik meg a szerző a sorok közt, nem pajzs a nyelv, hanem fémlemez, amely átveszi és közvetíti a rezonanciát. Mert Falcsik Mari tudja: a komplikáltság még nem költészet, és az egyszerűség nem hiba.
Merész kötet a szerző hatodik verseskönyve, mert nincs benne a manapság oly’ divatos újítási kényszer, nem akar megugrani semmit, hiszen önmagában képviseli a nívót. Az igazi idő nagy részét halálversek teszik ki, s azok többségét – a kötet első részében található költemények – egy nagyon közeli személy elvesztése hívta életre. Az első két ciklus – ha jól számolom, kb. negyven vers – mind erre a tragikus eseményre reflektál. Hogy ezek a költemények végül se nem válnak repetitívvé, se nem oltják ki egymást, az elsősorban annak köszönhető, hogy Falcsik a legváltozatosabb témák felől, a legkülönfélébb hangokon és versformákban képes megragadni hol az elmúlást, hol pedig az élet egy-egy pillanatát.
A Nyár van így indul: „nyár van élned kéne: magadat hanyatt vágni”; a Kimenni készen dallammá oldja a tragédiát: „zenélt a mentő míg a testet vitte”; az Élőként épp így pedig ellene megy a pátosznak: „hány éve vagy halott és én most is a bőrömön érzem / ahogy gúnyolódsz az ilyen megemlékezésen”. A kötetben az ilyen versek a legerősebbek; ezekben valami apró mozzanatot ragad meg a költő, sűrít egyetlen sorba, vagy bont ki egy egész versszakon, költeményen át.
Ezzel szemben azok a versek szinte egyáltalán nem működnek, amelyekben Falcsik valami nagy, általános igazságot igyekszik megfogalmazni. Úgy tűnik, ez nem igazán az ő terepe, és szövegeiből ezekben az – ismerjük el, azért elég ritka – esetekben hiányzik az az üzemanyag, ami a többi költeményt hajtja: a személyesség. Pedig ez adja a kötet ívét is, amennyiben az első két cikluson keresztül kirajzolódik egy személy rajza, akit elvesztett a versbeli megszólaló. Ezt követik a testről szóló versek, amelyek hol a fiatalságot temetik, hol az öregedést figurázzák ki, hol pedig valami múltbéli eseményt dolgoznak fel. Ilyen
A test tanulása, amely a magyar líra egyik legerőteljesebb verse az első menstruációról. Ezen a tájon, a kötet felénél találhatók még emlékversek, majd visszakanyarodunk a haláltematikához. Bár ezen a részen olvasható a kötet talán legerősebb halálverse, a Négy halál, amely négy távoli rokon elvesztését meséli el egyszerre megrendítő és ironikus módon, mégis talán azzal, hogy visszatérünk a kötet keretei közt korábban kellően kibeszélt témához, mintha a végére elfogyott volna a lendület. Mindez nem sokat csorbít Az igazi idő jelentőségén és erényein: él, lüktet az alanyi líra, sőt, köszöni, elég jól van.
Jelenkor, 2019, 160 oldal, 1999 Ft
