Könyv

A sétánál több, a túránál valamivel kevesebb: a kirándulás közérzetjavító és kedélyes műfajának a magyar irodalomtörténetben is jutott szerep. Írók és költők barangolásai „a bájdús anya földerítő kebelén”.

Ügynökök nem szoktak nyilvános halotti beszédet kiérdemelni. Ha valaki megnézi Ar­thur Miller legnevezetesebb színművét, Willy Loman megsiratásával örökre letudja az ügy­nöki gyászkvótát. Ráadásul most nem is egy salesmanről lesz itt szó, hanem irodalmi ügy­nökről, akivel – hogy fokozzam kicsit – annak idején konfliktusaim voltak. És most mégis tisztelegni szeretnék előtte.

Negyedszázad után banális ok miatt távozott a tervezettnél korábban a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója. De a problémák velünk maradnak.

„Kiderült, hogy Hunter [S. Thompson] egy kis buzi, és ráadásul gyáva is. Igazi hangember, aki mindig megpróbált keménykedni, mikor velünk volt, de bármi történt, azonnal beszart.”

Noha a fogadóirodák a legesélyesebbek közé sorolták, mégis van abban valami rendkívüli, hogy a belarusz irodalom nagyágyúja, a tényíró Szvetlana Alekszijevics kapta idén az irodalmi Nobel-díjat.

Nehezen megközelíthető alkotó, irodalmi ügynökök és asszisztensek hada őrzi éjjel-nappal, de néhány kérdést végül csak sikerült átjuttatni védelmi rendszerén új könyvével, a magyarul most megjelenő Két év, nyolc hónap, huszonnyolc éjszakával kapcsolatban.

Akadt köztük balladaköltő és igazi dandy is, s volt, aki a lapszerkesztésben ismerte fel a maga egyedüli műfaját. Réz Pál életútinterjújának megjelenése ürügyén irodalomtörténetünk jeles szerkesztőire emlékezünk.

Nem csak a gyászról szól az új kötete, mondja az Akkezdet Phiaiból vagy éppen a Krétakör és Mohácsi János színpadáról ismerős szerző, akivel családról és politikáról is beszélgettünk.

Korszakos ítész, Petőfi posztumusz sógora, Jókai fáradhatatlan ostorozója. A bokán lőtt kritikus, aki szépírónak is jól bevált. Mikor a hóhért dicsérik...