Könyv

Szülői máz

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna

Könyv

„Aztán meghalt anyám, és én elmentem életem első madárleső túrájára” – írja Jonathan Franzen a magyarul nemrég megjelent, egyébként 2006-os esszé-memoár kötetének vége felé. A Diszkomfortzóna két alappillére a szülőktől, de elsősorban is az anyától való – kényszerű – szabadulás élménye, illetve a madarászat mint valóságalternatíva felfedezése. Látható tehát, hogy Franzen nem bízza a véletlenre a dolgot: legyen az szimbólum, metafora vagy akár csak egy hasonlat (vö. „úgy éreztem magam, mint egy viking”), mindent legalább kétszer-háromszor elmond, megmagyaráz, kifejt és összeköt – vérmérséklettől függően: az adott olvasó örömére vagy bosszúságára.

A nem kifejezetten szűkszavú regényeiről elhíresült amerikai szerző két jelentős műve, a 2001-es Javítások (magyarul: 2012) és a 2010-es Szabadság (magyarul: 2013) közé mintegy félidőben beszúrva tette közzé személyesebb jellegű írásainak gyűjteményét, ami, pláne a későbbi regény felől visszanézve, közvetlenebb betekintést enged a legújabb, Franzen-féle nagy amerikai epika forrásvidékére. Azonban már a műfaji besorolással is problémák vannak: a magyar változat fülszövege esszéként határozza meg a kötet írásait, míg az eredeti kiadás (aminek alcíme, A Personal History, valamiért a magyarból kimaradt) inkább a memoárjelleget hangsúlyozza, miközben akadt olyan kritikus (mifelénk is), aki elbeszélésekként olvasta a Diszkomfortzóna szövegeit. Mindez azért érdekes, mert maga Franzen is sokat szöszmötölt azzal különféle interjúkban és nyilatkozatokban, hogy elválassza egymástól a regényei hátterében meghúzódó személyes tapasztalatot a könyvek befogadása során esetleg felmerülő önéletrajzi olvasattól. Utóbbitól inkább idegenkedni látszott, míg az előbbit nyomatékosítani igyekezett. Másfelől pedig a Diszkomfortzóna írásai Franzen „valódi” esszéitől (ezek eddig két kötetben jelentek meg: How to Be Alone, 2002; Farther Away, 2012) is elkülönülnek – személyesebbek, esendőbbek, és gyakran kissé öncélúbbak is azoknál.

Az írások kiindulópontja általában egy fiatalkori emlék, nagyjából a késő kamaszkori önazonosság-keresés és a szülők halála utáni identitásválság által határolt mezsgyéből. Ám Franzen – talán mert nem akarja a saját szobrát annyira reflektálatlanul faragni, vagy talán mert nem bízik abban (részben joggal), hogy családi történetei önmagukban elég erős hordozói lehetnének egy szélesebb horizontnak is – időről időre kitérőket iktat a visszaemlékezések közé. A Két póniló című szöveg a szerző bátyjának és apjának veszekedésétől indul, majd a Snoopy-rajzoló Charles Schulz karrier-elemzésén keresztül („Schulz nem azért lett művész, mert szenvedett. Azért szenvedett, mert művész volt.” etc.) jut el a családi és össztársadalmi generációs ellentét feloldásáig: „Azt hitte [ti. az apa – K. D.], kegyetlen vagyok vele, aminthogy az is voltam, de azért én közben meg is bocsátottam neki.”

A hat írás közül azok tűnnek erősebbnek, gördülékenyebbnek, amelyekben az önéletrajzi rész a meghatározó, ám az mégsem temeti maga alá a szélesebb kontextusú eszmefuttatásokat, melyek így nem is laposodnak puszta illusztrációkká, éppen ellenkezőleg, mintegy a személyes anyagba keveredő doppingszerként tartják folyamatos mozgásban a narrációt. Az anya halála után a szülői házzal – mely egyszerre hideg objektum: falak, gerendák, bútorok összessége; illetve egy felfoghatatlanul összetett érzelmi góc – való leszámolást végigkövető Eladó ház, a kamaszkor belső és külső világa közötti konfliktusokat egy vallási közösség történetén keresztül precízen bemutató És kiárad az öröm, illetve a terjengőssége ellenére is erőteljes sodrású Az én madárproblémám című szövegben sikerült a leginkább összefésülni a különböző regisztereket Franzennek. A többi szövegben vagy az esszévé írás akarata feszíti szét a memoár formai kereteit (ahogy Az idegen nyelvben a személyes emlékek nem viselik jól a rájuk aggatott kulturális terheket), vagy a felidézett emlékek nem tudnak önmaguk kliséi közül kilépni (ahogy a kamaszcsínyeket felvonultató Központi fekvésű című szövegben történik), vagy pedig, mint ahogy az a már idézett Két pónilóval kapcsolatban is felmerül: a történet végkövetkeztetése érdektelenebb, mint maga az asszociatív felvezetés.

Amolyan jól megírt könyv a Diszkomfortzóna, remekül felépített (és Bart István által szépen lefordított) bekezdések sorakoznak egymás után, patikamérlegen kimért cinizmussal, önmarcangolással és iróniával fűszerezve. Ugyanakkor hiányzik belőlük a szerző irodalmi esszéire jellemző intellektuális izgalom, s a nagyregényeiből ismerős, kegyetlenségig fanyar karakteranalízis. Az önmaga után elszántan kutató én kemény mentális küzdelme, hogy megszabaduljon a szülői máztól, azért még mindig elég szépen átérezhető.

Fordította: Bart István. Európa, 2015, 288 oldal, 2990 Ft

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

„Párizsban minden volt”

  • Artner Sisso

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.

Hozza a kötelezőt

  • Sausic Attila (Berlin)

Németországban megszigorították a járványellenes intézkedéseket. Angela Merkel megjelenésünk napján adja át irodáját a parlament által szerdán megválasztott szociáldemokrata kancellárnak. Olaf Scholz általános oltáskötelezettség bevezetését tervezi. S mennyi szép törekvés és nemes szándék említhető az új kormány programjából!

„Rohadjon szét ott, ahol van!”

A szakértő szerint kisebbek, az építtető szerint megfelelő méretűek a Nagy-Magyarországot bemutató mórahalmi Mini Hungary Park makettépületei. A Szegedi Törvényszéken zajló büntetőper nem azt vizsgálja, mi mekkora, hanem hogy meg akarták-e rövidíteni az államot és az Európai Uniót.

„Innen csak elmenni lehet”

Négyszázszoros ingatlanár-különbség is lehet Budapest belvárosa és például a Békés megyei Kevermes vagy Kötegyán között. Kevermesen jártunk, s mellbevágó szegénységet és pusztulást láttunk.

„Ekkora szakadék máshol nincs”

Mivel elégedetlenek a mai fiatalok, és miért a magyarok a leg­op­ti­mistábbak a visegrádi négyek közül? Mi lehet az oka a politikai hovatartozás szerinti megosztottságnak, és mi az az egy kérdés, amelyben mégis egyetért fideszes és ellenzéki fiatal?