Könyv

Mézga Aladár az iszlámmal ismerkedik

Amir Ahmed Nasszer: Én és az iszl@m. Egy ifjú muszlim belép a 21. századba

  • B. Simon Krisztián
  • 2014. október 11.

Könyv

A szudáni blogger – vagy ahogy ő nevezi magát: gondolkodó – könyve merő hatásvadászat. Filozófiai merengései jórészt arról szólnak, mennyire különbnek érzi magát a többi muszlimnál, amit pedig a muszlim társadalmakból megmutat, az maximum arra elég, hogy megerősítse a Nyugaton elterjedt sztereotípiákat. Az átlag muszlimról két dolgot igazán fontos tudni: veri a nőket, és utálja a zsidókat. Legalábbis a 21. századba belépő arab ifjú 330 oldalon elmesélt történetéből.

Legkésőbb a 2001. szeptem­beri terrortámadások óta elárasztanak minket a felvilágosult musz­lim szerzők írásai, amelyek többek között arról győzködik a nyugati olvasót, hogy az iszlám jelenleg képtelen a toleranciára, az arabok közt rengeteg a potenciális öngyilkos merénylő, és nagyon nehéz feleségnek lenni a Bin Ládin családban. Az Én és az iszl@m is hasonló céllal íródott: egy azóta elnyugatiasodott arab fiatal me­séli el benne, mennyire rettegett fiatalon attól, hogy tisztátalan élete miatt majd a pokol tüzén köt ki. Ott ugyanis szemgolyói elolvadnak, belső szervei „porrá száradnak”, de szenvedései nem érnek véget, hiszen azt hallotta tanítómesterétől, hogy ezután Isten újrateremti, és a kínzatása kezdődik elölről.

Könyve életképpel indul: szülei épp egy egyiptomi sorozat asszonyverős jelenetét nézik a tévében, amikor ő hívatlanul beállít hozzájuk, és megkérdezi: „Miért ütötte meg?” Anyja rávágja: „Csitt, ne most!” – majd nézi tovább a tévét. A megállítható és visszatekerhető digitális adások előtti korban vagyunk, és láthatóan a Nasszer család is úgy ragaszkodik a televízióhoz, mint annak idején Mézga Gézáék, ezért a kis Aladár, vagyis Amir Ahmed már gyermekkorában sem tehetett mást, mint hogy kielégítő válaszok hiányában intellektuális kiruccanásokat szervezzen a radikális iszlám, majd a felvilágosult blogoszféra irányába.

Ezeknek a történetét olvashatja a kedves olvasó. Bár a fülszöveg azt sugalmazza, hogy Nasszer ezalatt kis híján merénylővé is válik, erről minden jel szerint egy másik könyvben ír majd, mert az Én és az iszl@mból csak az derül ki, hogy tizenévesen egyszer elgondolkodott az öngyilkosságon, mivel rosszak lettek a jegyei.

Egy középosztálybeli szudáni fiatal katari, majd malajziai fiatalkorát meséli el, aki nemcsak sötétebb bőre miatt érezte magát idegennek ezekben a társadalmakban, de az iskolai léttel sem tudott igazán megbarátkozni: néha a túlzott liberalizmus, a pornólapok és a más vallásúak jelenléte verte ki nála a biztosítékot, máskor az zavarta, hogy Isten állítólag olyasmit várna el tőle, amihez kifejezetten nincsen kedve. A teste izgatottan remegett akkor is, amikor a dzsihádról beszélt az órákon, de valami hasonlót érzett akkor is, amikor először megfoghatta egy lány köldökpiercingjét – hogy melyik esetben volt helyes ez a reakció, azt sokáig nem tudta eldönteni, bár utólag azt sugallja nekünk: mindig is érezte, hogy az iszlámot félreértelmező szakállas öregek beszédeiben valami nincs rendben.

Egyetemista korában, a blogo­szférában kikötve néz szembe ezzel a kognitív disszonanciával, és próbál meg valahogy rendet vágni a fejében úrrá lett zavarban. Abban biztos, hogy nem tetszik neki az iszlám fundamentalizmus, de nem tudja, mi a megfelelő alternatíva. Először még bizonygatja, hogy létezik a dzsihádnak egy tiszta formája, amely „belső spirituális harc, és semmi köze nincs a háborúskodáshoz”, majd belebolondul Richard Dawkins és ateista társai műveibe, és reflektálatlanul átveszi a gondolkodásukat. Végül aztán belekóstol a szufizmusba is.

Azt látjuk, hogy Nasszer világnézete minden röviden összefoglalt olvasmánya után változik egy picit, ami viszont konstans, az a vallási radikalizmus elutasítása – bár kérdéses, hogy meggyőződésből, dacból vagy valami teljesen más okból teszi-e ezt. Túlságosan sokszor emle­geti fel például a szélsőségesen vallásos muszlimok antiszemitizmusát ahhoz, hogy az olvasó ne érezze ezt merő hatásvadászatnak, és kétségbeesett kapálózásnak a nyugati olvasók kegyeiért. Főleg annak fényében, hogy nem sok energiát pazarol arra, hogy elmagyarázza, miért alakulhattak ki ilyesfajta indulatok a zsidót még sosem látott és Izraeltől is meglehetősen távol élő emberekben. Felháborodása ezen érzületek felett azért tűnik hamisnak, mert a könyv vége felé legitimálni látszik őket, amikor kifejti, hogy Izrael létét ő is tévedésnek tartja. „Annak gyarmatosító eszközökkel való megteremtése, ami­nek nagyon sok zsidó makacs álláspontja szerint meg kell maradnia zsidó államnak, igazságtalan és nagyon problematikus a térségben. Azt is hiszem, hogy a mi ­reakciónk Izrael megteremtésére igazságos, még ha problémás is” – szól Nasszer helyzetelemzése.

Bár a kiadó az arab tavasszal is kapcsolatba hozza a könyvet, Nasszer nem sokat foglalkozik a Közel-Keleten több mint három éve zajló tüntetéssorozattal. Azt leszámítva persze, hogy tudálékosan az olvasók orra alá dör­göli: a nyugati tévénézők nem tudhatják, miért is indultak el a tüntetések, és miért bukott meg a tunéziai vezetés azt követően, hogy a 25 éves Mohamed Boua­zizi az állami önkény ellen tiltakozva felgyújtotta magát 2011 januárjában. Ez a tett, mint írja, önmagában nem elég egy rezsim megdöntésére. „A legtöbb ilyen történethez hasonlóan ebben az esetben is sokkal bonyolultabb az, ami valójában történt” – teszi hozzá. Majd elmesél egy nagyon is egyszerű történetet arról, hogy az égő férfi képe felkerült a Facebookra, „ahol felfigyelt rá egy csoport tunéziai másképp gondolkodó és digitális aktivista”. Hogy a tömegek eléréséhez is mindenféle bonyolult dolgokat kell tenni, és nem elég létrehozni egy blogot, bepötyögni pár sort angolul, majd megnyomni az entert, az valahogy elsikkad.

Ezek fényében a könyvet az arab tavasz szellemi előtörténetének nevezni (ahogy teszi a ki­adó a fülszövegben) különösen sértő. Picit olyan, mintha arcon köpnénk vele mindazokat, akik az elmúlt években az utcákra vonultak, hogy jobb életet követeljenek.

Fordította: Szántó András. Atlantic Press Kiadó, 2014, 336 oldal, 4800 Ft

Neked ajánljuk