A szem, az arc alig változott, de a szakáll immár hófehér. A 84 éves tudós itt leginkább Michelangelo Sixtus-kápolnabeli Jeremiására hasonlít, a zsidó prófétára, aki eltökélten küzdött az igazságért, senki nem hitt neki, de végül minden jóslata valóra vált.
Ráklépésben
„Életrajzát az ember maga teremti meg, visszamenőleg” – mondja Komoróczy, jelezve, hogy életének eseményeiről csak a mostani szemével, a jelenből visszatekintve, hátrafelé haladva képes beszélni. A könyv nem emlékirat, hanem kötetlen párbeszéd. Minden történet és momentum, legyen szó Komoróczy kisgyermekkoráról vagy a Gorkij Iskolában és a Nékoszban szerzett tapasztalatairól, ’56-ról, illetve a kelet-európai értelmiségi lét bonyodalmairól – a mára vonatkozik. Ez a „mai szempont” nemcsak időhöz kötöttséget, hanem belső emberi tartásból eredő szilárd értékrendet is jelent. Mivel a legrövidebb mindig az egyenes beszéd, nevezzük ezt zsidó szemszögű világszemléletnek – Komoróczy egyik könyvcímével szólva: a „nekem itt zsidónak kell lenni” látásmódjának. A reformátusnak keresztelt dzsentriivadékot ugyanis sem vérségi, sem vallási kötelék nem fűzi a zsidósághoz, szellemiségében jó ideje mégis zsidónak vallja magát. Miért? Voltaképp erre a sokféle formában feltett, mégis egyetlen kérdésre válaszolt Komoróczy másfél éven át – a pandémia alatt, a kényszerű bezártság okozta szellemi ínséget alkotói bőséggé változtatva – Hargittai Istvánnak címzett hosszú e-mailjeiben. A résztémákat Hargittai határozta meg, majd az összegyűjtött Komoróczy-leveleket jól áttekinthető kompozícióba rendezte.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
