Mint az állat

Felipe Fernández-Armesto: Szóval, emberek vagyunk?

Könyv

Az ember a világegyetem, de legalábbis Földünk kitüntetett fajtája, az evolúció csúcsa, dísze-virága, akit számtalan jellegzetesség, tulajdonság különböztet meg az állatvilágtól - hogy mást ne mondjunk, a kétségbevonhatatlan lelki gazdagság.

Nos, ezeket a közhelyeket egyenként szedi darabokra korunk tudománya és bölcselete, a magunkkal és az állatvilággal kapcsolatos egyre bővülő tudásunk, s paradox módon saját, mind fejlettebb technikai-tudományos készségeink. Legalábbis ezt állítja Felipe Fernández-Armesto, a jeles és termékeny brit művelődéstörténész (akinek nevét persze akkor hallhatta először a pusztán szelektíven figyelmes szélesebb publikum, amikor öt éve jól helybenhagyta öt atlantai rendőr). Szerinte az emberi nemet tehát nem holmi külső hatás vagy éppen saját önpusztítása fenyegeti leginkább: a destrukció forrása "pusztán" fogalmi, mely éppen az emberi exkluzivitás filozófiai alapjait feszegeti.

A szerző akkurátus ember, ráadásul szorgalmas is, aki éppen ezért igyekszik lényegre törően és pontokba szedve megfogalmazni állításait (a fejében már a következő kötet is járhatott). Mindenekelőtt a főemlőskutatás eredményeit citálja, melyek szerint hasonlatosságunk "a majmokhoz" sokkal mélyebb és lényegibb, mint korábban gondoltuk. A nyelvhasználattól a szerszámkészítésig, a szimbolikus képzelettől az öntudatig mindent megtalálunk náluk, vagy legalábbis csak idő kérdése, mikor érik utol (netán alázzák le) példaképeiket és tanítómestereiket. Legfeljebb egy kis türelmet kéne gyakorolnunk az irányukba - elvégre nekünk is évmilliók álltak rendelkezésünkre ahhoz, hogy a közös őstől kiindulva ilyenné váljunk. A határvonal ennek következtében is kezd elmosódottabb lenni. Már nem tudjuk oly magabiztosan az állatok fölé helyezni magunkat, amiben csak egy mozzanat, hogy mind többre becsüljük őket. Valójában legalább ennyire fontos, hogy magunkban sem találjuk azt a spirituális, transzcendens lényeget (mondjuk, a lelket), mely föléjük emelne. A gőg ráadásul nem csak ezen a ponton sérül, s nem csupán a mélyökológusok és állati jogi aktivisták áldozatos munkája fenyegeti. Egyre inkább úgy véljük, hogy nem csak mi (Homo sapiens sapiensek) birtokoltuk azon "emberi készségek" teljességét, melyek révén definiálni próbáljuk magunkat - számos emberős, de leginkább a Neander-völgyiek is versenytársaink voltak ebben (míg csak így vagy úgy, de meg nem szabadultunk tőlük).

Ehhez képest szinte potomságnak tűnik, de az evolúcióbiológia s vele a filozófiai antropológia mindinkább arra a következtetésre jut, hogy a minket definiáló biológiai halmazok meghatározásai önkényesek és esetlegesek. Ráadásul (ha nem hiszik, pillantsanak bele múlt heti számunk tudományos hírrovatába!) a sci-fik legjavára is rátromfolva magunk készülünk létrehozni legádázabb konkurenseinket, az intelligens (s néha elkanászodó, terminátorosodó) gépeket - ha máris nem konstruáltuk meg őket titokban! S hogy evolúciós ajándékként létező, homályos körvonalú fajtánk körül ne hiányozzon a szekularizáció által elűzött intelligens teremtő, hát leszünk mi magunk, s biotechnológiai rafinériával teremtünk kimérát vagy übermenschet, esetleg mindkettőt - hogy legyen, aki kitúrjon a helyünkből. Fernández-Armesto érvei és példái kétségtelenül elgondolkodtatóak és sok tekintetben gondolatébresztőek is (könyve pedig módfelett szórakoztató, s a fordítás is jól sikerült). Csak éppen azt felejti el, hogy emberi létünk exkluzivitásának csodáját pont az adja, ahogy makacsul lehull róla minden kétség, és kicsorbul rajta a ritkán feltámadó, mardosó önvád. Ugyan kérem, egy gépember, legyen bár élő szövet a fémvázon, mikor csinál olyan töltött paprikát, mint az anyám! És egy majomállat, lehet bármily intelligens, ésszel soha nem érheti fel egy Stirlitz-vicc szubtilitását!

Fordította: Komáromy Rudolf. Európa, 2012, 181 oldal, 2900 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.