rés a présen: Az első, Oda című köteted Makói Medáliák nevezetű irodalmi díjat kapott. Nincs túl messze Makó?
Vajna Ádám: Budapesttől minden messze van, és éppen ezért szuper, hogy egy vidéki városban létezik ez a díj, amelyet minden évben a legjobbnak gondolt első verseskötet kap. Amikor megtudtam, hogy az én könyvemet választották, éppen egy egyetemi könyvtárban ültem Norvégiában. Kimentem az előtérbe telefonálni, visszaültem a szakdolgozatomhoz, vigyorogtam öt percet az asztalnál, aztán inkább összepakoltam. Akkor nagyon közel éreztem oda Makót. Aztán amikor este a dél-koreai, német és olasz lakótársaimnak próbáltam magyarázni, hogy mit ünnepelünk, már messze volt.
rap: Afféle költőhöz illő életet élsz?
VÁ: Egyrészt igen, teljesen belecsúsztam az irodalomba: fordítok, három kulturális folyóiratnál dolgozom (Hévíz, Észak, Versum), szerkesztek könyvet és doktorit írok a kortárs norvég és magyar politikai költészetről. De nem vagyok alkoholista, szifiliszes vagy halott, nem írok hattyútollal és nem vettem még részt forradalomban sem. Meg azért voltam én már zöldséges, pincér és hírszerkesztő tőzsdei lapnál is. Ha pedig újrakezdhetném, gazdaságtörténész szeretnék lenni. Másrészt tehát nem.
rap: A népdaloktól a tudományos értekezésekig sok helyről merítesz a munkáidban. Általában a verbális dolgok adnak ihletet?
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
